a blogokat, ma, végre. Ez a hét nem volt az enyém, meg a másik sem. Ismét műtétre készülök, szerettem volna két éves elmaradásaimat a kertben némileg, tényleg csak a lehetőségeimhez képest pótolgatni. Az sem ment, fizikailag enyhén szólva megviselődtem. Így csak a fekvés maradt, filmek, néha még a gyatrábbakat értsd esetleges romantikusokat sem volt erőm nézni. Azért van kivétel is:
Ahol a folyami rákok énekelnek
Remélem megnyílik. Mozifelvétel, a hang néhol elmegy, mégis jó volt elmerülni benne. Szerettem a könyvet, visszaadta a film.
Ki korán kel pókhálót lel. Nem csodaszépek? S még nem is mutattam az összeset.
Ezeken a kánna leveleken oly szépen játszik mindig az árnyék.
Megérkeztek a párás reggelek. Egyik napról a másikra lett egyre fehérebb a táj, az udvar, a kert.
S a diófa levelei csak hullnak, s hullnak, s egyre hullnak. S most már a dió is.
