a blogokat, ma, végre. Ez a hét nem volt az enyém, meg a másik sem. Ismét műtétre készülök, szerettem volna két éves elmaradásaimat a kertben némileg, tényleg csak a lehetőségeimhez képest pótolgatni. Az sem ment, fizikailag enyhén szólva megviselődtem. Így csak a fekvés maradt, filmek, néha még a gyatrábbakat értsd esetleges romantikusokat sem volt erőm nézni. Azért van kivétel is:
Ahol a folyami rákok énekelnek
Remélem megnyílik. Mozifelvétel, a hang néhol elmegy, mégis jó volt elmerülni benne. Szerettem a könyvet, visszaadta a film.
Ki korán kel pókhálót lel. Nem csodaszépek? S még nem is mutattam az összeset.
Ezeken a kánna leveleken oly szépen játszik mindig az árnyék.
Megérkeztek a párás reggelek. Egyik napról a másikra lett egyre fehérebb a táj, az udvar, a kert.
S a diófa levelei csak hullnak, s hullnak, s egyre hullnak. S most már a dió is.
Annyira szeretem a pókhálós fotókat, ahogy a harmatcseppek gyöngyökként csillognak rajta :)
VálaszTörlésNem is csoda, ha párás a levegő, mostanában sok csapadék volt felénk is, adottak a feltételek a ködnek, párának...totál ősz érzetet ad az embernek.
Sokat hallottam, olvastam már arról a filmről/könyvről, amit ajánlottál. Még nem jutottam el odáig, hogy megnézzem, de rászánom majd magam egy este.
Nem fogod megbánni, Orsi. Tedd azt.
VálaszTörlés