Oldalak

2019. január 10., csütörtök

... és nálunk tegnap zengett a nyitnikék!!!!



Havunk csak ekkora, időnként nekikezd szakadni, aztán kifullad, s leáll a havazás, ez a kis semmi hó pedig elolvad.

Sötét a nappal, a szoba, a ház. Nem szeretem a sötét napokat. Olvastam Márta versét:

https://partfal.blogspot.com/2019/01/ho-ho-ho.html

oly jó volt elmerülni benne, lesimított.

Madár etetők, nálatok vannak cinkék? Innen eltűntek, hova lehettek? Viszont verebekből túltengés van. Mindig a régi mondás idézem amiben lócitrom és aszfalt is van. Nincs szegényeknek mit enni, nincsenek, nem járnak  úton már lovak sem.

Azért szeretem a telet.

2019. január 9., szerda

A mai nap

valami eszméletlen gyengeséggel fog körül. Nem is értem. Mondjuk kettőig nem tudtam elaludni, aztán altatót, majd fájdalomcsillapítót vettem be. Ezekkel aztán elaludtam.

Egy könyvet olvastam,


 s dühöngtem. (Ilyen, s ennyi hibával, elírással begépelt könyvet még nem került a kezembe. Nem értettem, nem volt a kiadóban korrektor? Hogy mernek ilyen minőségben könyvet megjelentetni, a kiadót minősíti.Romániai magyar kiadó, egyébként.) A megjelenés gyalázata ellenére a könyv jó, Svédországban állítólag kultikus regénynek számít. Bűnügyi a köntös, de mögötte mély lélektani és társadalmi mondanivaló, s izgalmasan, jól megírva. ( Ezért nem értem az ellenmondásokat a tartalommal s a megjelenés formájával.) Engem minden esetre jól felkavart, a szereplők sorsa, a mindvégig jelenlévő titokzatosság, az egész miliője. A jelent átszövő múlt, a helyszín ridegsége, kietlensége időnként, s a mindezeken mégis áttörő érzelmek, tenni-és változtatni akarás.

Itt beleolvashattok: http://olvasat.hu/a-viznel-tortent/

Az írónő állítólag bűnügyi könyveket ír, egyre találtam rá a neten. A skandináv krimik rajongói biztosan ismerik/örülnének neki. Vajon ez is ilyen hibásan begépelt, kiadott?

2019. január 6., vasárnap

Ma

a behúzódás napja van.

Ma
a nátha napja van, levegőt alig kapok. Mikor lesz ennek vége?

Ma
a morgószelek napja van. Csak hallatszik fel a kert vége felől. S az előbb, mikor a másik szoba ablakán néztem ki, a ház elején, az erdőket aranyba öltözötten láttam.



(Más fotót kerestem, ezeket véletlenül leltem. 2016. január 4-n készültek. Semmi véletlen nincs az időjárásban?)

Ma
elővettem Olasz Ferenc Dicsértessék c. fotóalbumát. Pléh-Krisztusokat, Máriákat fotózott, a tőle megszokott csodálatos színvonalon, bár a jó szó erre inkább művészettel, alázattal vagy csodával lehetne. Nem először olvastam, nézegettem, s gondolom nem utoljára. A felesége, Kovács Klára szép fülszöveget írt a könyvhöz, méltó az albumhoz, s a népi imádságok válogatása is őt dicséri. Megmártóztam, elmerültem, kicsit újjászülettem általa.


A fotó már sajátom, Felsőregmecen készült. Sokszor gondoltam erre az albumra, amikor arra jártunk, hogy azért a festett Krisztusok, pléh-Krisztusok továbbélnek, nem ölték meg őket a sablonban nyomott aranyra festett utódok. Különösen itt, északon találkoztunk sok újjal, mint a fotó is dokumentálta.

Ezeket a fotókat kigyűjtve találtam, Nógrádban készültek, pár éve. A kedvenceim. Lehet, hogy már mutattam is, ezért völtak külön.

 

Pusztaberkiben és az utolsó Pétervásárán készült.

Hó jött, látott, s elmosta az eső


 




én meg még mindig kornyadozom, a fejem kétakkora, náthás vagyok. Tegnap itt volt a fiam, kikísértük a buszhoz Zsebivel. Szokása szerint nem tudta megvárni a buszt, ami ráadásul késett is. Már Zsebi. Ilyen türelmetlen, nyughatatlan lett. Menni, menni, mindig menni. Az neki a jó.

2019. január 4., péntek

Ma

összetörtem az évek óta meglévő asztali, hajszárító tükröm. Mi lesz a szerencsémmel?

Ma

napok óta először mentem ki a házból
mentem el boltba, mert kellett, mert rám volt szükség.

Mióta beteg voltam, mert ugyebár orvul kapott el a devla, s mire észrevettem letepert, nem is a láz, a hurutos tünetek, hanem a végtagfájdalom, a gyengeség. Ma felkeltem, főztem, előre főztem, hajat mostam, mert nem volt szívderítő tükörbe néznem. S mire jó egy összetört tükör? Az oly nem szeretett hajszárítást rögtönöznöm kellett, s tán így lett jó. (Hogy közben a karom fájt, leszakadt, felejtsük el.)

Fiam jött haza a ködös Albionból két hét szabadságra. Kontrollra, van izgalom az eredmények miatt. Van elég izgalom, aki volt benne úgyis ismeri, aki nem ismeri, örüljön neki.


Ki ismeri mit fotóztam? a kedves tavunk partján, ami tele volt zsibavirággal, nyílóval természetesen mintha tavasz lenne. Hóvirág, ibolya, stb.? Nem, a később nyíló kankalinok bontakoztak. Szerintem gomba, no, de milyen? Ilyenkor nyílik/terem?


S a tavon az időtlenség, vagyis időtlen idők óta lezárva a híd, állítólag 2018-ban készült el  a felújítás. Nem úgy néz ki.


 Így legalább nagyot kell kerülni, s érdekes helyekre bukkanunk a kerülés közben, no meg növényekre pl. ciklámenek tömegeire ősszel. Milyen igaz a mondás: minden rosszban van valami jó.

Közben megjelent a parasztházakat is bemutató magazin. Mindig megveszem, kíváncsiságból, bár a tömérdek reklám, s két személy művészete termékeinek bemutatása uralja.  Nem akarom nevesíteni, de az egyik ház, khm nekem annyira durva, szörnyű. S ilyent reklámoznak folyton, vagy ez a mai ízlés ? Ez a példamutató?

S ha már vízparton jártam álmodjak egy merészet! Nem vagyok vízi ember, ez a ház mégis megfogott: a környezete, a belseje. A link alatt több fotó is található:

https://www.planete-deco.fr/2018/06/22/une-petite-maison-sur-leau/




Vízen közelíthető meg, micsoda környezet, s van benne minden! icipicit, de csak kicsit irigylem.