Oldalak

2017. október 19., csütörtök

2243

Remélem a Péntekek elkapnak valamit a Csütörtökök varázsából. Preya Parmar


A világ olyan gyönyörű, hogy egyre nagyobb felelősség embernek lenni.
Szabó Magda


S minek bevésni azt, ami feledhetetlen?
Szabó Magda


Ráadás szöveg nélkül, mert sok címet adhatnék:


Ezeket a fotókat nagyon szeretem, a gondolatok megfogtak. A Szabó Magda könyv szenzációs. 55 éve jegyezte le, mintha ma írta volna. Vagy a tapasztalásai, megfigyelései emberiek? Elgondolkodtam Háy János könyvét kellene ismét elolvasni, s összehasonlítani. 

Másként látják, tapasztalják a népeket. Más a kor?  Mások a körülmények, ahogy ott jártak? Vagy csak a szemük másként néz és lát? Valószínű az utóbbi.

2017. október 18., szerda

Mostanában a reggelek

 ilyen tejfehér köddel köszöntenek. Az országúti fotókat már mutattam, de ma még a ház elé, kertbe is bejött a köd.


 

 Valamelyik szomszéd kert,
 

s a beérő, kibomló kecskerágó. Ennyire sűrű termést régen láttam. Ha nőhöz hasonlítanám, ő az ifjú asszony, aki lakodalmán felveszi a menyecskeruhát.


  

...és a vadszőlő színeváltozása
   





2017. október 17., kedd

Az én váram

Ismerős a bejegyzés címe? Valamikor egy tv műsor címe volt, amit Osskó Judit jegyzett. Pár hete a Nők Lapjában riportot is olvashattunk vele. Szerettem ezt a műsort, havonta jelentkezett tán, otthonokat mutatott be. Számomra mindig ünnep volt a megtekintése, felkészítettem, a lelkem rá, szabaddá tettem magam. S betege voltam, ha nem láthattam.

Miért fogta ennyire az embert? A műsorvezető személyisége miatt. Az otthonok miatt, amiket bemutattak. Nem lakásokat írtam, mert mindenféle volt köztük, "nagy" embereké is, megismerhettünk új stílusban épített házakat, egy kis kitekintést is adott. S nem utolsó sorban nem volt akkor még több ilyen műsor. A társműsor, Az unokáink is látni fogják, pedig már építészeti újdonságokat mutatott be. Orientálta azt, akinek erre szeme, lehetősége volt. Esetleg.

(A riport hosszú, közel kétórás, mégis ha megnéznétek nagyon sokat ad: gondolkodásban, hozzáállásban, emberségben, s nem utolsó sorban szakmaiságban egy életműről. Az én kedvenc műsorom ennek csak egy szelet volt. A végén látható a férj által épített nyaraló, a mi egy parasztházból lett kialakítva. Ez nekem is meglepetés volt.) Nagyon kellenek az ilyen beszélgetések, nagyon!


Aztán kinyílt a világ, új csatornák jöttek, új hazai és külföldi műsorokkal, kár, hogy ezek lekerültek az adások közül, mint sok más érték a rádióból, televízióból.  (Most, hogy keresgettem utána, az M3 csatorna ismétli, (sajnos ez esetben) nincs tv-nk.)

S még ennek ürügyén hadd írjak az én nagy lakáskultúrás újság szeretetemről. Régen volt a Lakáskultúra és az Otthon, később bővült a paletta. A könyvtár ezeket vásárolta, ha utaztam az utazásaimat színesítettem pl. a SzépLAk példányaival. Ezek nekem felüdülést, simogatást, örömöt adtak, adnak máig is. Ha szomorú vagyok, lehangolt és bánatos, ha fáradt, ha örülni szeretnék, máig megveszem ezeket. (Bár az igaz, előtte átlapozom, s ha olyan lakásokat mutatnak, amik megfognak, csak akkor. Ha nincs ilyen, nem vásárolom meg.) okan írják, hogy a neten sok minden hozzáférhető, sok alakbeblog. Kétségtelen. Én is tájékozódom ezeken, de nincs annál örömtelibb, ha bekuckózok, s kezembe veszek egy ilyen lapot, s elmerülök benne. Eltekintek a dizájnolástól, mert van amiben túlteng, túl mesterséges, túl élettelen a bemutatott lakás, ház, egy kicsit anyagilag is elérhetetlen, stb. Mégis kapok ötleteket, szépségeket, simogatást tőlük. Nekem akkor is kellenek a kézzel fogható, lapozható újságok.

2017. október 16., hétfő

Ez is, az is

Múlt hét, hivatal. Megbízást teljesítettem, mondom az ügyintézőnek amit gondoltam. Egyszer csak ott áll a hátam mögött a férjem. Megzavart. Mert kényes ügy volt, ki tudja mit szól be és szól el.  A megbízás mondata nem hangzott el, s főleg gépre nem vitték a nyomtatvány adatait, mert azt hittem ezen már túlvannak. Hát nem, kérnem kellett volna, a másik része teljesült, kaptam csekkeket.

Telefon -már otthon azzal, -aki megkért beszélünk. Mikor kiderül, hogy mit nem intéztem  el, egyértelmű volt, vissza kell mennem. Ma megtettem. Másik előadó, mesélem neki a helyzetet: jött a férjem , s megzavart. Rámnéz. Milyen jó magának, hogy a férje még zavarba tudja hozni! Jót nevettünk, meg a feladat is elintéződött. Elköszönök, s még egyszer elhangzik a poén a férjről, aki zavarba hoz.

Három szomszéd, három kutya, s hogy lehullott a szőlőlevél a harmadik is belát hozzánk. Szomszédasszonyom hallja a nagy ugatást. Ez megszokott, de miért tutul a harmadik kutya? Nem voltunk itthon, átjött, megnézte. A kút mögötti bokor alatt kiterülve feküdt az Öregasszony, feje beszorulva a negyvendekás nedves macskaeledel dobozába. (No komment, mert nem kap enni, ugyebár, s azt sem értem, hogy maradt kint a doboz. Ill. hogy került ki? Mindegy is.) Alig tudta leszedni a fejéről, már fuldoklott. Ennyit a macskákról, a falánkságukról és a szemfüles kutyákról.

Olvasok egy útirajz kötetet Szabó Magdától. 


A Jaffa Kiadó újra adja ki az életmű köteteit.1959-ben járt Göteborgban, majd a többi országban a későbbi években.  Az ember azt hinné ez az utazás (és a többi is) már lejárt lemez. Hát nem. Szellemesen adja elő élményeit, minden mondatán átsüt az érzékenysége és műveltsége. Bár a világ nagyot változott azóta mégis élmény vele utazni, izgulni, rácsodálkozni. Milyen is volt a nagyvilág egy elzárt országban élő  ÍRÓ szemével?

"...vajon miért vár az ember mindig másik évszakot?"




 
 Színkavalkád az erdőben.






 

 Összenőttek.
Valahol a gyökerüknél. Először csak néztem, miért sárga, s miért zöld ugyanakkor. Közelebb érve láttam meg az okát. Az hogy UFO is megbújik a fán a legtermészetesebb ezek után.


 

Vajon miért kedvencem ez a fotó?

Az erdő amúgy tele volt sétálóval, a parkoló autóval, kicsit odébb pedig a gombázók autói parkoltak. Szép októberi vasárnap volt, igazi vénasszonyok nyara.

2017. október 15., vasárnap

"Aztán vannak megint házak,



 melyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Ne­vet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a mele­get, mely mint egy láthatatlan napfény, beragyog mindent maga körül." Wass Albert

 


  






   




  

 

Hosszúperesztegen készültek a fotók. Százszor elmentünk előttük már, most megálltunk.

Ködfotók

Múlt hetiek, reggel így mentünk a városba, lépésben néhol. Aztán kiderült, s délutánra még a ruha is lesült rólunk.