Oldalak

2017. szeptember 5., kedd

Bársony


Aki mindig éber, aki mindig résen van, aki egyetlen gyanús, számára gyanús mozdulatra elszalad.  Bársony, aki nevét szép külsejéről, s kényeske természetéről kapta, amikor idekerültek, s az ember felmérte kicsodák is ők. Akkor mindig hátrahúzódott, alig evett, gondolom szopásból élt. Aztán lassan belépett a csapatba, főleg azután, hogy ketten maradtak Mózsival.

 

 Azóta Bársony megtanult enni mindenfélét, bár a nyesedék és száraz előnyt élvez nála. Bársony fára és autóra mászik, bejár és bent alszik, teljes jogú családtaggá vált. No, és kiváló verekedő.

Bársony még egy dologban "jár elől": az embertől való félelmében. Míg Mózsit már lehet dögönyözni, néha lépni nem enged a nyolcasozástól, s zümmőg, mint egy méhkas. Bársony mindig figyel, ha megmozdulunk otthagyja az evést, s elfut. Egyszer tudtam felkapni, hatalmas "mozgolódást" csapott, pedig bolhás, rászorulna a kezelésre. Embertelen reflexek, s rugalmasság kellene hozzá, nem tudom elkapni.

Mitől ilyen Bársony? Mondjuk, míg ide nem kerültek hathetesen, folyamatosan hurcolta őket az anyjuk. Közben én is találkoztam velük, a szomszédban elrejtve volt kettő. Aztán egyik délután, amikor Zsebivel sétáltunk rákérdeztem Bársony többször látott hasonmására. Ő is kandúr, hasonló a feje mintázata, mondjuk ő tarkább, Bársonynak köntöse van. Kiderült, úgy jött-találták, a feje be volt szakadva, s a  szeme ennek a "támadásnak" lett áldozata. Náluk lelt otthonra, s férfiúvá nőtt, mint látjuk az eredményt.

Sejtszinten hozhatta magával ennek a támadásnak az emlékét, ettől ilyen félénk? Mondjuk abban az alomban is látok egy vörös-fehér tarkát, aki ugyanígy menekül, mint ő. Én már eddig azt is csodának találom, hogyha mellettük állunk ő ott eszik a többiekkel. Ha a konyhában vagyunk nem mindig menekül ki, de néha, ha aludni készülne is folyamatosan teker a feje, veszély után.

Van valami ötletetek  a megszelídítésére?

2017. szeptember 4., hétfő

Tea: kaptam, finom, s látványnak sem utolsó ahogy "elkészül"





és vetítve:

https://www.youtube.com/watch?v=4COPalSN2Zo

Napok hordalékai


Ma a szeptemberi reggel éles fényekkel fogadott. S őket is.

 Aztán a kertbe indultam, s ahogy nézelődtem valami feketeség suhant át a szomszéd melléképület tetején. Emlékszem, Cirnyóék három hónaposan a diófán, háztetőkön mászkáltak. Sokszor csodáltam, hogyhogy nem szédülnek le?


Meglepetés éppen a szobában, pontosabban a hálónkban is adódott, amikor valamelyik nap bementem, s valami vörös folt villant az ágyon. Tényleg vörös volt. Kérdés: mikor osont be oda?

A hideg behozta őket a házba, a konyhában mindenhol macska aludt. Még Cirnyó úrfi is hazatért, simogatatta magát, aztán a régi helyén jót szundított... s azóta nem láttuk. Mondjuk, más macska sincs a házban.

S esténként, amikor lefekszem, annyi beírnivaló forog az agyamban. Tollat kellene ragadni, leírni, mert reggelre kelve mind tovaszáll. Ahogy tovaszállt a meleg, a kánikula, s jött a frissülés, némi vezéráldozattal. Értsd: frontok.

Közben jártunk egy faluvégi házban, este indultunk, hirtelen felindulásból. Régi ismerősöké, ahogy néztem műholdon a település valami külső területe lehetett, annak is a vége. Ritkán lakják az amúgy mindennel felszerelt házat, tisztára romantikus a környezet, a fák is jól benőtték vagy inkább körülnőtték magányukban. Az öregek nem jönnek, vagy már ritkán jönnek, a fiatalokat nem érdekli. Talán eladásra is kerül. Ilyenkor mindig megsajdul a szívem. Mennyi pénzt, energiát belefektettek míg élhetővé, lakhatóvá tették, az akkor már tíz éve üresen álló épületet. (Ez egy zárójeles megjegyzés. Mivel "szociális indíttatásból kiürítették korábban az épületet", rendőrségre bevezetett őrzést alkalmaznak. A vezetékek ház hosszan lógnak a plafon alatt. Eleinte csak rácsodálkoztam, aztán másnapra esett le, mi volt a gondom, ezeket a vezetékeket valami tokok alá illett volna elrejteni. Csekély hétszázezer forintért. Ennyire igényes munkát végeznek az őrző-védők, jelen esetben a rendőrség?)

Közben befejeztem  a könyvemet is.

Érdekes könyv volt, ahogy inkarnációk során eljutott napjainkig, néha nagyon durva és kegyetlen. Amilyen a kínai történelem. (Vagy ilyeneket írhanának a mi történelmünkről is, csak más módszerekkel, de ebben éltünk, tehát nem annyira riasztó?)  Lehet, hogy felülmúlta a Vadhattyúkat? Persze annak brutalitása lehet, hogy az olvasása óta eltelt évek alatt elhalványult?

Az emberek fanatizálása, egymásra uszítása, egymás ellen kijátszása? S mindez egy eszme nevében? Persze ez csak egy szelete a könyvek történetének. Az Inkarnációkat azoknak (is) tudom ajánlani, akik  a misztikus irodalmat is szeretik.

S még volt egy nagy elmerülésem a hét utolsó napjaiban.


Mire is jó a hidegfront, ha az ember fekvésre kényszerített?! Viszont a távoli könyvtárból érkezett könyv kölcsönzési határideje is behatárolta az olvasást. Andrássyak, Betlér, Krasznahorka. Történelem, egy nagy család története, műgyűjtés, mi maradt meg az utókornak, s ez hogyan látható? Miről beszélünk, mit mondunk a látogatóknak, mit, melyik szélnek a fújásakor? Mit jelent, ha egy megszállott és érző, értő vezető kerül egy intézmény élére? Milyen csodákra képes? No, nem minden volt a könyvben, kellett kutakodni a neten is, rákérdezni egyes bejegyzések íróira, hogy akkor hogy is volt ez és az? Azóta kicsit tisztábban látok. Mondjuk a fejem most is zsizseg a hirtelen rámzúduló személyektől, nevektől, életektől. Nem vagyok a történész, akik ezekben  úgy nagyjából képben vannak, ha nem is ilyen mélységig.

S ha már az arisztokrácia életében kalandozunk, hadd ajánljak egy könyvet még. Nagyon régi olvasmányom, rácsodálkozásom. Mi még úgy nőttünk fel, hogy a letűnt korszak embereit szidni kellett. Hogy ők mások voltak, másként és felelősen gondolkodtak, s egy új világgal ebből a könyvből ismerkedtem meg. "Megkérdeztük anyánkat és ő röviden elmagyarázta nekünk, hogy egyes családok hogyan, mi okból kaptak címet, rangot, és hogy ebben nekünk semmi érdemünk. Csak kötelességünk van: hogy méltóak legyünk a nevünk, címünk viselésére." - e sorokat a könyvajánlóhoz írt hozzászólások közül vettem ki, de ezek a szavak a könyv olvasásakor bennem is megmaradtak, örökre.(A vastagon szedettekben erre utaltam, de akkor még nem gondoltam, hogy a sorok elém is kerülnek.)

 S hasonlókat tapasztaltam e könyv olvasásakor, s szerzőjével való találozásaimkor is. (A politikai megítélésekbe nem akarok belemenni.)



2017. szeptember 1., péntek

Ahol a színes tárgyak dobják fel a lakást



Amikor a lakásomat megvettük, energiáimnak a végén voltam, s a lakás koszos volt (én pedig anyagi lehetőségeimen túl, tehát a cél a kifestetés volt, hogy beköltözhessünk). Nehezen döntő ember vagyok, s én egy elém rakott 10x2cm-es színminta alapján dönteni sem tudok. Kiválasztottam egy színt, nem fehéret, attól irtóztam. Sárgás árnyalat, más a falon, sőt a lakás helyiségeinek a falán is. (Volt  egy fotóm, azokat a színeket szerettem volna, a falra nem jött össze.) Ráadásul a konyhában a plafont is olyanra kellett festeni, annyira koszos volt. (Az megint más kérdés, hogy a festő levakarhatta volna, s újra gletteli.  Ez is már sokkal később jutott eszembe.)

A régi konyhabútor maradt. Konyhára is volt elképzelésem, s megint nem álltam ki az érdekeim mellett, tehát nem az valósult meg. Próbáltam kihozni a legegyszerűbb változtatást, minél olcsóbban. Közben változott az is, amit elgondoltam, mire a polc elkészült. Szóval a konyha egy katyvasz lett. Tudtam. 

Elküldtem a fotót egy lakberblogosnak, aki konyhákkal foglalkozik főleg, mi a véleménye. Válaszra sem méltatott...!!!

Aztán egy másik lakberblogosnak, aki egy délután győzködött  a fehér falra, stb. A legfontosabb a fehér fal lett volna. Ami  a legelérhetőbb volt(anyagilag) a tanácsai közül, azt megvalósítottam, bár befejezetlen az egész.

 Innen indultunk, hozott asztallal, székkel, szőnyeggel. Egy költözés sosem jelenti azt, hogy a régieket gond nélkül vihetjük tovább. Itt tanultam meg, e költözésnél:


 Új asztalt  vett a fiam, székekkel:


  

Aztán a javaslatra átfestettem a polcokat a fali ládák színére. Barna lett a szőnyeg, s gondolkodtam, s levettem a két kék tányért is a falról. 




Itt tartunk most. A fal igazi színét tán a 3. fotó mutatja, megközelítőleg. (Festés most sem lesz...) S belakva sincs, ez csak egy próba volt.  Most sokkal letisztultabb, nyugodtabb lett, bár nincs készen.


Miért is mutattam, mert néztem ezt a bejegyzést. Bérelt lakás, a tulaj a falakat nem engedte festeni, tehát a lakónak a színekkel kellett játszania.  Imádom. A kiegészítőkön, a szőnyegen, az ágytakarón, függőnyön, s ahogy az apróbb tárgyakon, képeken, a konyhaszekrény gombjain is megjelennek, előjönnek. Nem divat lakás, fehér színekkel és bútorral, szőnyegekkel. Semmi dizájn bútor. S micsoda hangulata van, legalábbis számomra. A kedvencem a nappali és a háló.







2017. augusztus 31., csütörtök

Nyárbúcsúztató


"Mert mi a kert?
Társ, ha szeretnéd, messziről csendben figyelő barát, ha magányra vágysz. Otthon, és örök ismeretlen táj. Konyha és nappali, nyári délutánon széljárta hálószoba, hajnalban könyvtár, este pince vagy kamra.
A kert élet is, halál is, kezdet és vég." B. Kéry Ilona





 

 


 

2017. augusztus 30., szerda

Csak azért

No, miért?

S Jane Austen még egyszer, hogy a kör teljes legyen

 Ha már belejöttem a témába, megnéztem a könyveiről szóló filmet is. Ha még említés szintjén is szól róluk. Nem először. Ha jól emlékszem a könyv kissé más, ahogy lenni szokott.


A Jane Austen könyvklub

S ezek után nem marad más hátra el kell olvasni a könyveit, ismét. Majd, ha végeztem ezzel.


S ha már elkanyarodtam  a "romantikától" egy érdekes, kemény/nehéz könyv. Szerzője holokauszt túlélő, könyve memoár is, de közben értékeli, s elemzi a tapasztaltakat. Nem könnyű olvasmány. A témából kevés könyvet olvastam, s filmet láttam, néha egy-egy megfogott , ez a könyv is. Miért? Kíváncsi voltam a hogyan történt, s mi történt egy tíz év körüli gyerekkel, hpogy túlélte, s utána hogyan tudott továbbélni? Hogy  tudott továbblépni? A könyv szelleme az, ami  minden nehézsége ellenére segített kitartanom az olvasásában.