Kastélyok: Füzérradvány

Amit a kastélyról tudni érdemes itt olvasható, hallgatható.

 

 

 

 A színe és a fonákja. A felújítás folyik...

Ez a fotó gyönyörűséges. Azok a hajlatok. Annyira tudom szeretni.

 

 

S akkor egyszer csak kinéztem az ablakon, ez a látvány fogadott. Én már jártam itt!- nem emlékeztem rá. Kérdeztem a nászom, szerinte vele voltunk itt.

 

S érdemes a kastély parkját is körbejárni!

A szabályt erősítő kivétel

forrás

Nem szeret(t)em a rózsákat. A kertben sem volt, csak a bejáratnál egy örökölt, s egy hozzánk került, akit ide-oda ültegettünk, mert nem volt helye. S mert kaptam rózsafuttatót, vettünk hozzá rózsát, s akkor már köré is, levendulával társítva. Legkedvesebb kertrészem lett, pedig még csak sejteti a jövőt.

Nem szeretem a rózsás porcelánt, bögréket, tányékokat. Amikor tányékokat kerestem  a falra, az egyetlen, ami nem került fel egy Zsolnay rózsás.  A polcon van, rakosgatom. Ott  van, feladat, fúnkció nélkül.

Egy blogról ma ez a csokor mégis megragadta a figyelmet. A színek finomsága, a bimbókban  igérete az újnak, a rózsák együttese szívmelengető. Szép indítása a napnak.

Játék, természetesen

Jöttek az unokák, nálunk nincsenek játékok, nincs játszószoba. Évi 2-3 napért? Előtte olvastam Vekerdy Tamás szavait, adjunk teret a kreatívitásuknak. Ők megkapták, éltek vele. Kidobott és használt szerszámok, edények, a főzés nyersanyagai kikerültek a vadszőlőről, a gazok közül, esetleg a levenduláról, fűszernövényekről, lehullott gyümolcsből. A többit hozzáadták ők maguk. Jól elvoltak!

Szegény cickák

Még több fotóÍ_: http://www.boredpanda.com/daughter-kitten-quadruplets-photography-nadia-ryan-callahan/

Fényárnyékban

Megyek ki reggel a kertbe, ránézek az asztalra a diófa alatt, rásüt a nap a tegnap este odatett/ottfelejtett  ringlókra. Fény és Árnyék, Yin és Yang. Árnyék, ami a diófa alatt van. Benőtte a lomb, sok a fattyúhajtás, de meghagytam, hadd tartson árnyékot a melegben, legyen kuckónk. A fény, ahogy átsüti a ringlót a meleg nap igéretét jelenti. Meleg nap, a ringló melegsége, édessége, s fanyarsága a mag körül, már átcsúszik az árnyékba.

A faház falán szárítom a borzaskata csokrot. Mellette a száműzött tálas. Évekkel ezelőt vettem a kecskeméti bolhapiacon, hirtelen felindulásból, aztán később elvette az örömöm a minta tarkasága. Tettük ide és oda, végül itt találta meg a helyét. Ezt-azt ráakaszthatunk, a fa durvasága tompítja az élénkségét. A házra felfutó lonc is lassan eléri, majd tán körbe is fonja.

S az utolsó fotó. Hamvaska, s a lufivirág már gazdagon virágzó tavalyi példánya. S a háttérben a szárnyas kecskerágó levelei, ahogy a napfény rájuk is süt. Nem erősen, sejtelmesen még, hisz egy nap igérete van előttünk, még a kertet is csak kóstolgatja, de már jelzi, hogy egy meleg nap várható.

"... és a maradék"

Javul az idő,

javulok én is. Hívom a családom, indulnék az egyetlen busszal, amivel még érdemes elindulni. Nem veszik fel a telefont.

Ezek szerint nekem azzal a hellyel nincs dolgom. A környéket mi már bejártuk, a velüklét lett volna a lényeg.

Vigaszul

találtam a Pinteresten. Nem volt jó ez a mai napom, még az epém is produkálta magát, mióta hónapok óta nem. Volt délután egy zápor, aztán valahogy helyre állt a rend az időjárásban. Nagyjából én is helyre álltam.

Találtam egy új könyvet, belemerültem.

Zsebi nagy örömére, s kivételes együttműködésére dobáltam még labdát is neki. Kertet is követlenítettem nemrég, mert amikor kapáltam mindig megzörrent rajtuk. A lusta vagy inkább tapasztalatlan kertész baja, hogy eleinte, ha kő volt odébbástam/ástunk, utólag már rájöttem ilyenkor bizony akkor járunk jól, ha ezeket kitermeljük. Rögtön. Van amikor ez a kitermelés téglákat is jelent. Hova és miket nem temettek be az elődök... Hurrá, mégis szép lett ez a nap!