A faház falán szárítom a borzaskata csokrot. Mellette a száműzött tálas. Évekkel ezelőt vettem a kecskeméti bolhapiacon, hirtelen felindulásból, aztán később elvette az örömöm a minta tarkasága. Tettük ide és oda, végül itt találta meg a helyét. Ezt-azt ráakaszthatunk, a fa durvasága tompítja az élénkségét. A házra felfutó lonc is lassan eléri, majd tán körbe is fonja.
S az utolsó fotó. Hamvaska, s a lufivirág már gazdagon virágzó tavalyi példánya. S a háttérben a szárnyas kecskerágó levelei, ahogy a napfény rájuk is süt. Nem erősen, sejtelmesen még, hisz egy nap igérete van előttünk, még a kertet is csak kóstolgatja, de már jelzi, hogy egy meleg nap várható.
"... és a maradék"
