Októberi meleg délutánon

Amúgy Fekete Istvánt olvasok, de hozni sorokat nem tudok, mert az ő októbere igazi, a miénk meg nyárt idéző volt. Csak a levelek jelezték, valami változik. A magammal vitt kabátkát, úgy hoztam vissza ahogy elvittem, még az árnyékon -pedig ott lényegesen hűvösebb volt- sem került rám. Viszont a fények pazarak voltak, ahogy átsütött a nap a leveken csak úgy sárgállottak. Nézzétek velem!

 

 

... és halál

A temetős bejegyzéshez egy verssor hangulata lüktet bennem, de nem tudom pontosan idézni. Milyen érdekes a halál helye él, lásd az előbbi temetőt, s az élet helye, egy ház, ez esetben egy kastély haldoklik. Megmutatom, mert a szívem szakad meg érte.

  Ilyen volt valamikor:

 Aztán ilyen lett:

S ma így mutat, ebek harmincadján:

  

E kerítés egy elkezdett felújítás emléke,beton kerítésoszlopokkal. Nem hozzá illő, de próbálkoztak valamit. Már ez is a múlté. 

 

 A háború után sokáig nevelőotthon volt, SZÜV nyaraló tán, állítólag katonai raktár is. (Valaki mesélte tegnap.)  Aztán welnesses próbálkozás is volt, ezzel véget ért a sorsa. 

Nézzétek csak a részleteket, milyen szépek. Amúgy is kedvencem a szecesszió.

 

 

 

 

Tényleg ebek harmincadján: kitört ablakok, beszakadt tető, kilazult és kihullott cserepek. Elvadult kert, százéves fákkal.  Többet, jobbat érdemelne.

Élet...

Ellentmondásos a bejegyzés címe: Élet és temetőt mutatok? Igen, él, mert gondozzák, nem felejtik a halottaikat, emlékeznek. Akár évszázad távlatából sem.

 

Tavaly későn értünk ide, nem találtam  a kedvenc sírkövemet. Azt hittem kidobták. Most kora délután érkeztünk, s megtaláltam! A fűzfa szinte elrejtette.

 Az egész temetőt  elborítják a tuják, igaz megnyírták őket, de még így is. Gondolom egy időben divatosak lehettek, s mindenki ezeket ültette. Aztán teltek az évek...

 Vaskerítéssel körülvett sír, 130 év távlatából. Kik lehettek ők? Máig ott a mécses nyoma, a kőváza, az utódok emlékeznek? Vagy híres család lehetett? Nem ismerem a falu történelmét, majd utánanézek. Mintha egy kereszt árnya vetődne a sírkőre, valószínű egy kerítésrészé.

Másik falu, másik temető. Egy  angyal. Angyalok a síron. Több. Koszorúk mellé és helyett angyalok. Új szokás ez?

A film linkjét úgy küldték nekem,

ismerős volt a kerttervező neve. Megnéztem a filmet, s kicsit körülnéztem mit láthatunk, olvashatunk róla. Csak ízelítőt hoztam. Egy blogbejegyzés MR-ról. Innen a nyertes kert fotója.

 

S amikor a valóságban épült a kert a kiállításra:

 

Szeretem az ilyen embereket!

Köd előttem, köd mögöttem

 

 

Itt reggelre kelve fagyott, későn indultunk emiatt. Nem bántuk meg. Leállítottam az autót és fényképezni kezdtem.

Tegnap

este bekattant, hogy apám két éve nincs már közöttünk. Nosza, gondoltam, akkor utazzunk el most a temetőbe.

Nagyon hiányzik, nem is gondoltam volna akkor, hogy mennyire. Anyámat közel húsz évvel élte túl. Kezdetben ette, amit evett, aztán mikor érezte tovább marad e világon még főzögetni is megtanult. Azért a gyakorító szó, mert ez nem mindig volt szabályos, az ő receptjei, elképzelései szerint történt.

Tavasztól-őszig a nyaralójában tevékenykedett, 92 éves koráig aktívan. Bölcsen, tele szeretettel. Ilyen öregkort kívánnék magamnak.

 

 

Búcsúzás.

Micsoda gesztus!

Szeretem Schäffer Erzsébet írásait. Líraiságát, emberségét. Ahogy leszáll az emberek közé. Nem lehajol. A mostani Nők Lapjában színésznővel és fiával beszélget. Nem aláírja írását, hanem Hálás szeretettel, SE. Ezzel elmond mindent, amit gondol riportalanyairól, a beszélgetésről.

Egyébként mostanában többször megveszem a lapot. Korábban néha nagyon gyenge számai voltak, mostanában jobb a szerkesztés. Esetleg jobban odafigyelnek? S még egy cikk:  elhagyott gyerekekről, otthagyottakról, örökbe adhatókról. A gyermekotthonbeliekről. (Ha olvasol, közben sokszor eszembe jutottál Katici!) "Különleges szükségletű gyermekek". Micsoda megfogalmazás, ők a három év alattiak. S vannak még más, érdekes írások is.