Megfigyeltem,

lassan érlelődnek a dolgaim, s ha beindulnak, minden gyorsan összeáll.

Régóta gondolkodtam, hogy a lakásba kellene venni valami ülőbútort (a "nappali"-ban a fiam ágya s egy számítógépes asztal van, a szekrényen, könyvespolcon túl. Mert ugyebár számítógép nélkül az élet....) Sok ok miatt halasztgattam.  Aztán szombaton jött egy gondolat,  úgyis megyünk a kertészetbe, nézzünk be az arrafelé látható bútorboltba. (Az más kérdés, hogy a netes választékuk vonzóbb volt, mint amit helyben láttunk.) Aztán útközben egy másikba is bekukkantottunk. Itt megláttam A sarokgarnitúrámat. Kell, hogy vendégfunkciós legyen, hogy nehezítsem a saját dolgom is. Találtam egy konyhaasztalt, kis méretűt(szétnyithatóst), mert a régi teletölti a konyhát, alig férünk el mellette, s persze a látvány is. Ekkor már jócskán elmúlt szombat dél. Itthon persze nézegettem netes lehetőségeket, az IKEA-beli vágyálom. S a méret egyszerűen köt bennünket. Ennyi. Találtam még egy lehetőséget. Méret, éppen hogy, alapból az ára ötvenezerrel több. Alapból...

Aztán tegnap ismét kaptuk magunkat, bementünk a  lakásba modelláltuk a földön hova és hogy tennénk be, egyenlőre. Aztán el a boltba. Közben a fiamat is összeszedtük, több szem többet lát. Végül megvettük amit szombaton megláttam. A fiam bevállalta a konyhaasztalt, két székkel, mert akkor már illőek legyenek az asztalhoz. Meg amúgy is ő használja, ő lakik most ott. S minden, de minden összejött. Ez a garnitúra 6-8 hetes átfutással készül, de megkaptuk a boltit. Aztán a pénzügyek, rögtön hívtak, stb. S a koronaként épp ott voltak a szállítók, s 20 percen belül a lakásban is volt. Így kell kérem ezt csinálni.

A konyha összképe döbbenetes lett. Egy asztal ennyit változtatott. Majd lefotózom. Nem skandináv, nem trendi. A miénk.

Az ülőgarnitúra környezete átalakítástért kiált. Mögötte egy ajtó, amit takarni kellene. Az álló, hosszú Klimt reprodukciót viszont takarja, félig. A lényeg: tudunk hívni vendéget, vagy behívni a lakásba bárkit, vagy mi is, ha megyünk leülhetünk. Jó egy év után, végre. S ahogy az gyakorlatilag egy (vagy a felfedezéssel együtt 3) nap alatt összejött.

A fentit vásároltuk meg, a lentiek az álmok. Viszont van egy mondás: addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér.

Azt hiszem

itt az ősz, véglegesen. Hűvösek az éjszakák, reggelek, ahogy kinézek az ablakon a patak völgyében végig vastag pára dunna húzódik. Az égen diszkrét pirosas elszíneződés, s ahogy kel fel nap átadja magát a sárgának, a melegnek, a fénynek.

A Nap. Ő bizony úgy döntött, nem hagyja magát. Ahogy megy előre a   nap, rákapcsol, s régi fényében, melegében tündököl. Ezt leginkább a bőrünkön érezhetjük, égeti még most is. Nem úgy, nem annyit, mint  a nyáron, de ha lehetősége van, bizony megteszi.

Reggelente még az őszt jelző burgonyaszedés hangjaira is ébredek, szomszédaim a kert végén szorgoskodnak. Magamon csak az érthetetlen nagy tevékenységi lázat érzékelem, égek,  valami hajt, hogy tegyek valamit a kertben. Tőosztások, átültetések. Helykeresések, megfigyelések, mennyi időt, és hol tölt el nap, hogy szeretett illatos fűszercserjénket új helyre költöztessem. A baj csak az, ahol a közelemben lenne, gyakran velünk és köztünk, oda bizony nem tehetem át, mert kevés ott napsütés, a fény a nap során.

Tegnap délután a madáritatóra egy sárga hasú madárka érkezett. Még láttomra sem repült el, meglehetősen zilált volt. Nem tudtam beazonosítani. (Utólag nézegetve még legjobban a sárgabillegetőre hasonlítom.) Aztán odébb mentem, s visszanézve láttam ott fürdött. Vajon honnan tudják hova kell leszállniuk, s hol találnak vizet? Vagy csak véletlen az érkezés?

A kert végén pedig érik a jövevény napraforgó,

lilulnak a papsajtmályvák:

 A méhek még mindig szorgoskodnak.

Akkor most elindulok,s megnézem milyen tennivalókat tartogat számomra a mai nap. Legyen szép napotok!

És akkor

hétfőn este elkezdődött az állatok, pontosabban a kutyák cirkusza. Megyek hátra a kertkaput bezárni, valami zuhogást hallottam, s egy farkaskutya húzott el. Mint kiderült pillanatnyilag. Aztán este nagy ugatás, kb. fél óra múlva: Zsebi, Füli. Megyek ki , elzavartam. Igen ám, de két óra múlva ismét ott volt. Megette Zsebi vacsoráját, s szerintem Zsebi tüzel is, mert a múltkori sétán 3 kankutya tapadt ránk. (Azóta nem merek vele elindulni, ne húzza a csíkot hazáig. Elég gyakran jelöl. Bár, lehet inkább az éhsége hajtotta hozzánk.) Tutult az utca összes kutyája, gondolom amerre járt. Aztán éjjel még jó két óra múlva ismétlődött az egész. A kert végében a tuják alatt tűnt el, el nem tudtuk képzelni, hol ment ki? Másnap láttuk, hogy a szomszéd a kerítésén, ahol kidöntötte s kilyukasztotta a kertkaput hatalmas lyuk is van. Ma derült ki a másik oldali szomszédén is, sőt az előbbién még újabb is, mivel az elsőt befoltozta az uram, s elbarikádoztuk. Csupa haszon. Viszont kedd óta bezárjuk éjjelre Zsebit, vacsorástól, de érdekes módon a faluban is csend volt.

Mondja a szomszédasszony jelentsük be az önkormányzatnál, mert chipje kell hogy legyen, feleljen a gazdája a károkért. Megkérdeztem tőle, s ki fogja be? Gondolom ezt is az önkormányzatnál kellene bejelenteni. (Azt már halkan jegyzem meg: nem bízom abban, hogy bármi lépés is történne...) Nem tudjuk, hogy kóbor vagy megszökött.

Az uram mindenesetre éjszakára bekészült, s akkor felfedezte, hogy sün járja a kertet. Vannak békáink, gyíkjaink és ezek szerint sününk. S még valami más, mert amikor a virágokat rendeztem a földbe ásva egy tojást találtam, tegnapra eltűnt, mert megsérült, s ott is hagytam, gondolom a sün megette. Olyan kacsatojásnyi volt, drappos, s a két végén jó félköríves. Vajon milyen állaté lehet?

Közeleg az ősz, s szerintem a Cirnyó konyha is beindult. Ez azt jelenti, hogy hozza az egereket. Kimondottan éjszakánként (bár régebben reggelente is köszöntött minket egerekkel). Reggelente a szőnyegen látni a nyomát... No comment.

A mások füve

Amilyen minőségű a munkakultúrád, épp olyan minőségű mindennapjaid kultúrája is. Háy János 

(A link alatt  a könyvbe is beleolvashatunk.) Szerettem, ahogy ír, bemutat, hasonlít. S minden mondata mögött ott van a személyisége. S némi időutazást is tehetünk vele, az emlékek révén. Érdekes volt egy-egy országnál, szinte a mondatok hangulata is visszaadta azt amit érzett.

 

Úgy látszik nálam ez most az útleírások időszaka. Ez egy régebbi könyv, de nekem új volt.

Ahová, ha jól emlékszem nem utazott az előző szerző, nos elment oda az utóbbi. Nagy rajongója a Föld ezen részének, sok érdekességet megtudott az ember a könyvből. S az is kiderült, de gondolom ezen már senki nem csodálkozik: a magyarok -lett légyen a legészakibb rész, legeldugottabb szigete- mindenhol megtalálhatók. Sokat olvastam fel a könyvből, hadd okuljon az uram is.

Nem szeretem a politikát, amit a királyi rádió a menekült ügyben művel, nekem már sok. Úgy gondolom: a kevesebb néha több. Az ember egyszer csak csömört kap, s ha már maghallja lekapcsolja.  Viszont északi fővárosokról ír 2011-ben és 2013-ban tapasztaltakról. A közlekedés precíz, pontos, élnek a csatlakozások (hát amit nálunk párt éve e téren alkottak katasztrofális egynémely részén az országnak, pedig főútvonalon is lenne...), stb. Viszont a fővárosok pályaudvarai megteltek menekültekkel, két év múlva.

Amikor

költöztem nagy gondot okozott a falak színe. Fehéret nem akartam, NEM. Sok ok miatt. Aztán rátaláltam egy (francia?) ház fotóira, ezeket vágtam ki egy lakberes folyóiratból, s vittem magammal festéket választani. 

Nem vagyok trendkövető. Hát nem. Sokat gondolkodom is rajta, mert a konyhaszekrény még mindig barna, hogy mit is kellene kezdenem vele? Ha olvasgatom a Tuti Szoba bejegyzéseit, az illusztrációs anyag mindig pasztell színeket használ.   Vajon miért? Miért nem a trendi skandináv fehér-szürke-fekete  összeállításokat hozza illusztrációnak? Talán, mert egy családi otthon melegét ezek a finom, meleg színek adják meg?  A képek forrása.

Most még egy kanapé vásárlásában is gondolkodom, nincs ülőbútor a lakásban. Annál egy bizonyos méret adott, ahhoz kell keresni a bútort. Az IKEA katalógusában láttam is, csak a szállítás. Sőt még lehajtható asztaluk is van! Nem gond, idő van, s mire minden összejön hátha megépülnek a vidéki átvevőhelyek is, s nem lesz gond a több száz kilométerre szállítás sem. Miért kell e céghez ragaszkodni? Tán mert többnyire az ember tudja mit vesz? Láttam csodaszépet (álmaim kanapéja min. dupla áron), mint ott vásárolható. Ennek meg az ára... Az un. európai árut kellene megnézni. (Ez  szerintem helyi gyártókat takar, de európai termékként tüntetik fel az árcédulán...) Itt a minőségtől tartok. Ki tudja, lehet, hogy csak bizodalmam nincs?

Az ember meg csak ül, keres és kutat, hozzáolvas és elolvas, s egyszer csak, ahogy nálam lenni szokott (avagy eljön az ideje?) beindul a vásárlás, s összeállnak a dolgok. Most még csak keresem, s álmodozom...

A gyűjtögetők

 

 A mályvákat fotóztam, amikor felfigyeltem egy tántorgó méhre. Nem is értettem, találgattam mitől? Aztán láttam tele volt virágporral, a mályva virágjában jól ráragadt. Kicsit megrázta magát aztán mégis fel-és elrepült.

Akkor már a mályvák se maradjanak ki. 

 

Felénk borul, de nem esik, s a barométer szerint nem is fog. Jó idő egy kis kertrendezésre. Tegnap már elkezdtem, a napvirágok túlburjánozták magukat, idén alig volt virág rajtuk. Gondoltam, itt az ideje a tőosztásnak. Itt volt. A földben csak gyökerek voltak, nem csoda, ha semmire nem mentek. Kísérletképpen ültettem közéjük bíborkasokat, meglátjuk mire mennek együtt és milyen lesz a színhatás. Megdöbbentem, amikor átültettem őszrózsákat is, a tövüknél csontszáraz volt a föld. (Ez már csak zárójeles megjegyzés, ásom, ássuk elő a kertet növényeknek, de előbb kitermelünk, lassan már falat tudnánk húzni a kitermelt téglákból. Egész, ép téglákból. Nem is érti az ember, konténerbe gyűjtés helyett beásás. Az egész kert szinte építési törmelék, amire valószínű földet hordtak. Így volt az egyszerűbb?! Nekünk biztosan nem.)

Egy kis nosztalgia

Amerikai graffiti