Oldalak

2023. május 7., vasárnap

Otthonbemutatók


 


Ezeket nézem mostanában, ha holtfáradt vagyok, ezekre még tudok figyelni. Sajnos a két legkedvesebbet, nem sikerült visszakeresnem, ők művészek, tervezők, otthonaik a világukat tükrözik.S egyikük sem fiatal. Ennyit erről. Ez utolsó nagyon letisztult, természetes anyagok, bár kissé rideg. Vagy sterilizálták a forgatásra. Mindegyikben van valami ötlet, csavar, bár a világuk távoli. Már a pénz miatt is, meg más miatt is... egy más világ, mégis kedvelem nézni.

2023. május 6., szombat

Volt egyszer egy

 mesekör. Hosszú éveken át heti egy estébe nyúló délután fejettük a meséket. Ez a csapat "levetkőzött" egymás előtt, óhatatlanul. Aztán elment a vezetőnk, majd én nyugdíjba s szétoszlott a csapat, vagy inkább az első ok miatt? Vagy a kettő egybeesett? Lényegtelen. Fájó és gyönyörű, szembenéző alkalmakat töltöttünk együtt.

Tegnap vírusomból javulgatva, csakazértis, mert egy hete éppen miatta nem indulhattunk, el útra keltünk az Őrségbe. Megjegyzem ez egy bejáratott és szeretett út. Léleklesimító.

Őriszentpéteren az Árpád-kori templomnál kezdtünk,

 



majd jött Pityerszer, s ott a szatócsbolt. Van nekem hosszú évek óta egy macskás kulcstartóm, onnan érkezett az első, aztán a többieket is onnan vásároltam, ha elkoptak, szétszakadtak. Mindig ok egy kirándulásra is. 

Itt pedig egy mesetársba botlottam. Nagy volt az öröm, a viszontlátásé, az emlékidézés, ki, hol és merre van azóta. Meghatódott a macskás kulcstartó történetén. Ő volt az eladó. Hinni sem akarta, hogy ilyen van. Van.

Aztán kiültem az itteni kirándulás másik okára, a mélázó helyemre. Pityerszeren van, a falumúzeum hátsó felén, s egy völgyre néz, majd a túloldali szerre. Először egy ragyogó húsvéton jártam itt, beton, fa padok voltak, s a régi akkor virágzó fákból már csak a csonka körtefa maradt. Most a szemben lévő házakat az azóta növekvő fák lombjai jótékonyan takarták, hiányzott a csorda a völgyből. Ami maradt a csend, békesség, madárdal, jó levegő. S a léleklesimító üldögélés, egybeolvadás a fentiekkel. Még nem volt vagy éppen nem volt ott más érdeklődő. Elmondhatatlan.





S csodák csodája mindezek után a forrón égő fejem lenyugodott, életre keltem, s bírtam a további napot. Érdemes volt kockáztatni, útra kelni.

2023. április 27., csütörtök

Mára

 "Nem ismersz igazán egy embert... amíg bele nem bújsz a bőrébe, és sétálsz benne." 

Ne bántsátok a feketerigót c. filmből






2023. április 25., kedd

Ajánlom


 

Valaki megkérdezte,

 hogy mennyi időt töltök a kertben, hogy olyan tökéletes(nek látszik). Ez az. Mondtam, hogy befotózom, kiválasztja az ember a fényeket, a látványt, s fotóz, több vagy kevesebb sikerrel. 



Ami nem insta kompatibilis, ahogy mondani szokták csak ritkán mutatom. Ritkán írok arról, hogy mennyi küzdelem a kert, mert berobbant a térdem, a tarack vagy fű és a gazok mindent elleptek. Lassan haladok, ha bírom, ha nem, marad minden úgy. S akkor még a kertészsegédről nem is írtam.

 



 S kellene  az ásás, átültetni  a növényeket is, most apuka rendesen befogatott. Ez van. Így sem jutok el a tervezetthez, de haladok. S halad ő is, majd fotózom, a maradékokból készült kukatároló, kerítés, és futtatórács. Csak éppen nincs mit ráfuttatni, mert  a kinézett növények nem igazán átnyéktürők, nyáron pedig oda csak este érkezik a nap, Várok, egyszer úgyis a szemem elé kerül majd.

Szóval így működik a tökéletes kert. Amit mutatok, nem a dicsekvés, kirakat, a szerelmeim, mert mindig van egy aktuális szerelem. S hadd őrizzem majd meg szegényebb, nehezebb időkre gyönyörködni, s emlékezni. "Előveszem, ha hull a hó, ez volt ház, ez volt a tó", ahogy Nemes Nagy Ágnes írta.















2023. április 21., péntek

Megjelent

 a Nők Lapja Enteriőr különszám. Szvorák Katalin háza gyönyörű, ha csak ezt mutatná be is érdemes lenne  megvenni. Nagyon szeretem ezt a lapot.





Kisántikáltam az erdőre, ha félholt vagyok is életre kelt.