Oldalak

2021. március 11., csütörtök

Márciusi tavaszunk ráadással







a nyomok vaddisznókhoz vezetnek, bent, a kert középén, nincsenek kerítések itt lent, széttúrtak mindenkinél...




 

2021. március 6., szombat

Változatos világunk

Nem fért a fejembe, hogy a tavalyi nagy hóvirágos helyen jó hete volt ugyan hóvirág, de nem annyi. Azt már érzékeltem, hogy a természet késében van, de hogy ennyire? Vagy nagy volt a forgalom, s leszedték őket? A mai délelőtt nem vonul be a dicsőséges napjaim sorába, már tevékenységileg, jól ki is dőltem tőle. Viszont, azt tapasztaltam, hogy az ERDŐ az sokszor összeszed. Lábra állít. Energiával tölt fel. Ha meg nem, ott az autó, visszajövünk. Szóval, kimentünk az erdőre próbaszerencse alapon, aztán elhúztunk jobbra, a hóvirágok felé. Vajon mit találunk ott? Jelentem találtunk, mindenütt rengeteg hóvirágot. Erdőben, mezei részen, a patak partján, szóval most voltak pompájukban. Kiszámoltam, tavalyhoz képest jó 3 hetes, azaz 3 HETES késéssel. S milyen jó, hogy kimentünk. (Amott  rögtön magamhoz is tértem, bár hazafelé azért éreztem némi gyengeséget, de akkor már kit érdekelt?)




Ezek "mezei" hóvirágok, semmi zöld foltocska itt vagy ott. Így csoda szépek. S köztük már megjelentek a kankalinok, rengeteg sárga tyúktaréj, s pettyegetett tüdőfűvel tele volt az erdő.

Ezek mai kerti fotók:







 Nem panaszkodhatok, minden nap új krókusszal örvendeztet meg. Szebbnél szebbek. Ősszel egy zacskó vegyes hagymást ültettem el, ők is nyílnak, fotó még nincs róluk. Ilyenkor az ember félretesz minden fáradtságot, küzdelmet a fáradással, az egészségével,s örül annak amit lát.

Jut eszembe, délelőtt elindultunk gumicsizmát venni. Első pofon: mg bolt. Tömve vásárlóval. Elpattantunk. 2. pofon: állateledel bolt, tömve, stb. elpattantunk. Utálom a tömeget, sorba állni.Tízes sorok álltak. A Decatlonban kaptam gumicsizmát, sokan sem voltak. Állítólag a napokban igen. Szerencsénk volt. S jó kis gumicsizmát vettem, nem érzi a talpam, hogy mi van alatta, mint a tavalyi kínaiban. S a mérete is jó!! Viszont zöldségpucoló késért körbejártuk a fél várost. Praktiker, drágán, de szupert kaptam végül.Ha a kezem nem működik, fontos, hogy jó szerszámokkal dolgozzak. Aztán Eco F...két rózsaszín formatervezett tized árért. Gondoltam elviszem, kipróbálom. Ennyiért. Sajnos tizedannyit is értek. Nekem, legalábbis. 

Aztán az erdőről jövet beugrottam a Sparba egy joghurtért. (Ami éppen hiányzott a süteményhez.) A pénztárosnő elájult. Ennyit vásárolt? Nem értettem. Mesélte, már felvásárolták az egész áruházat, mindenki hatalmas árukészlettel távozott. Huh, most aztán mindenről lemaradtunk... Így jártunk. 

Ő pedig a hétfőn névnapját ünneplő unokám ajándéka lesz, családi összefogással. Mutattam a legkisebbét a múltkor, ő is kért egyet. Ő nagylány, tízéves, neki már más baba jár. Nem tüneményes? A végén  a legnagyobb is rákíván. A kis pofija, s a cipője a nagy kedvencem az egész babán túl. Megálmodója nagyon ügyes hölgy, fiúbabákat is készít. Ahogy a mieinket elnézem nem véletlen a sikere.



Kert, kuty, stb.

Minden idők legnagyobb, 540 ezer elérést produkáló FB posztom hozom most nektek.
Hogy nevessetek, mert az most ránk fér. Mert ismétlés a tudás anyja.
Hogy segítsük azokat a kertészeti vállalkozásokat, faiskolákat, csemetekerteket, akik rengeteg pénzt fektettek be a tavaszi árukészletbe. Hétvégén ne csak wc papírt, élesztőt vegyél, vigyél haza egy tulipánt, fűszernövényt, vagy cserjét, nem biztos, hogy ők nyitva tarthatnak.
És ne feledjétek, nincs olyan, hogy "kimék, körbenézek a kertbe'. Abban a pillanatban, hogy először lehajolsz és kihúzol egy hitvánka gazt, elvesztél!
"Augusztusban lesz két éve, hogy ideköltöztünk ebbe a házba, amit a rengeteg munka miatt csak nemrég kezdtem az otthonomnak érezni. Mivel már nem a funkcionalitáson van a hangsúly, eljött az ideje annak is, hogy gumicsizmát, kerti kesztyűt húzzak és kidugjam a fejem a házból.
Angolkertet álmodtam – a falusi virágoskert után éles váltás – így idén májustól szabadidőm nagy részét ennek megvalósításával töltöm. Mivel rendkívüli és másoknak is hasznos tapasztalatokra tettem szert, megosztom azokat, hátha vannak hozzám hasonlóak, akikkel majd el tudok beszélgetni a törpe nebáncsvirág színkombinációjáról, és persze remélem azt is, hogy néhányan kedvet kapnak ehhez a lelket nemesítő, remek tevékenységhez.
1.) Vagy kutya, vagy kert. A kettő együtt csak ostoba elgondolás. Amennyiben van kutyád, a következő pontokat felesleges elolvasnod. Amennyiben tovább olvasol és van kutyád, ugyanolyan hülye vagy, mint én és nem tanulsz semmiből.
2.) Minden kert nagy, ha gazolni, ásni kell. Az, hogy zsebkendőnyi terület, egy közhelyes fordulat.
3.) A magazinokban látható kerti fotó ugyanakkora ordas nagy kamu, mint az influenszerek által feltöltött tökéletes képek. Vagy kizárólag nálam van hangya, légy, kicsike bogár és nyírfa, amiről az év minden szakaszában hullik valami. Bele a tányérodba.
4.) A gaz marad, a virág kiég. A gaz marad, a virágot elveri az eső. A gaz marad, a virág magától megdöglik. Sose tudod meg, mitől. Egyszerűen ilyenje volt. A gaz marad, a virág ki se kel.
5.) Őrült hiba bemenni annak a szomszédnak a kertjébe, aki harminc éve kertészkedik. Már a kiskertkapuban megesz a sárga irigység és a penész. Nem állsz többé szóba velük, ők meg nem értik, mi bajod, csak elvezettek a citromsárga leanderhez, amiből kaptál egy hajtást, hogy meggyökereztesd.
6.) A leander nem gyökerezik meg, hanem megdöglik. Ha mégis, azután döglik meg, hogy kiültetted. Ha ekkor sem, ez lesz az a cserép virág, amit a férjed lever a lépcsőről, mikor segít kihúzni a slagot.
7.) A menő kertészetben vett cserje néhány hét múlva elszárad, a szomszéd faluból, az aranyos nénitől ingyen kapott kukackát – ne köszönje meg aranyoskám, mer’ nem fogja meg - nem tudod kiirtani, de legalább jót beszélgettek nap mint nap. Többek között arról, hogy a tarka levelű borostyán nem annyira agresszív, mint a zöld és a férjének mennyi a vérnyomása.
8.) Ideges vagy, mikor háromnegyed óra múlva rájössz, ugyanarról a növényről beszéltek a Marketplace-en, csak az eladó nógrádi és másik néven ismeri azt a kis lila virágot, mint te.
9.) Belájkolod a Titkos Kert FB oldalt, aztán három hét múlva leiratkozol, mert megevett a sárga irigység.
10.) A kutya mindig azt a virágot ássa ki, ami már megfogta, nem a mellette levőt, amit ráolvasással próbálsz életben tartani.
11.) Eddig azért álmodoztál lottóötösről, hogy ne kelljen dolgoznod életed hátralevő részében, csak utazz, utazz és utazz. Most azért, hogy a kinyomtatott növénylistát meg tudd venni.
12.) A növények _nagyon_ lassan fejlődnek, holott te már holnapra akarsz egy négy méteres futó hortenziát és ugyanolyan frusztrált vagy, mint amikor arra vártál, hogy a tyúk végre megtojjon, mert a zöldborsólevesbe nokedlit akartál szaggatni, a mama meg véletlenül elvitte magával a kamrakulcsot a temetőbe.
13.) Eljön a pillanat, mikor arra gondolsz, hogy „és most leglialkázom a ’csába az egészet!” és ez életed egyik leghosszabb pillanata.
14.) A gyerek segít öntözni. Pont azokat a virágokat fogja locsolni, amik nem igényelnek vizet.
15.) Csak azután vizsgálod meg, milyen típusú a talaj, miután egy kisebb vagyont elköltöttél a kertészetben és az összes növény megdöglött.
16.) Esténként azt hazudod magadnak, mikor sárosan, retkesen, izzadtan és büdösen végignézel a kerten, LÁTSZIK, hogy egész nap güriztél és MEGÉRI a fáradozást. Valójában ugyanolyan elhanyagoltnak hat, mintha egész nap sorozatot néztél volna pizsiben és ki se léptél volna a kertbe.
17.) Nincs olyan, hogy jó az idő a kerti munkához. Vagy megdöglesz a hőségtől, vagy a képedbe hordja a szél a port, vagy anyázva csúszkálsz a sárban, mert esik/esett.
18.) A meztelen csigának van hangja. Reggelenként hallod, ahogy röhögve mászik át az ún. vegyszermentes csigamérgen és megy megzabálni az árnyékliliomot meg a csillagfürtöt.
19.) A meztelen csiga olyan, mint Pál apostol Korinthoszbéliekhez írt levelében a szeretet: soha el nem fogy.
20.) Nálad mindig olyan gaz van a kertben, amit nem lehet kihúzni, hanem beleszakad és egy hét múlva kihajt. A szomszédnál bezzeg csak porcsin van.
21.) Amikor azt hiszed, rosszabb már nem lehet, megjelenik a vakond.
22.) Amikor a Jyskből hazacipeled a leértékelt, nyár eleje óta vágyott kerti széket, amibe majd hanyagul dobsz egy párnát és akkor TÖK ÖLYAN LESZ az a rész, amit a Homes & Gardens magazinban láttál, kiderül, hogy a kerti szék jól néz ki, de nyomja a hátad, egyébként is kényelmetlen és nem tudsz belőle felállni, csak kalimpálsz, mint a hátára fordított teknősbéka.
23.) Egy egész esős délutánt töltesz azzal, hogy „kerti széljátékokat” díájvájolsz üres kutyakajás konzervből, aztán elgondolkozol azon, hogy ez azért valahol kezd beteges lenni és ennyi idő alatt valami értelmeset is csinálhattál volna. Például fröccsözhetnél valaki másnak a kertjében. A kerti széljátékok másnap, egy hirtelen jött nyári zápor miatt eláznak, amelyik nem, azt leveri az ágról a szél és a kutya szétcincálja.
24.) Soha nem gyújtod meg a gondosan kirakosgatott, 27 darab, színben egymással harmonizáló mécsestartóban a mécseseket, mert este túl fáradt vagy ahhoz, hogy egyenként elfújd őket. Viszont minden nap el kell őket mosogatni, mert porosak. (Meg beleesik a nyírfáról a sok izé.) Így két hét múlva bevágod őket a kerti ládába.
25.) A kerti ládában sosem lehet megtalálni semmit, az alja és a teteje cserébe mindig poros.
26.) A kerti ládát megvenni valójában egy fasság volt.
27.) A lábad szára ugyanúgy néz ki, mint gyerekkorodban: tele vagy csípéssel, kék-zöld foltokkal, karmolással. Egyébként is úgy nézel ki, mint egy téesz-tag: csak az alkarod és a nyakad barna.
28.) Éjjel fél tizenkettőkor visítva kelsz ki az ágyból, mert a hajadban még van pók.
29.) Egy idő után a legnagyobb kánikulában is zárt cipőben jársz, mert a talpad mindig koszos.
30.) A manikűrösöd egy idő után, ha időpontot akarsz kérni, nem veszi fel a telefont. Ha találkoztok, átmenekül az utca másik felére. A gyengébb idegzetűek visszaadják a mestervizsgát és más állás után néznek.
+1.) Ezekről természetesen nem beszélsz senkinek, a kert normálisabb részét feltöltöd Instára vagy posztolsz a Facebookra „az én kis kertem” hesteggel és mélyen hallgatsz arról is, hogy a szomszéd macskáját, aki hozzátok jár szarni, slaggal locsolod, hogy elkotródjon.
Azt hazudod, hogy ezt te élvezed és hogy mindez számodra kikapcsolódás. Valójában hagynád a francba az egészet, de tudod, ha nem csinálod, egy hét múlva úgy néz ki az egész, hogy Ady a te kertedről kapna ihletet a Magyar Ugaron c. vers kezdő soraihoz.
Jó kertészkedést!
(A kép természetesen saját. Úgy értem, a saját gépemen van.)

  fb-ról hoztam remélem nem törik el a derekam érte, eszméletlen a szöveg:

aki fb-tag gondolom a link alatt elolvashatja a hozzászólásokat is, azok is megérnek egy misét:

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1445859252411800&id=190461131284958

2021. március 4., csütörtök

Egy balladisztikusan szép film,


 nem beszélve a zenéről, a helyszínekről. Fájdalmas és nagyon tiszta film. Ősi szokások, modern világ.Többször megnézendő. Állítólag a jó fordításban boldogság lenne a címe. 

   "A szél nem hal el. A szél olyan, akár az élet. Most már értem: az élet csodálatos!" "...mi lesz most, vagy mihez kezdek - nem tudom. Csak azt, hogy az életem az enyém."

Nekem a Tavasz, nyár, ősz, tél című film jutott eszembe róla.  Pedig az más.

Zene a filmből:Zülfü Livaneli a zeneszerző


https://www.youtube.com/watch?v=ASvySommDFI&list=RDASvySommDFI&start_radio=1&t=99s

a film zenéje végig

A vadvilágos rész (Pusztaszentlászló)






 
Nem az égen, a nap a tavon látható!

2021. március 3., szerda

Kár, hogy vége lett


 

Fagy járt ma is nálunk éjszaka









Gólyaorr:

 

Kikeleti bangita:


Hunyorék fagyottan:






 

Egy nagyon szeretett kertrészlet:

 

Őket ideteszem, akármilyen rossz a felvétel. A nyomok alapján jelenlétükre következtettem, ma reggel lebukott a legalább 15 fős csapat. Távolról fotóztam, így sikerült. Doktor úrról is készült fotó,rossz lett,  odarepül a szomszéd fára, kopogtat, aztán átreppen az etetőre, gondolom elhozza a magokat, vagy csak hirtelen kap be néhányt? S reppen is vissza a fára.