Úgy adódott, hogy a trombitafolyondár a kút cserepei alá kapaszkodott, s emelte őket, s mivel a kút közös mennie kellett, míg nem csinál nagyobb bajt.S akkor, már egy szusszal a faház oldalát is lepucoltuk a szőlő-lonc keveréktől, mert a szőlő a faház cserepei alá kapaszkodott, s emelte a cserepeket, tolta el a deszkákat. Egyenlőre van lehetősége, hogy kinőjön, s meglátjuk. Azért a házat védeni kell, akárhogy is. )Azért a szívem kicsit mindkettőért megszakadt, de a sok eső embertelen módon engedte el a növényeket.
Az un. haszonkert pillangókkal és az virágba borult "égető" , ahol a pillangóvirágok olyan virágzást produkáltak, mint a kertben nem. Viszont a fotózás óta még jobban megnőtt fűtől ma "elbúcsúztunk".
Ahogy a fűszerkertnél az illatos cickafark is elszaladt, nőtt magasba, virágai ehhez képest kicsik. Ma délután köszöntem el tőlük.
Ezek az árnyékos rész növényei, most az árnyliliomok nyílnak. (Miközben a diófa őszi levélhullást produkál....)
Segítsetek! Mi ez a rózsaszínű virág. Kiszórtam egy egynyári keveréket, a között volt, ő szép dús, a társa kínlódik a növekedéssel, virágzással, ahogy a többiek is próbálkoznak boldogulni.
Az iszalag hozza magát, neki a sok eső használt. Nagy kedvenc.
Ez már a kert hátsóbb része:
Az eljövendő rózsakapu, jobb oldalán dús virágzás, a bal oldalán semmi. Igaz itt ősszel megmetszettem, nem tudtam hogy is kellene. Viszont nem hiszem, hogy emiatt.
Itt a sárga rózsatő a nád alól került ide, megtáltososodott! Sárgának nyílik, aztán átvált rózsaszínre. A sötétebb rózsaszínűek a futórózsák.
Ez már a másik oldal:
S a kert vége, a pillangóvirágok most nyílnak.
S a szokásos betekintős fotó, új virágzással.
A ház előtt, a mályvacserjék is kezdenek már virágozni a másik oldalon.
s a jég megverte lóca új színt kapott. Megvigasztaltak a boltban, nemcsak ennek az ülőrészét lyuggatta meg a jég máshol a vízórát, stb. is szétverte. télen konyhai bútor, s most is szárítgattam festés közben bent, mert ugyebár mindig esik, amikor nem kellene, a konyhát feldobta, az biztos. A sok barna mellett.
Ilyen most a kert 2018 júniusában.