Oldalak

2018. június 11., hétfő

Az elmúlás angyala

ő eredetileg. Apámé volt, találta, féltett kincse volt.
Nyaralóhelyén boltból hazafelé sétálva a mező mentén egy csomagra figyelt fel. Abban volt, valószínű templomi dísz lehetett, látni a letörés helyét. Eltörtek a kezei is, egy csonkaangyal. Apám hitt elrendelésekben, őrizte tehát.

Az utolsó nyarán rendezkedtem nála, lazán rákérdeztem nekem adja-e? Valahogy nem volt a helyén az angyal. Ő már tudta, sejtette, hogy nem sokáig lesz már köztünk, nekem adta. Okát persze nem közölte velem. Utólag raktam össze azt, ami akkor furcsa volt. Most én őrzöm. Volt vele egy fotósorozatom, ott a nyaralóhelyen készült, a régi gépemen biztosan megtalálnám, ha keresném. A legeslegrégebbin. Innen jött a virágos fotósorozat ötlete. S mert az angyal velem van, itt van velem apám is. Nagyon hiányzik.

Angyalok járnak távoli földrészen is, oda küldöm ezt a verset. Szeretettel.





Sárközy György: Hajnali tájon

Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólitom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.

 

11 megjegyzés:

  1. Megható. Nem is tudok mást írni, csak egy szívecskét: ♥

    VálaszTörlés
  2. Megrikatott...koszonom! Lola neveben is, pontosan igy erzek az udvarban, ott van mindenutt.
    Es Neki is van angyala..

    VálaszTörlés
  3. Nagyon megérintett így kora hajnalban ez a vers és történet is! Elözönlöttek az emlékek engem is.

    VálaszTörlés
  4. Annyiféle ajándékot és oly sok helyről kap az ember egy élet alatt. És vannak különösek, melyek forintban kifejezhető értéke ugyan nulla, mégis a szívünkhöz nagyon közel állnak. Ezek a legértékesebb kincseink. Remélem, kívánom, legyen mindenkinek legalább egy ilyen "angyalkája" - vagy más emléke - mert emlékezni azokra, akiket szerettünk nagyon jó. Még ha fáj is.

    VálaszTörlés
  5. Szerintem mindenkinek van ilyen "kedvenc angyala"... emléke...

    VálaszTörlés
  6. Megható és érthető.
    Nekem tegnap a szívemig hatolt egy tetoválás: minden ami lettem neked köszönhetem Édesapám. A szöveg hosszabb volt, de nem emlékszem rá. Egy huszonéves lágy felső karján volt. Meghatódtam.

    VálaszTörlés
  7. Ezen pityeregtem egy sort... :'(

    VálaszTörlés
  8. Örülök, hogy sokan írtatok hozzá. Én érzem, hogy velünk vannak, vigyáznak ránk, s igen vannak tárgyiasult alakjaik is, akik velünk vannak, emlékeztetőnek.

    VálaszTörlés
  9. az én angyalkáim a nagylányom által készített figurák. Első nagy betegségemkor egy pici mackót varrt, azóta őrzöm és sokszor magammal is viszem. Anyámtól még egy pici aranykereszt, nem igazán érzek semmit, ha rajtam van. Viszont a saját kezűleg írt naplója és kicsi verseskönyve néha megríkat. De leginkább az ríkat meg, ha saját verseimet olvasom, amit hozzá, vele kapcsolatban írtam. Az mindig zokogás.

    VálaszTörlés