Oldalak

2017. október 5., csütörtök

Szívvidító reggel,

mert világos van, elmúlt a reggeli félhomály, köd, reggeli sötétség.

Süt a nap, egyre jobban bontakozik a fénye, árad szét,

simogatja, ébreszti a lelket,

erőt, lendületet ad, hoz az elmúlt földbedöngölő napok után.

Remélem a testnek is...


 Az elkésők, tegnapi fotók. A napraforgót vázába akartam behozni, azután megszántam, megsajnáltam, éljen még egy kicsit. Lent a kertben van, távol, érte, hozzá kell menni, ha látni akarom. Megéri, mert szomszédjában egyre pirosabb a kecskerágó kisasszony. Nekem az, kisasszony, aki lassan öltözködik, ékesíti fel magát.

 


 A bizakodó, s egy elkésett(?) hangulat.


Tegnap estefelé összegyűjtöttem a diófaleveleket, míg az uram a gyújtósnak valót darabolta. Hiába, az elmúlt napok erre kényszerítették az embert.




 S végül ünnepi pillanatok, szavak, gondolatok egy kedves könyvből.  Ünnepi, emlékező, szívszorító?


Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a napraforgód, megértem, hogy sajnáltad bevinni. Én nagyon szeretem a kecskerágót is, képtelen lennék meghatározni, hogy miért, de olyan kis "vidám" termésnek tartom.....

    VálaszTörlés
  2. Már ennyire hullik a diófalevél? Nálunk még alig látni 1-2 lehullottat. Pedig hideg vidék a miénk. Talán azért, mert nem volt még fagy.

    VálaszTörlés