Süt a nap, egyre jobban bontakozik a fénye, árad szét,
simogatja, ébreszti a lelket,
erőt, lendületet ad, hoz az elmúlt földbedöngölő napok után.
Remélem a testnek is...
Az elkésők, tegnapi fotók. A napraforgót vázába akartam behozni, azután megszántam, megsajnáltam, éljen még egy kicsit. Lent a kertben van, távol, érte, hozzá kell menni, ha látni akarom. Megéri, mert szomszédjában egyre pirosabb a kecskerágó kisasszony. Nekem az, kisasszony, aki lassan öltözködik, ékesíti fel magát.
A bizakodó, s egy elkésett(?) hangulat.
Tegnap estefelé összegyűjtöttem a diófaleveleket, míg az uram a gyújtósnak valót darabolta. Hiába, az elmúlt napok erre kényszerítették az embert.
S végül ünnepi pillanatok, szavak, gondolatok egy kedves könyvből. Ünnepi, emlékező, szívszorító?
Olasz Ferenc: Mindörökkön örökké
Gyönyörű a napraforgód, megértem, hogy sajnáltad bevinni. Én nagyon szeretem a kecskerágót is, képtelen lennék meghatározni, hogy miért, de olyan kis "vidám" termésnek tartom.....
VálaszTörlésMár ennyire hullik a diófalevél? Nálunk még alig látni 1-2 lehullottat. Pedig hideg vidék a miénk. Talán azért, mert nem volt még fagy.
VálaszTörlés