Oldalak

2017. szeptember 26., kedd

Kiegészítésül, még a szombati naphoz

Keresztury verseihez kellene nyúlnom a megfelelő költői aláfestéshez a fotók miatt. A gyökereim vasiak, Oroszlányon nőttem fel, s felnőtt életem e tájon töltöttem,töltöm. Megszerettem, gondolom nem véletlenül.

A szombati háznál beszélgetünk a tulajjal: az odavalósi ismerős vértesszőlősi, az uram oroszlányi, de Tatabányán dolgoztak együtt. Ez már sok volt. Én e megyébe való vagyok, s  egy újabb helyen élünk. Szegény, a fejét kapkodta, nehezen tette helyre a helyeket.
 
 



Keresztury Dezső: Ősz felé
Még forrón süt a nap,
zuhog a verőfény,
de fordul a pillanat,
szürkébb felhő szalad
elforgó egek fakuló mezőjén,
s már rozsdállik a lomb,
hűsebb az éj fuvalma,
rekedten szól a kolomp,
gyűlik a tengeri halma,
s hideg fényben borong
                                                                                    a téli alma. 

 S már félholtan érkeztünk Börzönce hegyre. nem először, gondolom nem utoljára. Szeretek itt.

A félig élő fa a tájat is jelképezi, amely mögötte látható a tarra vágott erdőkkel. Fáj a szívem értük. Még telepítéseket sem láttam a helyükön. Bár, ki tudja, lehet csak a szemem rossz.



 A hegyi kápolna kettősségét mutatják a vaddisznótúrások, gesztenyefák az épület mellett, s esküvőhöz készült díszítés a bokrokon.

 
 
 






 Őszi kikerics, csak egyetlen, csak árva, már elvirágzott. S róla mindig eszembe jut Polcz Alaine, kedvenc virága volt. S emlékezem egy régi őszre, amikor már tiltva volt a szedésük. Egy hegyi hajlékban gyűltünk össze a túristacsoportunkkal. A házzal szemben erdő volt, ott egy szakadék vagy csak besüllyedt a föld? Viszont telve volt kikericcsel, ekkora tömegben azóta sem láttam.


S hazafelé, sajnos a fotón nem igazán látható a busz felett repülő helikopter.


6 megjegyzés:

  1. "Csak úgy" a kikericses képről és amit hozzá írtál, jutott eszembe, hogy vajon van-e mindenkinek "kikericses" emléke/története. Nekem is kedves ez a kicsi, gyengécske virág és csak szépet-jót látok magam előtt, ha őt látom.

    VálaszTörlés
  2. Oviba jártam mikor utoljára kikericseket láttam. GYEREKKÉNT IS NAGYON SZERETTEM.
    HIHETETLEN MENBNYI ENERGIÁD VAN. CSODÁS HELYEKET FEDEZEL FEL RENDÜLETLEN KITARTÁSSAL.
    / Beragadt a billentyű. Bocs./

    VálaszTörlés
  3. Kedves, szép virág, nem csoda, ha ennyien szeretjük. Györgyi, nagyon kegyetlen állapotaim voltak az évek során, néha úgy küzdöttem, hogy hunni próbáltam inkább, mint a valóság adta amit akartam. Élni kellett, meggyógyulni. Most se vagyok túl jól még, bár határozottan jobban, de csalom az uramat, hogy legalább a patakhoz menjünk ki. A kutyával, s velem, ki kellene mozdulni, ragyogó az idő. Onnan küönnyű visszafordulni, bár a terv hosszabb út volt.

    VálaszTörlés
  4. Nagy boldogság a mozgás öröme. Nekem sajnos rohamos tempóban zárulnak a lehetőségeim. A megtett útamat sajna méterekben lehet mérni. Nehezen fpogadom el ezt az állapotot.

    VálaszTörlés
  5. Tudod Györgyi, elmentem mert csalt a napsütés, aztán közben rájöttem majd háromnapi fekvés után nagy a vállalkozás. Néha remegtek a lábaim alattam, aztán hazaértünk, azóta fekszem. Ezt a zárulást én is érzem, a baj az, ha tornáztam több lett a baj, most várom a november 8-i rendelést hátha többet megtudok. 3 hónap várakozási idő a reumatológusra.

    VálaszTörlés