Tegnap délelőtt

elindultunk a másik szomszédba, a kanizsai bolhapiacra. Ott derült ki, vasárnap tartják. Bennem az volt becsípőve, hogy szombaton. Sebaj, akkor megkerestük a csónakázó tavat,szép emléket őriztem róla.

 

 

Most mást találtunk, jár az idő, ez is szép volt, délelőtthöz képest sokan sétáltak ki.

Már úgy indultunk, hogy fájt a hasam, de elmentem. A kíváncsiság... A helyzet fokozódott, s a panzóbeli hölgy, -ahová bekéretőztem- mesélte ma a tizedik vagyok, aki nála járt, hasonló gondokkal.  Vírus van. Én szerencsés(?) vagyok, csak a beleim fájnak, viszont néha embertelenül. S némi hőemelkedésem is volt tegnap.

Hazafelé betértünk Bocskára megnézni azt a házat,amit a múltkor sötétben nem láthattunk, s ha már ott jártunk a faluban és a temetőben is körülnéztünk. Egy művésztanár van itt eltemetve, s az alkotásai is láthatók a faluban, temetőben. Meglehetősen egyéni stílusban alkotott. Nagyon korán vitte el a halál.

I- II. világháborús emlékmű

 S egy családi síremlék a temetőből.

 S hamvainak egyszerű, de mégis hozzálllő elhelyezése.

 

S a faluban akkor megláttam A HÁZAT. Éppen átépítik,bővítik, de a tulajdonos büszke a régi részletekre, s szeretné megőrizni.

 A tűzfal lebontásra kerül. Bent, a házon látszott, aki építette majd száz éve odafigyelt milyen anyagot használ. Ha elkészülnek a bővítéssal szeretném majd látni. Mindig örülök, ha fiatalok őrzik az értékeket.

S mi a tanulság a tegnapi napról? Ha rossz történik veled, az még jóra fordulhat. Mi is így jártunk, csak az a fránya vírus ne lett volna.