Olvastam, láttam, néztem

Bevallom őszintén Virginia  Woolftól régen volt könyv a kezemben, azaz több évtizeddel ezelőtt, s akkor sem tudtam végigolvasni. (Voltam én így mással is, lásd Murakami Haruki, akinek aztán az egész életművét elolvastam.) Most az írónő életének egy szakaszáról írt könyv került a kezembe. Nem is annyira írói munkásságáról, hanem festő nővérével való kapcsolatáról szóló, valamint a körülöttük kialakult művész körről, a Bloomsbury-körről. (A link alatt olyan alaposan és szakszerűen írnak mindezekről, nagyon ajánlom elolvasni.)

Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

 A nővére házasságáról, s ő- lévén köztük korábban nagyon szoros testvéri kapcsolat- milyen nehezen viselte el. Hogy próbálta ezt szétdúlni, rendkívül érzékeny idegrendszerét mennyire viselte meg, hogy háttérbe került. Női író ír érzékenyen nők kapcsolatáról, háttérben a kortársak, s az ő művészetük, kezdeti próbálkozásaik, s nem utolsó sorban a múlt század eleji London. Engem beszippantott a könyv világa.

Aztán ahogy lenni szokott, az emberben dolgozni kezdett. Kezdtem utána olvasni. Megnézni a festményeket, fotókat róluk, munkáikról, otthonaikról. Kiderült, hogy jelentek meg Bloomsbury stílusban készült lámpák, kerámiák, sőt Duncan Grant motívumok felhasználásával is. Ahogy nálunk Gustav Klimt motívumok, festmények lettek nagyon népszerűek. A Pinterest nagy kincsesbánya e téren.  S nem utolsó sorban megismerhettem művészetüket is. Pl. A nővérét, Vanessa Bellét, akiről szégyen vagy nem szégyen én nem hallottam. S ismét megpróbálkozom, érett fejjel Virginia Woolf könyveit olvasni.

 

 

S jöjjön végezetül egy film. Az olvasottak után tán ezt a filmet is másként nézem meg , újra. 

 Az órák