Olvastam, láttam, néztem

Bevallom őszintén Virginia  Woolftól régen volt könyv a kezemben, azaz több évtizeddel ezelőtt, s akkor sem tudtam végigolvasni. (Voltam én így mással is, lásd Murakami Haruki, akinek aztán az egész életművét elolvastam.) Most az írónő életének egy szakaszáról írt könyv került a kezembe. Nem is annyira írói munkásságáról, hanem festő nővérével való kapcsolatáról szóló, valamint a körülöttük kialakult művész körről, a Bloomsbury-körről. (A link alatt olyan alaposan és szakszerűen írnak mindezekről, nagyon ajánlom elolvasni.)

Cultura Magazin cikke csak engedéllyel másolható.

 A nővére házasságáról, s ő- lévén köztük korábban nagyon szoros testvéri kapcsolat- milyen nehezen viselte el. Hogy próbálta ezt szétdúlni, rendkívül érzékeny idegrendszerét mennyire viselte meg, hogy háttérbe került. Női író ír érzékenyen nők kapcsolatáról, háttérben a kortársak, s az ő művészetük, kezdeti próbálkozásaik, s nem utolsó sorban a múlt század eleji London. Engem beszippantott a könyv világa.

Aztán ahogy lenni szokott, az emberben dolgozni kezdett. Kezdtem utána olvasni. Megnézni a festményeket, fotókat róluk, munkáikról, otthonaikról. Kiderült, hogy jelentek meg Bloomsbury stílusban készült lámpák, kerámiák, sőt Duncan Grant motívumok felhasználásával is. Ahogy nálunk Gustav Klimt motívumok, festmények lettek nagyon népszerűek. A Pinterest nagy kincsesbánya e téren.  S nem utolsó sorban megismerhettem művészetüket is. Pl. A nővérét, Vanessa Bellét, akiről szégyen vagy nem szégyen én nem hallottam. S ismét megpróbálkozom, érett fejjel Virginia Woolf könyveit olvasni.

 

 

S jöjjön végezetül egy film. Az olvasottak után tán ezt a filmet is másként nézem meg , újra. 

 Az órák

Bolond az ember,

amikor egy-egy könyvet olvasva, filmet nézve annyira beleéli magát. Tudja, hogy regény, hogy film, s mégis. Én is ilyen bolond vagyok. A Forgószelet egy darab után abbahagytam, s nem tudom rászánni magam a folytatásra. Hitchcock tudott rendezni. Erre kezembe kerül egy valamennyire hasonló témájú könyv.

Letettem, aggódtam, szétizgultam magam, s bevallom a történelmi háttere nagyon kikészített. Vagyis leginkább az, az emberek helyzetébe éltem bele magam. Szörnyű volt. Sok újat nem írt, amit már nem tudhattunk volna, de így szembesítve, nehéz volt továbblapozni - nekem. Nekem, aki még az Oscar díjas film megnézésére sem mertem vállalkozni. Végül a történet pozitív fordulatot vesz, a főhős nagyot változik. S nem utolsó sorban írója építész, némi építészettörténeti ismereteket is kaptam.

Kalandregény? Történelmi regény? Kémregény? Vagy ezekre épülően egészen új műfajt hoz létre a szerző? Akinek felkeltettem az érdeklődését olvassa el. Szerintem nem bánja meg. (Erről már csak zárójelben írok: az embersége! Pedig lehet, ezt kellett volna nagy betűkkel leírnom.)

S akkor most jöjjenek a vándormadarak!

Nem is értem

 hogy maradt ki oly sok évig. Valahogy mindig lemaradtam róla.

 Ilyenek voltunk

Újraolvasom Karen Blixen Volt egy farmom Afrikában c. könyvét. S eszembe jut a belőle készült film. Nem belőle, alapján vagy inkább egy-egy  rész kiragadásával. Romantikus film. Dráma. Százszor láttam. Imádtam. Főleg a két főszereplő miatt (is). A mesélős és a folyóparti hajmosó jelenet örökre megmaradt kedvencemnek. Aztán teltek az évek, ismét megnéztem. Szégyell(j/l)em bevallani? Túl sok volt a szerelmi jelenet. Változtam? Kiveszett belőlem a romantika? Vagy pörgősebb lett a világ?  Vagy a könyv mássága zavart?  Azért még mindig ötöst adnék rá. S igenis  a könyvet is érdemes elolvasni. Ahogy szemléli az írónő a világot, az emlékei. A kor, az őslakosok bemutatása. A gyarmati világ.  Nem pörög, nem úgy ragad magával, mint a film, inkább a lelket fogja meg. Elgondolkodtat.

S micsoda véletlen(?!). Mindkét filmet Sydney Pollack rendezte, s mindkettő főszereplője Robert Redford.

Lásd, halld, keresd a szépet!

Film barátságról, költészetről, szerelemről, csábításról a művészet erejével.

 Egy részlet, amiről a VMN egy bejegyzésében olvastam. S keresni kezdtem utána, mert felkeltette az érdeklődésemet, s nem ismertem. Amit találtam széppé, elgondolkodtatóvá tette az estémet.

 

S könyvben: