Emberek vagyunk

Felújítják az intézményt, csak két ember nem kapja vissza a közös irodáját, odaadták másoknak. Őket kiteszik a térbe, mondván a másik intézménynél is ott dolgoznak  a hasonló munkakörű kolléganők. Csak őket felejtik el megkérdezni, hogy is érzik magukat ott és mit szenvednek ettől a "lehetőségtől". Ezzel az akcióval a két kolléganő alkotta csoportot szétverik. (Ez már egy másik történet.)

Évek telnek el, felszabadul egy iroda. A vezető közli egy dührohamában, látva  a közös térben lét lehetetlenségeit, pályázzák!!!! meg az irodát. A többinek járt, ők pályázzanak és indokoljanak, miért is kell nekik iroda....

Nem pályáznak, végül egy hirtelen gondolattól vezérelve mégis megkapják. Igen ám, de minden lépésükről konzultálni kell a vezetővel. Mit és hova tegyenek stb. Egyiküket elfogja  a méreg, s felhívja az országban egy hasonló intézmény vezetőjét, mi erre s van-e erre jogszabály? A vonal túlsó oldalán mély hallgatás, érezni, szóhoz sem jut, majd kimondja: kicsinyesség.

Kicsi hazánkban, 2015. januárjában.

Hányunknak

van, lenne bátorsága, de inkább úgy mondanám lehetősége arra, hogy kiszálljon, s egy évig ágyban maradjon?

 

Ő megtette? Mi történt? Olvassátok el, nem tanulság nélküli. Hányunk, de hányunk tenné meg ugyanezt a kivonulást!

S jöjjön egy másik könyv, szerintem nem elég egyszer elolvasni. Én legalábbis így voltam vele:

 

A lelemény

 forrás

Befejeztem

 a Shafak könyvet is. Ajánlom elolvasni, s Katalintól kaptam  az előadása linkjét:

 http://www.ted.com/talks/elif_shafak_the_politics_of_fiction?language=hu#t-750908

.Köszönöm, s ajánlom meghallgatásra, többször is.

S íme egy riport vele, most értem ide, hogy visszakeressem a a vasárnapi rossz közzététel után.

Tegyétek fordítóba, úgy nem tudom linkelni.

Izgalmasak a baglyok a lakásában,róluk is beszél. Az a három együtt!



S máris nem telt hiába a mai napom: jó elfekvős, kicsit takarítós, hajfestős.Volt. Milyen is lehetett volna? Ebéd: benne volt minden fellelhető maradék, egyedül vagyok, nem foglalkoztam vele. Séta? Az nagyon hiányzott, csak nem minden jöhet össze egyszerre. Természetesen macskáék is nagyon feltalálták magukat - az ölemben. Hol másutt? Váltórendszerrel vagy egymás fölött és alatt fekve. Ilyenek ezek  a macskák! Csak a szerencsétlen kutya szorul ki az udvarra. Ő meg akkor szorulna, ha bentre kényszerülne.

S nyílik a kankalin, a primulák pedig folytatják a kinyílást, hetek óta. Ilyen telünk van.

Ma szerda van, jelentem magam alatt 200 méterrel. Ezek a vírusos betegségek nem használtak nekem. Azért kapkodom magam, de néha nagyon nehéz.

Egyszer

egy francia szerzőjű könyvre írtam, hogy olyan, mint egy csipke. Az Esti... is valami hasonló érzetet ébresztett bennem, de inkább mint egy finom fátyol. Egyszerűen jó volt és vágytam olvasni, s elmerülni a világában. Ugyanakkor egy kemény és kegyetlen világot bemutató könyv is. A hangulata, s stílusa mégis vitte magával az embert. A finomsága fogott, s szinte hallottam a főhősnőt, ahogy meséli a történetet. A befejezés meglepetés. S az sem utolsó a történetben, hogy kertekről szól. Igaz, japán  kertekről, de a gondolkodása a kertépítésről mégis továbbgondolkodásra késztet.

"A kerttervezést  a kövek elhelyezésének művészeteként is ismerik, ami sokat elárul jelentőségükről...Minden egyes kő külön személyiség, amelynek megvannak a maga szükségletei."
-Honnan fogom tudni, hová helyezzem a köveket?
-Engedelmeskedj a kő kívánságának.
... Ha az első követ a megfelelő helyre teszi, a többi igazodni fog az első kívánságához, és a hatás az egész kerten végiggyűrűzik. A kövek boldogok lesznek, ha követik óhajukat.
-Ez úgy hangzik, mintha a köveknek lelkük lenne.
-Hát persze, hogy van lelkük.

A kertnek meg kell érintenie az ember legbensőbb lényét, át kell formálni az érzéseit, el kell töltenie szomorúsággal vagy derűvel. Világosan meg kell láttatnia a szemlélőjével az élet minden dolgának mulandóságát... Az idő e homokszeme ugyanúgy lehull, ahogy az utolsó falevél, ugyanúgy tovasodródik ahogy a virág megmaradt egyetlen szirma; ez a pillanat magában foglalja mindazt, ami az életben szép és szomorú. Mono no avere, így nevezik ezt a japánok." Tan Twan Eng





 

forrás, mert oly sok fotó közül ezt éreztem ideillőnek

Ugyan

mikor figyelünk fel a fejünk felett lévő felhőkre,  a kerítésen túli hegyekre?
Tan Twan Heng
Ráadás:

A gyász nem változtatja meg az embert, hanem megmutatja.
John Green

Napok hordalékai

írhatnám  tán Éva szavaival. Hét elején utazás, hagyatéki tárgyalás, jöttem-mentem. Hiányzik mindkettőnknek apánk. Közben öcsém apósa is meghalt, a vállukon nehezedő gondok oldódtak, ürességet és felszabaduló időket  hagyva maguk után.

Bent őrült feszültségben dolgozunk, az ember szabadidejére is rányomja a bélyegét. Vagy a meleg? Reggel hideg, délután márciusi időjárás. Lábra állni alig tudok. Délután Zsebit vittem el szinte vánszorogva sétálni. Háromszor jött oda hozzám köszönetet mondani érte. Éreztem, hogy hiányoznak neki a séták, nekem is,csak fizikai erő kellene hozzá. Jó, hogy kerítésszomszéd a biegli (remélem jól írtam, nincs erőm keresgélni utána), a sarkon eltársalognak egymással. Ha másként nem, orrösszedugás szintjén.

Eldőlt, október elejéig dolgozom. A buszon ma összefutottam a tanítónő, utolsó mohikán évfolyamtárssal. Már aki még dolgozott, a többiket már leépítették.előnyugdíjba kényszerítették a változások. Meséli, mennyi mindenre, sok programra van ideje, lehetősége, amik kimaradtak. Én kicsit félek, s várom is a nagy nyugalmat. Néha nehéz, nagyon nehéz és fárasztó dolgozni. A sok betegség szerintem nem véletlenül kap el, erőm végén járok. Pedig a munkámat szerettem. Tegnap egy óvónő mesélt erről, mintha rólam beszélt volna, ő egészséges, nem vagyok tehát ezzel egyedül. Az ember szervezete egyszer csak lemerül.

S legyen itt egy napi szép:

 



                              
 













Igazánból ketten vannak: egyik a házban,

 

 s a fenti a városban. Végül a városi győzött, visz magával, valami tisztasággal. Ez nem az utóbbi lebecsülését, félretevését jelenti, vele volt több időm, már az olvasásra, engedtem neki. Safak könyveit szeretem, keveset olvastam még belőle, úgy érzem ebben a könyvében sem fogok csalódni. Lehet, hogy valahol még egymásra is rímelnek.

Tapasztalatok

Képeslapot szándékoztam vásárolni, ünnepre, kedves ismerősnek. Szerettem volna, ha szép. Igazat megvallva, láttam magam előtt, régen képzőművészeti bolt árult ilyeneket, Kapolcson is voltak hasonlók, tudtam mit szeretnék.

A bolt megszűnt, Kapolcs messze volt, volt a város, elindultam. A galéria, ahol esetleg vásárolhattam volna, esetleg..., zárva volt, azaz nem nyitott ki. Időm korlátozott volt. Mentem a karácsonyi vásárba: Hallmark és kínai fotók, azok ezerrel. Előtte papírbolt és virágbolt, ahol esetleg ajándékot  is vehettem volna. (Példa volt már rá.) Egyedit, nem kínait, stb. Vettem egy-egy képeslapot: nosztalgiafotókat, Hallmark és kínait, valahová csak elküldöm, ha lesz helyette jobb. Nem lett!

Megyeszékhely. Nem elkeserítő?! Én lennék tudatlan? Keveset járok be, nem vagyok tisztában a lehetőségekkel? Hamar feladtam. Képzőművészek által készített dolgok boltja(is), feleakkorára zsugorítva, itt sem jártam évek óta. Itt tartunk? Nincs pénz, nincs ezekre érdeklődés?Viszont egyházi boltok, több (2), megélnek.

Aztán már ajándékügyben hasonló köröket lejárva eszembe jutott egy félig népművészeti bolt, az későn nyitott. Időm behatárolt. Nem folytatom. Mondjam még?

Utolsó helyen végül sikerült vennem ajándékot, nem az igazit, de legalább tetszőt.  A korlátok ott is megvoltak. Így jártam.

Tanulság: már nyáron kezdjünk el ünnepekre ajándékokat, képeslapokat vásárolni, ha igényeink vannak.

Angyalok Ágnestől és Anditól. Köszönöm. Szeretem őket.

Vonatból, autóból

 Alkonyatban

 UFO-k

Reggel

Jó szórakozást!

 

Visszatért

közénk, már bloggerek közé a fészről Kovács Miklós. Fotóblogja van, állatok, tájak, szívmelengetők. Ajánlom.

A Ridikül Magazin egy írása

Szívből ajánlom: http://ridikulmagazin.hu/cikk-onfelaldozo-anyai-szeretet.htm

... mert szeretem újra és újra megnézni

s jót szórakozni, kacagni rajta,  a poénjain. Szeretem ezeket a cseh filmeket. A jutubon egy bokorban megtalálhatók.

Hideg éjszaka

ígérkezik, jól behúzódtunk a népeimmel együtt. Két napot távol voltam, reggel megkértem a szomszédasszonyt a gázt picit tekerje fel, ne 7 fokba érkezzem ki, még nem teljesen gyógyultan. Belépve "meleg" 15 fok,  fogadott, aztán már fűthettem, hogy ne csak kabátban érezzem, s ne csak a konvektor közelében. Két nap elég volt a kihűléshez, a viszonylagoshoz, de akkor is. S eszembe jutottak a az első évek, amikor két naponta jöttem, no, akkor megvoltak 9 és 7 fokok, a 10 -13 már melegnek számított. Ki kellett ismerni, meg kellett tanulni a fűtést, a meleg fenntartását, a takarékos fűtést.

Még mindig Zinnaton "élek", egy újabb adagon, talán a köhögés kezd könnyebb lenni, erre mondják jól elkaptam. Melegséget két könyv adott, amit a posta hozott, hirtelen felindulásból rendeltem meg, találtam rájuk meglehetős baráti áron, antikvár oldalon. Szinte újak, nekem csodaszépek, a fotók, a szövegek.

        (Ez utóbbi új és bővített kiadásban jelent meg, a régije hétvégi olvasmányom volt. Ez adta az ötletet megnézni az újabb könyveit, így leltem  a kincseimre.)

 Újabb reggeli elmélyülési lehetőségek. Egy riport a szerzővel, amit már oly rég vártam, hiába nem nézek tv-t, találkozhattam volna vele. Esetleg. S az akadémiai székfoglaló előadás fotóinak vetítése, ebben minden benne van.

http://youtu.be/A-L4R4hBUHs

Örülök az elismerésnek. Megérdemelte. Néha nagyon keserűen írt arról, ahogy az életművét fogadták. Ezzel a megérdemelt helyére került az életműve.

Fotóalbumaim vannak másoktól is, azok is nagy kedvencek, időnként reggelente már századszorra lapozom át ezeket is. Az egyik fekete-fehér, letehetetlen. S ha úgy adódik megkeressük a helyszíneket, így jutottunk el a hegyi pincékhez, a templomhoz, s a már, a fotóalbum fotóihoz képest romjaiban, vagy kivágásban vegetáló erdőhöz. Írtam is akkor, kár érte.

Az időjárásról

Egy régi, kedves költő ismerősöm Péter Erika honlapjáról való gyermekzettel elmesélve:

Péter Erika: Zsákbamacska

Időjárás?
Zsákbamacska,
nem tudod, mit rejt csomagja.

 Időjárás?
Papír-fecni,
Nem tudod, mi fog ma esni. 

Időjárás?
Olyan csacska,
sosem tudod, kell-e sapka. 

Időjárás?
Változékony!
Vastag ruha kell vagy vékony? 

Időjárás?
Kész tombola,
sosem tudod mi micsoda! 

Tombola vagy zsákbamacska?
Bosszankodsz, ha nem nyersz rajta!

S jöjjön egy vers felnőtteknek is:

Péter Erika

Madárijesztő magány

Hógyöngy száll
a télkoronás fákról,
fakeresztem fészkét
belepte a dér,
seregélyek, varjak
menekülnek tőlem,
borzongó magányom
kísértetfehér.

lemetszett ágként fáj,
sínylődik a lelkem,
rikító színeim
kiszívta a nap,
játékszere lettem
fagynak, szélviharnak,
nem lóg rajtam már
csak pár fakó szalag.

Hol vannak a lopva
csipegetett csókok?
Az utolsó veréb is
régen elhagyott,
testem olykor
varjúhangra rebben,
a téli táj profán
rongyszobra vagyok.

Mára

dicső istván...

dicső istván nagy királyunk 
téged ég s féld magasztal 
téged tisztel kis országunk 
első szent urának vall 
tőled vette fényességét 
méltóságát érdemét 
koronája ékességét hitét 
kincsét s mindenét

magyar hazánk fénye...
magyar hazánk fénye 
nemzetünk reménye 
szent hitünk alapja
népünk édes atyja 
szent istván király 

ezer évet éltünk 
te esdettél értünk 
hogy még áll országunk 
te voltál istápunk 
szent istván király 

koronád keresztje 
elhajolt fényt vesztve 
mert hűtlenek lettünk 
téged elfeledtünk 
szent istván király 

nincs egység közöttünk 
nincs áldás fölöttünk 
sok rajtunk az ínség 
te légy a segítség 
szent istván király 

kinek felajánltad 
drága szép hazánkat 
kérd az isten anyját
tárja felénk karját 
szent istván király 

tekints ránk az égből 
szentek seregéből
bús ügyünket szánd meg 
magyarjaid áldd meg 
szent istván király 

forrás 

 

 

 

Csatárban jártam, valamikor. Nagy kedvencem. A verset ma találtam  a meditációs könyvemben. Gondoltam, megosztom. Én nagyon szeretem, a fentieket, így, együtt..

Nyomozás

Olvastam egy könyvet  ,


 s nyomozni kezdtem egy festmény után, ill. egy festő után is, akiről írt a szerző. Itt a fordítást mutatom meg. (Az eredeti cikk. A fotók, festmények? itt sem jelennek meg, nálam.) Az ok: nálam is vannak repülőgépekről, légi harcokrók készült festménymásolataim, ill. fotóim. Azt hittem, közös az alkotó.

Mik ki nem derülnek évtizedek után? Sokat ill.semmit nem tudok e korról, a pilótáiról, repülőgépeiről. Megint elkéstem... S a háborús napló is eltűnt. Eltéphette már régen apám, nekem csak mesélt róla kamaszkoromban. Az is régen volt. Mindig akkor kell kérdezni, amíg lehet, amíg nem késő.

Hurrá!!!

11 nap után ismét érzek illatot. Ez megért egy blogbejegyzésfélét.

Gondoltam egy merészet

 

összekaptam  a családot, s sétálni indultunk. Elegem van a bezártságból. Most színt vall a betegségem, vagy nem változik, tehát jobban vagyok, vagy rosszabbra fordul, s akkor van indokom visszamenni az orvoshoz. Olyan boldogságos volt sétálni az erdőn! Ezt az tudja, érzi, aki napokat, heteket bezárva tölt, s végre kiszabadul. (Megjegyzem, az időjárás velünk volt, a fotók is bizonyítják. Hidegben nem hiszem, hogy lépni mertem volna. Így is kockáztattam(?), meglátjuk. Zsebi imádta, végre velünk lehetett, hármasban, sétálhatott, egyet mulasztottam el: a kertekből csaholó kutyaseregletről egy-egy fotót készíteni. Érdemes lett volna. Kész tanulmány volt.

Napsütésben

és a kakukktojás

2014.

Az egész évet egyetlen szó határozta meg: betegség. Kezdetben ápoló voltam, aztán elszenvedő, mikor nyár elején ereim fájdalmától lépni sem tudtam, végül kicsit szenvedő (még  a műtét volt a legkönnyebben átvészelt), s ezt tetőzte be november végén ill. az ünnep estéje óta a hetekig elhúzódó vírus okozta mindenféle felső légúti kellemetlenség. Ó, milyen finom is voltam.

Aztán  a fotókat elnézve azért akadt szép is az évben. Lássuk!

A faház elől elhordta emberem a cuccost, lett helye a tüzelőnek. Ill. eddig is itt volt társbérletben, most korlátlan úr lett, rendezett környezetben. A rézsűre ágakat ásott be, s idén végre!!!! a vadszőlő levelei beborították  a kerítést: még a szomszéd unoka sem tépte meg. A japán loncot pedig felfuttattuk a házra is.

 Zsebinél lépcsők készültek a kertbe jutáshoz, a lépcső és a faház közé pedig egy "bástya". Eddig  a beültetést vagy Zsebi "szorgalma" vagy a rengeteg eső ásta alá. Talán jövőre?

Lett madáritatónk, egy amfora virágoknak, egy váracska az újonnan létesített sziklakerthez. Jó Zsebi a háznál....!!! A "sziklák" sem zavarták az ásásban. Kerültek be bokrok, növények egy jövendő virágos kert részeként. A jövő dönti el milyen sikerrel?  A legnagyobb haszonélvezői a madarak lettek, s bennük gyönyörködve - mi.

A tavalyi év nagy szerzeménye volt a lóca. Nyáron a fal mellett kávézni, ezt-azt megpucolni, vagy csak lepihenni. Télre behoztuk a házba. A fotót elnézve a kuckósítása elmaradt, mint más is. 2014. a kékfestő éve volt nálunk. Elkészült az ágytakaró, a konyhai asztalterítő, párnahuzatok, s lett kékfestő ruhám is. Készültek kékfestő levendulazsákocskák, s ebbe saját!!!! levendulát tölthettem bele karácsonyi ajándéknak. Számomra ez óriási öröm volt. Beállítottuk az olvasólámpát, amiből végül hangulatvilágító lett, de nagyon kedveljük! S nem utolsó sorban idekerültek a cirmákolók: Cirom és Korom, s lettek  a konyhának és gazdasszonyuknak korlátlan urai.

Idén tobzódott a kert a ház előtt. Hiába, a sok eső....  Az új, rendelt virágok többnyire még bontakoztak, de az évelők magukra találtak, s végre lett levendula,

 borzas kata, mályva is nyílni kezdett a rézsűn, a virágok közt. S a veteményes kertben a fűszernövények igazán kitettek magukért!

Öröm  itt lakni, lenni, élni.

Nem akartam írni

róla, nem tudom elhagyni.Szóval ünnep estéje óta, 10 napja ismét beteg vagyok, már a karácsonyi estét így csináltam végig. Utazás semmi. A gond később indult, hogy nem lettem jól. Már Zinnatot szedek, szétköhögöm  a mellkasom, a fejem széthasad, s a legnagyobb, a legnehezebben viselhető: a szobafogság. Mondjak ezek után még valamit?

2015. január 1.

 

Szív, szeretet.

 Újabb teáskanna fotó.

 A tűznézők.

Ma már emlék, elfagyott. Még  a múlt heti havazás után készült.

 

S már megint bebújtam  a fotók mögé. Ha szólnék keserűen szólnék, ha szólnék, fájdalommal szólnék. Inkább hallgatok.