Virágvariácók kakukktojással

 

Ez utóbbi szépségért köszönet Antal Andinak!!!

Egy vers, egy fotó, egy búcsúzás

 A fotó régi, Ágnesnek ígértem egy bejegyzés ürügyén. Aztán éjszaka beugrott, kellene mellé a vers. S , ha az előrejelzések beválnak a mai  már az utolsó őszi napok egyike. No, meg a naptár szerint is! Kinézek az ablakon, a nap süt ezerrel, ködnek nyoma sincs, mintha szeptember lenne. S annyi aktuális van a versben, amit én érzek, napjaim része. 

 

Pilinszky János: Őszi cirkusz

Muzsikaszó az esti réten,
falu alól, a fák alatt
szapora dobszó s édes, árva
trombitahang, trombitahang!

A cirkuszos nép muzsikál,
pereg a dobszó és ütemre
forog-forog és körbe jár
a lomha bölcs, a barna medve.

Elől a roppant medve és
a táncoló bohóc utána,
bohóc után a kisfia,
aztán a hold, a hold parázsa.

Arcába tűz a telehold,
s  a kisfiú az égre bámul.
Elől a roppant medve és
a bohóc kisfia leghátul.

Röpülnek a kicsi lovak,
a szénfeketék, hófehérek!
Táncolnak a puha füvön,
szelíd, szép füvein a rétnek.

Röpülnek a kicsi lovak!
De két eperfa közt a légben,
még náluknál is szebb talán,
libegő tündér a kötélen,

megemeli az esti szél,
az a kis táncoslány a legszebb!
Már ott jár a fák sudarán,
és feljebb, és mindegyre feljebb,

a fák csucsára ér, s nevet,
a fák csucsára lép, és onnan
többé már vissza se talál,
csak eltünik a teleholdban.

forrás

Gyönyörű zöld

ez egy film címe.A jutubon találtam francia filmekre keresve. Mostanában, esténként ide jövök filmet nézni, ha egyedül vagyok.Ezt a megjegyzést írták a film mellé, ezért néztem meg, s nem bántam meg:

"Gyönyörű zöld (La Belle Verte) egy ritka francia film, amelyet nem hivatalosan betiltottak, 1996-os elkészülte óta nem játszották moziban, és tévén is csak néhány eldugott csatornán a késő éjszakai órákban. Hogy miért? A nem hivatalos betiltásnak persze nincs hivatalos indoklása. De ha megnézed a filmet, talán te is rá fogsz jönni!"

Advent közeledik....

Csak ülök és ráz a hideg

de mitől ráz a hideg? Tegnap későn, délután három körül értem ki a házba, gyorsan kereszthuzatot csináltam, vártam az asztalost. Tudtam, hogy miattuk nem tudok gyorsan begyújtani, de 15 fok volt a házban, tehát nem is volt (annyira) hideg. Két nap után. Viszont, miután már kétszer beszóltak vagy inkább megjegyezték nekem "milyen meleg az épület!" elgondolkodtam. Általában két nap, pontosabban 72 óra után  gyújtunk/gyújtok be ismét, lehül az épület. Ez évben a leghidegebb a 13 fok volt. Még a 15 fokos épület sem a legmelegebb. (Igaz, ez két órán belül kiegyenlíthető.) Falun ez nem feltünő? Ez csak nekem okoz hidegérzetet?

Tavaly tanultam/tanultuk meg a kályhák fűtését. A befűtést, a melegen tartást, az állandó odafigyelést a tűzre. Ugyebár, ha az ember nekifog valaminek (részemről) úgy elmerülök abban, a világ megszűnik a számomra. Hát még a fűtés.... Fejtörést okozott: akkor, ha nincs nagyon hideg ne fűtsek annyira? Viszont az érkezéskori hideget fel kell fűteni, s ez óhatatlanul meleget jelent. Tegnap már csak egy kályhát fűtöttem, azt is kevésbé, így is elfogadható volt a hőmérséklet.

Nehéz egy központi fűtésből (bár mostanában azt is nagyon visszatekerten   alkalmazó, nagyon fagyos) embernek átállni egy másik fűtésre, s az abból adódó hőmérsékletre/melegre. Vagy nem hőmérsékletre/melegre? Mert hiába mutat a hőmérő 20 fokot, az ember hőérzete egész mást jelez. Más a kályha közelében, más attól távol. Más az ablak előtt, ahol nekiül üvegezni. (Tudom, s alkalmazom is : öltözzek fel. Akkor is!) Hát, így fűtünk mi!

Évek után álltam neki ismét üveget festeni, kicsit karácsonyi ajándékot készítendő is. Inkább szeretem, mint művésze vagyok, leginkább másolok. Megnyugtat, kikapcsol. S mivel kezdtem ismét? A lehető legbonyolultabb kontúrozással, festéssel. Ablak alatt van az asztal, de sötét. Lámpát kellett égetnem, de verte vissza a fényt. Nem a legjobb így, meg kell találjam a jó megoldást. S meg kell találjuk a megoldást a macskátlanításra, mert ablakot nyítni nálunk nem lehet. Ha nem figyelek oda egy-egy Mózsi landol a frissen mosott, értsd tisztított, kontúrozott üvegemen. A múlkor azt hittem széttörik alatta. Megúszták... Az üveg és a Mózsi is.

Pirkad

Pirkad.

Derengő fényben ébredő fák

moccanó árnyakat

rajzolnak.

A. Dezső Károly: Változás

Testvérek

Nagynénik,  mindketten túl a kilencvenen tértek meg az égi mezőkre. Már az idősebbik is, aki 96 évesen ment el közülünk. Igazából az utolsó kép adná vissza őt, de nem sikerült. Inkább mondjam úgy, túl jól sikerült. Feláldozta(tták) a családért az életét. A magánéletét. Nem sikerült kitörni, szembeszállni. Mi lehetett volna belőle, ha nem egy kis falu házának eldugott szobájában, onnan évtizedekre sem kimozdulva tölti le életét? Esze, külseje, tehetsége lett volna. Az anyja, a család nem így akarta.... S hányan voltak még így? 

Macskák

Blogok

Olvassátok a LAKBER MÁNIA blogot? Ha, nem kukkantsatok bele. Szenzációs (vagy csak nekem?) hétvégi házat mutat be. Egyéni, meleg, nekem nagyon bejön. S ha már blogot ajánlok jöjjön az Inspirációk magazinblog. Nagyon szeretem az Anita által hozott ötleteket. Ez a wc guriga nyomda is milyen egyszerű, akár gyerekekkel is. Érdemes körülnézni nála más ötletek miatt is! (Annak idején a sütőlapát fogas ötletét is tőle hoztam.)

Egy bokorról

Provence-ról másként

Átment a kezemen a könyv,

beleolvastam a hátsó borítóba: "A tizenöt éves Ned Marriner elkíséri fotóművész apját Provence-ba, hogy hat héten át a festői szépségű tájakat járják, képeket készítve egy dekoratív albumhoz." Hazahoztam, hogy elolvassam.

Provence világát ismertem(?) egynémely tengerentúli, ott házat vásárló, s felújító vagy ott letelepedő írásból, könyvből. A felszínes beleolvasás ezt igért. Ebből a táj, mint helyszín jelen van a többi az írói fantázia szülötte:

A könyv fantazy, tehát egy új műfajba sikerült kirándulnom. Időnként bevillantak régi olvasmányok, amik utaltak a hegytetőn, erdőkben megbúvó kelta romokra. Most elutazhattam abba a világba, aminek ezek késői emlékeztetői. S jelen van a provece-i táj: a hegyek, erdők, egy ház, a tengerpart, a fények, az illatok, a napnyugta, napkelte. Jelen, csak kicsit másként. Nem bántam meg. Izgalmas volt a könyv, a történelmi, művészeti kirándulások, némi misztika, ami nem áll távol tőlem, s egy izgalmas szerelmi történet részese lehettem, s ha már ez a bejegyzés címe: kicsit másként.

Pista bácsi

A múltkor az eM csoportban valamiről beszélgetünk, s egyik fiatal, harmincas társnőm mesél egy történetet. Elgondolkodom, s rákérdezek: a Pista bácsi volt az? Igen ő!

Mikor frissen végzett szakemberként a szakmába kerültem volt a megyében egy kolléga. Híres és hirhedt volt. Imádták a gyerekek, a könyvtárban mikor odakerült megnövekedett a beiratkozott olvasók száma. A hivatalos elismerés váratott magára, aztán össze is fogtak ellene, s elmarták. Ahogy ez lenni szokott.... Az, hogy a gyerekek imádták, lelkesen, kórusban köszöntötték, s repítette magával őket a maga csodavilágába, nem számított. Hangos volt, énekelt gitárkísérettel, ez már támadási felület volt ellene, hivatalosan.

Többször meghívtam/meghívtuk a munkahelyemre, fantasztikus napokat töltöttünk együtt. Volt alkalom, hogy négy foglalkozást húzott le egy nap alatt, a végén már óvónőknek a gyerekek minden korosztálya után. Fáradhatatlan volt, lelkes és ügyes. S gyereke százaival ismertette meg találmányát. Ekkor már pedagógusként dolgozott, olyan igazgató keze alatt aki nagyra értékelte őt.

forrás

 Múlt időben írok, pedig köztünk van, s dolgozik most is nyugdíjasként. Nyugdíjas pedagógusként. S összeállított egy diasort, s vetítés közben mesél az életéről. A felmenőkről, a gyermekkorról, a meghatározó iskoláról. Rajzokkal, versekkel kiegészítve. A nézőközönség többnyire idős ember, csak ülnek , s f igyelnek. Én meg teszem helyre a dolgokat, a dolgok eredetét, amiről tudtam, s amiről nem. Ami újdonságként hat, bár nem csodálkozom, Pista bácsitól minden kitelik. Lelkesedése, ötletessége határtalan, ennél már csak embersége nagyobb. Örülök, hogy elmentem, s meghallgattam.

S ezt már csak csendben, s halkan jegyzem meg: mennyire meghatározó a család, s AZ ISKOLA, amely egy életre példát ad, utat mutat, s élményt ad.

Egy konferencia képei

Cseppek

Ősz

A. Dezső Károly: Rejtelmek

Tocsogó, locsogó

saras ősz

csuda színeket ölt.

Zizegő avaron

dideregve megáll

meleget keresőn.

Remegőn, szomorún,

odalép a magány;

zokogó az idő.

Csupa bánat a táj.

Tovabandukoló

szeretők

ködalakja

a semmibe vész.

 

"Ha barna szárnyával beföd az alkony"

Otthon otthon voltam

Olyan az életem akár egy utazó nagyköveté. Alapból két otthon között ingázom, de van még kötelezettségem két másik család felé is. Mióta a fiam beteg lett nálam lakik. Én meg többnyire a házban. Most úgy adódott hogy ő kontrollra ment, ketten maradtunk macskaúrral. Ketten, s előjöttek a régi meghitt hangulatok. A régi és (szabad ) kuckóm az olvasásra, mécses, füstölő, s lábamnál a békésen alvó macska.
Jó volt kicsit elengedni magunkat, csendben olvasgatni, feltenni a kedvelt cd-t (nem zavart be tv) háttérnek. Régen voltak ilyen meghitt perceink, óráink.

Nektek találtam

Szabó T. Anna: A változás

Elmész egy helyről, ahol boldog vagy éppen,
keresel mást, ahol majd boldog lehetsz.
De csak veszíthetsz mindenféleképpen:
a múltadról a változás lemetsz.

Hiába viszel el mindent magaddal:
könyvet, törölközőt, edényeket –
itt marad majd a konyha és az udvar,
a házban hagyod majd a lényeget.

A homokozót, a garázst, a macskát,
a fal sárgáját napnyugta előtt,
a kopott, poros udvarban a hat fát,
az ólmos, mégis édes levegőt.

Vidd el levágott muskátli-palántád,
keress neki egy napos ablakot.
Ha itt hagyod a virágzó akácfát,
keress helyette másik fát, hatot.

Ha nem változtatsz, más fog majd helyetted
dönteni minden változás felől.
Új alapjaid, rajta hát, te vesd meg,
mielőtt régi házad összedől.

Wass Albert: A szívpalota titka...

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba.

A magam verseit kerestem, arra nem leltem rá. Két bloggerinának hoztam egyet-egyet. Ráismertek?

Elmúlások.

Őszi levél

Kamarás Klára: Őszi levél...

 

 

Ez már a másik ősz... a fáradt.

Szél kerget tört virágot, ágat.

Hová lett az arany lomb,

lángoló, szép levelek

tarka varázsa? Elmúltak... mint az idő,

lásd, együtt süllyedtek a sárba.

Dér fedi már a mezőt,

mint szívem a bánat...

Fázós köd fekszik a tájon...

 

Vágyom utánad...

Ismeritek...

Ismeritek az évek vonulását,
az évekét a gyűrött földeken?
És értitek a mulandóság ráncát,
ismeritek törődött kézfejem?
Pilinszky János: Apokrif

Reggel, tv háttérnek. Egyszer látok egy fekete-fehér felvételen világos pulóverben cigarettát fogó kézfejet. Pilinszky, suhan át rajtam... miért, hogyan, ezekből miért rá gondoltam? Ő volt. Van róla egy csodálatos fotóm. Valamelyik újságból vágtam ki, s kasíroztam fel. Egy fának dől. Máig őrzöm.

Jó volt látni, hallgatni.

Ősz, színek, fények

Macskaurat sétáltattam, s ahogy körülnéztem  fényképezőgépet kellett hoznom. Nem tudom a fotók mennyire adják vissza a sötét levelek, lombok közül előaranyló leveleket, ahogy átvilágította őket nap?! Csak egytelen szögből, mihelyt elfordultam a varázs elveszett.