Oldalak

2012. november 7., szerda

Az úgy volt

  • hogy a szomszéd telefonja, aki az állatainkat rendezi tegnap az utcán ért utol: Nyitva találták az utcai szoba ablakát. Amúgy felforgatást, értsd betörést nem tapasztaltak.
Ugyebár két lehetőség van: úgy felejtettük, az bizony -mire felfedezték a szabályosan behúzott függöny mögött, a hideget érzékelve inkább, már mint a feleség... - két napos klímaváltozást, azaz lehűlést ill. inkább az épület  kihűlését jelentette. A második az idegen behatolás (ó, mi szépen fogalmaztam), de erre utaló jel nem volt, s én sem éreztem, hogy az lenne. Nem is volt.

Ma délben tudtam csak jönni, hát, mit ne mondjak, hideg volt. Éppen bepottyant a kéményseprő is délután, s elmeséltem neki esetem  a kályhával: megraktam,begyújtottam füstölt, ezt csillapítottam, s kimentem diólevelet gyűjteni. Mire bejöttem vágni lehetett a füstöt az épületben..Kereszthuzat stb. , arra már lassan a kályhában a tűz is rendesen égett. Azért kaptam tanácsokat, mit is tegyek ilyenkor. Szépen megtanultam tavaly fűteni, úgy látszik még mindig vannak apró trükkök, amire figyelni kell. Ahogy arra is, ha elmegyünk, ne higgyük azt, hogy a zártnak tűnő ablak zárva is van. Nem árt erről meggyőződni is!

  • hogy autóval mentünk egy kertészetbe. Nem szeretném őket reklámozni, nem igazán érdemlik meg. Az is lehet, hogy éppen rosszkor voltunk rossz helyen. Minden esetre egy kicsi családi árudában megkaptuk az emberre figyelés mellé azt is, amire szükségünk volt.



  • hogy az út mentén egy faluban kaptam lencsevégre ezt a házat.  Némileg dől szét, némileg birtokba vette a természet is. Szinte a közepén fut fel rá a borostyán(?). Lehet, hogy ezt már nem felfutásnak hanem alapos birtokbavételnek nevezhetnénk.  Az utolsó fotót kezdtem nagyítani, az üveget már betörte az ablakon!







Az udvar felőli fotón ott  a műanyag vödör. Használják? Próbálják a házat életre kelteni? Valami melegség is van a képeken a pusztulás mellett: a színek miatt? A múltra emlékeztető düledező kút és melléképület miatt? Vagy csak az emberben kelt régmúlt emlékeket?

2 megjegyzés:

  1. Vagy igy az osszes kerdes egyben:)az a felfutas nagyon tetszik nekem.

    VálaszTörlés
  2. És az úgy van, hogy nálunk sosem lesznek zöldek a táblák az út mentén....
    Szép, amit hozott a bejegyzés:)

    VálaszTörlés