Egyik szemem..

Sokat foglalkozom mesékkel, sokszor jönnek fel bennem a hétköznapi beszédben is mesei fordulatok. Unokámnak szoktam mondani, hogy "világszép". A féléves pici lány gondolom a ritmusát érzékelte, nagyokat kacagott a szóra.

Ma jött egy telefon, az egyik könyvtár igazgatója jelentkezett be: nyugdíjba ment, most aztán sokat tudunk beszélgetni. Viszem le a macskát sétálni, újabb hívás. A sajtótól köszönt el valaki. Mondom neki sajnálom. Lesz helyette más...- vigasztal. Tudom, nincs pótolhatatlan ember, s az ajánlott kolléganővel is jó a kapcsolatom. Mégis. Évek együtt munkálkodása van mögöttünk, tudtam, hogy rá számíthatok, s milyen témákban. Változtatok a szavaimon: egyik szemem sír, a másik nevet. Így köszönünk el, érzem elcsuklik a hangja.

S így is érzem: az egyik szemem sír, a másik nevet!

"Fehér rózsa, Mária"

“Fehér rózsa Mária engem Jézus találjon

Szent szívéből szeressen

szen vérével megválcson.”

1900, Berzence

Budaházi Éva blogjából kerestem, másoltam az idézetet(hogy a kezemben lévő könyvből: Erdélyi Zsuzsanna: Hegyet hágék, lőtőt lépék) idő híján ne kelljen bemásolnom az imát., s egyben ajánlanám azoknak, akiket érdekel ez a szellemiség. 

Szeretem fotózni az útszéli kereszteket, amikor elporlad a homokkő, s csak sejteni engedi mit rejt. Ezek a fotók szőlőhegyeken készültek. A környezetük sejteti a hajdani megbecsülést, ma már romjaikban, de még állnak.

A kertész macskái

A szomszédunktól kaptunk málnatöveket, amiket annak rendje és módja szerint betettünk/elültettünk a földbe. A fotókon a visszavágás még hátra volt. (Mert ugyebár a friss kertészkedő, ültet, aztán fogja a könyvet, s kiolvassa, hogy visszavágás is jár a málnatöveknek. Nosza, telefon fel, szülői jóváhagyást is kérünk, ha már a szomszéd nem volt a közelben...) Közben  még más is visszavágásra került volna, ha a volna ott nem lett volna. Mert megérkeztek a macskák: ki nyakba, ki az elszáradt virágszárak, s levelek közé.  Csupa előmozdító, segítő karom, és természetesen eme karmok gazdái. Azért ahogy a mese mondja: vége jó, ha minden jó!

Régi házak

 

A házakat a faluban fotóztam. A fehérnek többször csodájára jártam, Malonyai Dezső könyvében láthatunk hasonlókat. A kertben egy öreg nénit láttam dolgozni még a nyáron. A ház régi, nagyon rossz állapotú, ahogy megtudtam az önkormányzat ki is telepítette őket innen, egy rendbehozott üres házba. Azt nem tudom még mi lesz a ház sorsa, kár lenne érte, ha lebontanák. Egy régi, elmúlt időt idéz, kevesen vannak már ezek a házak. A falunkban is. Csak az állapota, az állapota!!

Szőlők, szentek

 

Az őszi melegben elindultunk falunk szőlőhegyére. Eredetileg egy kápolnát kerestünk, ahol olvastam felszentelő programokról, s ha jól emlékszem mulatságról is. Ha jól.. Ehelyett találtunk egy kápolnácskát, s utolsó fotó harangját. Aztán pár gyönyörű, mindenféle állapotú régi, sőt borona pincét is. (Ezek fotózása egy külön program, séta része lesz majd.)

Az utolsó előtti kereszt fotója szőlőhegyről lefelé készült egy telek végében. Hogy hogy került oda: egy pince része, vagy régi helyett lett új? -  még ki kell nyomoznom. Örültem, hogy ismét állítgatják fel az új kereszteket, a szentek új szobrait lásd Szent Orbán első és második fotóját. Ez nagyon stílusos, ahogy a szőlőgyökerek átölelik az alapzatot.

Azért régi szobrokra, keresztekre is leltünk, csak azok a fotók egy másik gépen vannak. Majd legközelebb.

Őszidő

Ha éjjel egy póklábú ismeretlen oson  lábujjhegyen a tarlón, zsákjában szelet cipelve, mindenki tudja mire számíthat hamarosan.
Faludi Ádám

Azt mondják, az ősz keserédes és melankolikus -megint eltelt egy év, itt a tél-, de szerintem inkább az újrakezdés évszaka. A változásoké. A lehetőségeké. A kilátásoké.
Janelle MCCulloch

S felteszem a kérdést, nekem/nekünk milyen lesz: a változásoké, a lehetőségeké vagy a kilátásoké, de milyen kilátásoké? Meglátjuk.. Nincsenek jó híreim, sajnos.

S ha már tőle (Janelle MCCulloch) idéztem ajánlanám is a könyvét. Ausztrál újságírónő Párizsról ír, Párizsban az élet címmel. Munka, magánélet és PÁRIZS, egyedi hangon és stílusban.

Szeptemberi fények

Szombaton kirándultunk, s már délután, késő délután volt. Múzeumból elkéstünk a vendégekkel, nosza menjünk Pusztaszentlászlóra a horgásztóhoz. Az első és utolsó fotó ott készült. Érdekes módon a többinél még éles nagyon a fény. Pedig szeptember már a bágyadt fények hónapja lenne, vagy volt régebben, s ma már ez a tétel sem igaz? A középső: napkelte erkélyemről nézve. Megláttam, rohantam a fényképezőgépért.(Sorba kellene raknom, tudom, de már hajnal óta "utazom", viszont olyan kómás vagyok-voltam lemaradtam két vonatról. Bejött a hideg, engem "leszedett", ahogy mondani szoktam. Tudom, hogy majd magamhoz térek, s elindulok, csak ki kell várjam. Hiába... ez már csak így van.)

Mosoly

Tegnap a szomorúságról írtam, akkor ma jöjjön a mosoly! Veiszer Alinda műsora a Záróra nagy kedvencem, ha nem ájulok be előtte próbálom megnézni. Most ismétlések mennek. Feltűnt két vendége, tegnap este Máté Bence fotós, s a múlt héten egy fiatalember, a névre sajnos nem emlékszem. Hírességének lényege, hogy számítógépes szimulációs játékkal(?) tanulta, gyakorolta be az autóvezetést, eztán került versenyautóra, ha jól értettem. Sikerrel, meglepő sikerrel.  Ül szemben a műsorvezetővel mindkét fiatalember, s folyamatosan mosolyog. Először nem is értettem mit látok, aztán tudatosult bennem. Meglepő volt és boldogságos, hogy a mai világban valakiket nem a legdivatosabb ruházat és frizura, hanem személyiségük kisugárzása, hitük abban amit csinálnak tesz érdekessé és nem utolsó sorban a MOSOLYUK.

Máté Bence fotója, egyik győztese, mert sorra nyeri a versenyeket fotóival. S nekem érdekes módon eszembe jutott, mintha az ember egy árnyjáték jelenetet is látna, ha elvonatkoztat az igazi szereplőktől:

.

Szomorúság

Szomorúság. Volt két és fél évvel ezelőtt egy csapat, összegyűltünk, volt egy közös témánk, azt jártuk körül. Jöttek újak, elmentek többen, volt , hogy én sem mentem, mert nem tudtam. Most befejeztük azt a közös együttlétet, ami havi egy alkalommal értelmet adott a hétnek, színt a hónapban, az ember elmerült, belemerült, kikapcsolt, kutatott, át-és újragondolt. Most vége. Lesz folytatás, másként, oly módon, ahogy nyáron próbálták a többiek. Vezetőnk útravalóval bocsájtott el minket, mégis szomorú vagyok, nehezen találom a helyem, pedig hónapok óta nem értem rá foglalkozni vele, nem értem el a nyári táborba. Hogy is írta Moldova, igaz más viszonylatban, de mégis igazságként: Akit a mozdony füstje megcsapott.....

Emlékek

Limlommá silányulnak a tárgyak, amint különválnak tulajdonosuktól és múltjuktól. Mindent csak bérlünk, vagy kölcsönveszünk. Ingóságaink túlélnek minket, mi hagyjuk el őket a legvégén.

 Ian McEwan

A vizeskorsó nagyanyámé volt, évtizedek óta őrzöm. Ebben hordták a vizet a mezőre.  Kilyukadt, szurokkal foltozták be. Úgy hagytam, így használták. Aztán egyszer csak lett egy ház, a házban egy szoba, ahová gyűlnek az emlékek. Emlékek, amiket a múltból hoztunk, ránk maradtak, öröklődtek, s emlékek, amelyek régi korokat idéznek. 

A ládát már mutattam, ilyen volt eredetileg, menyasszonyi ládaként kaptuk, hagyták ránk elődeink. Ők is a  ház miatt kapták, hogy ott majd jó helye lesz, illik abba a környezetbe.. Aztán a faházba került, majd hozzánk, s mi új életre keltettük. Csak kiegészítettük, a vasalást javíttattuk, hagytuk a régi, kopott festést. Remélem jól döntöttünk.

Fény - árny - játékok

 Amikor feltöltöttem a fotókat, akkor láttam meg,hogy a szekrény vagy inkább a fa erezetének egy csomója mintha nézne

 Itt egy fenyegető alak az árnyék

A váza, a virág és a tükröződése egyensúlyba került: harmónia.

Öröm

„A gyerekhez fogható élmény nincs a világon.” Ennyi. Ezt az élményt nem pótolja, nem helyettesítheti semmi. Nincs az a barát, akitől megkaphatod. Nincs az a szerető, akitől megkaphatod. Ha át akarod élni, mit jelent maradéktalanul felelősnek lenni egy emberi lényért, ha meg akarod tanulni, milyen mélységesen mély tud lenni a kötődés és a szeretet, akkor legyenek gyerekeid!”

Mitch Albom

Angyal

Örökségeim

Dédapám takács volt, tőle maradtak, az ő keze emlékét őrzik ezek  a vásznak, pontosabban a vászon staférung. Mikor nagyanyámék házát kiürítették ezeket félretették nekem, tudták - nekem fontosak. Ez 1987-ben volt. Azóta a szekrényben álltak, pihentek, úgy látszik most megtalálták a helyüket, használatba kerültek a HÁZ-ban.

Lehetne szebben, líraiabban írni, nem kaptam jó hírt, szomorú vagyok, igaz "csak" egy macska, a macskám miatt, aki 12. éve társam.

Ismét egy első

Ennek a dísznapraforgónak az a története, hogy az első virágmagvetésem egyetlen növénye. Érdekes módon a másik két virágból semmi, egyetlen növény sem kelt ki, Ő igen. Óvom, öntözöm, büszke vagyok rá. Íme az ELSŐ veteményem.
És pár nyárbúcsúztató fotó, még a múlt héten készült a vihar előtt.

A diófa ágai fényben és árnyékban, és egy ág a fűzről.Színesben esetleg jobb lett volna?