Limlommá silányulnak a tárgyak, amint különválnak tulajdonosuktól és múltjuktól. Mindent csak bérlünk, vagy kölcsönveszünk. Ingóságaink túlélnek minket, mi hagyjuk el őket a legvégén.
A vizeskorsó nagyanyámé volt, évtizedek óta őrzöm. Ebben hordták a vizet a mezőre. Kilyukadt, szurokkal foltozták be. Úgy hagytam, így használták. Aztán egyszer csak lett egy ház, a házban egy szoba, ahová gyűlnek az emlékek. Emlékek, amiket a múltból hoztunk, ránk maradtak, öröklődtek, s emlékek, amelyek régi korokat idéznek.
A ládát már mutattam, ilyen volt eredetileg, menyasszonyi ládaként kaptuk, hagyták ránk elődeink. Ők is a ház miatt kapták, hogy ott majd jó helye lesz, illik abba a környezetbe.. Aztán a faházba került, majd hozzánk, s mi új életre keltettük. Csak kiegészítettük, a vasalást javíttattuk, hagytuk a régi, kopott festést. Remélem jól döntöttünk.