Oldalak

2012. szeptember 28., péntek

Úton őszben




Kimentem a falu szélére, a Sághegy alatt őszikézni. Diófák, csipkebogyó- és sombokrok, stb. Mind pirosba borulóan. Gondoltam fotózok egy kicsit, s ahogy haladok furcsa illat csapta meg az orrom. Körülnézek, s ismeretlen növényt találok. Tisztázzuk, számomra ismeretlen, ill. sejtettem mi lehet, mióta szemem van erdő-mező növényeire. Mentát találtam, mert az otthoni könyvekből hamar azonosítottam is. Aztán kiástam néhányat, hogy napokat utaztassam, míg haza nem érek a házunkhoz, hogy a többi gyógynövény mellé ültethessem.

A rokon kertjében szelídgesztenye hullt a lábunk elé, a vasútállomáson vadgesztenye hevert szerteszét, ha nem kések a vonatról szedek fel belőle. Amúgy még zöldben voltak a fák, ám ahgy hazafelé jöttem a vonattal egyszer csak sárguló lombok fogadtak. Bokrok csoportjában. Nem is értettem, nem is figyeltem mik voltak. Meglepődtem. Ha nem is éreztük edig, de már visszavonhatatlanul itt az ősz. (Ma reggelre már a hőmérséklet is figyelmeztet.) Éppen itt volt az ideje!

2012. szeptember 27., csütörtök

Kisimulva


Két éves a kistestvér, s úgy látom, hogy a nagylány belenyugodott a születésébe,  a jelenlétébe. Várta, tudta, de nem fogta fel mit is jelent egy kistestvér, amikor már nem csak ő van a központban, meg kell osztozni a szülők figyelmén, szeretetén. Kemény hónapok voltak mindenkinek. Ez már egy felszabadultan, kisimultan mosolygó, s nem figurázó arcocska, igazi kis tündér, amilyen ő!!

A játszó


Fényben-árnyékban


2012. szeptember 26., szerda

Cím nélkül

"... aztán  menő kis táskákat készített a Guadalupe-i Szűzanyát ábrázoló zsebekkel,amelyekből aztán  a mexikói folklórból és istennői ikonokráfiából táplálkozó, kristállyal beborított nyakláncok és övcsatok fejlődtek ki....

- Nem vagyok gyakorló katolikus, de imádom a a mitológiát - mondja. -Ezek az ikonok megnyugtatnak, nőiesek és ősiek. Szeretem azt hinni, hogy egy kis varázslatot is hordoznak."

Laura Fraser


Laura Fraser: Hét év a nagyvilágban   

Kiegészítésül még a könyv bemutatásához: Laura végül Mexikóban vesz magának egy picike lepukkant házat, amelyből egy kis házcsodát építttet.  A könyv vége felé még kétfelé él: San Franciscoban és San Miguel de Allendében. Bár ebből inkább csak ízelítőt kapunk a könyv végén. Kicsit hasonlít keresésében a könyv az Ízek, imák, szerelmekre, de ahogy más a személy, más a történet is.

Amiért a bejegyzést írtam a vastagon szedett mondatok. Szeretem a szentek szobrait, az utak keresztjeit (sok közülük már mező közepén van, s ahogy az ember következtet, s rákérdez, arra tényleg út haladt, valamikor régen), a temetőket. Képes vagyok értük gyalogolni is, akár évszakonként is, hogy fotózhassam őket. Nem vagyok gyakorló katolikus, de valamiért fognak, fontosak nekem, s az ezeket összegyűjtő albumok is napi olvasmányaim.  Mindenek ellenére.





Nem tudtam a bejegyzésnek címet adni, néha meg kell pihennem ily módon is.

2012. szeptember 25., kedd

A holdgyöngy


A mesét Laura találta és fordította nekem. Köszönet érte, itt és most, mert sajnos a levelezésemen nem tudok válaszolni. Külön köszönet a figyelmességedért!

A holdgyöngy

Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer a Keleti-tenger mélyén egy tengeri sárkánykirály. A lány már eladósorban volt, így rengeteg kérő érkezett hozzá, hogy megnevettessék, jó benyomást tegyenek rá, elbűvöljék… De mit volt mit tenni: a királylány mindegyikükben talált valami kis hibát vagy kivetnivalót.
Az apja kezdett aggódni, és egy napon így szólt hozzá:
- Leányom, nem értelek. Annyi kérőd érkezett; volt köztük okos, volt köztük erős, gazdag, szép, volt köztük olyan, aki egyszerre volt mindez… De neked egy sem tetszett!
A király nagyon szerette a lányát, de a folyamatos kikosarazás felbőszítette. Így aztán azt kérdezte:
-  Milyen férjet szeretnél? Én király vagyok, eget-földet meg tudok mozgatni, ha kéred… de mondd meg, kit keressek!
A tengeri sárkány lánya apjára emelte a tekintetét, és azt felelte:
- Becsületes és bátor férjre vágyom, semmi többre!
A király előbb meglepődött, aztán összehívta a tanácsosait.
- Menjetek el minden faluba, járjátok be az összes utcát; azt akarom, hogy becsületes és bátor férjet találjatok a lányomnak!
A tanácsosok szétszéledtek, keresgéltek itt, keresgéltek ott… Végül, amikor hosszas vándorlás után hazatértek, mindegyik előállt valami tanáccsal: Rája tábornok kijelentette, hogy ő maga az ideális férjjelölt, Csikóhal tábornok bemutatta a jelöltjeit… de a királylánynak egyik sem tetszett!
A tanácsosok kétségbe estek, a király feldühödött. Annyi fáradozás után csődöt mondtak.
Akkor Muréna tábornok előlépett, és így szólt:
- Ismerek egy ára fiút, a neve Jing-si. Nem gazdag, de tudom, hogy becsületes, és olyan bátor, hogy a falujában azt beszélik, semmitől nem ijed meg.
A tengeri sárkánykirály nem örült a bejelentésnek, mert azt szerette volna, hogy a lánya egy királyhoz menjen feleségül, vagy legalább egy herceghez, nem egy szegény árva fiúhoz! Ráadásul ki tudja, tényleg olyan bátor-e a fiú, ahogy mondják?
A királylánynak bezzeg azonnal megtetszett az ötlet. Ehhez a fiúhoz kívánt feleségül menni, és a sárkánykirály nem tudta, hogyan beszélhetné le róla.
Muréna tábornok, akinek mindenre volt ötlete, javasolt egy megoldást: tegyék próbára Jing-si-t, hogy lássák, mennyit ér valójában.

Egy éjjel Jing-si békésen aludt a bátyja oldalán, amikor furcsa álmot látott. Egy öregember azt mondta neki:
- Menj el a tenger partjára, Jing-si, ott vár rád a menyasszonyod. Menj ki a tengerpartra!
A fiú felriadt, megrázta a bátyja vállát, és elmesélte neki az álmát.
A bátyja így szólt:
- Feküdj vissza aludni, Jing-si, csak álmodtál… - Majd rosszindulatúan hozzátette: - Aztán meg ki várna ott rád? Hiszen olyan szegény vagy, mint a templom egere! 
Így aztán visszafeküdtek aludni.
Később Jing-si ismét felébredt. A bátyját sehol sem látta.
Gondolkodott egy pillanatig, aztán szaladt a tengerpartra.
Amikor megérkezett, a bátyját csodás látomásba merülve találta: a tenger mozdulatlan vizében egy szépséges fiatal lány lebegett, bőre fehér, mint a hold, hosszú haja fekete. Mosolyogva nézett a két fiúra.
Jing-si elbűvölten, a lehető leggyengédebb hangon azt kérdezte tőle:
- Ó, álmaim leánya, akarsz a feleségem lenni?
De a bátyja félrelökte. - Nem, ne hallgass rá! – kiáltotta. – Hozzám gyere feleségül!
Már majdnem összeverekedtek, mikor a leány megállította őket.
- Így nem tudok választani közületek – magyarázta. – Csak az lesz méltó hozzám, aki elhozza nekem a holdgyöngyöt!
A két fivér összenézett és egyszerre kiáltott fel:
- Hol van az a gyöngy?
A leány így felelt:
- Apám, a tengeri sárkánykirály palotájában van a tenger mélyén, arra északon… Nehéz eljutni oda, de ne aggódjatok. – Mindkettőjüknek odanyújtott egy gyöngyház tűt. – Ezek varázstűk: elég vízbe dobnotok őket, és a viharos tenger azonnal lecsendesedik.
Azzal a királylány alámerült és eltűnt a sötét vízben.
Jing-si bátyja rögvest visszatért a faluba. Kölcsönkért egy lovat és elvágtatott észak felé. Jing-si viszont gyalog, nyakában tarisznyával vágott útnak. Hosszú volt az út, de Jing-si türelmes volt. A bátyja napokon át lovagolt úttalan utakon, farkasok és útonállók támadtak rá, végül elérkezett egy faluba, amelyet teljesen elárasztott a víz. Csónakon menekülő parasztokkal találkozott. Egyikük így szólt:
- A sok esőtől megáradt a folyó! Ha így megy tovább, ellepi a háztetőket, és elviszi a házainkat!
Egy öregasszony, akinek az arcán a kor bölcsessége tükröződött, hozzátette:
- Úgy tűnik, az egyetlen módja, hogy megállítsák a folyót, ha valaki megérinti az aranyvesszővel, ami a tengeri sárkánykirály palotájában található, de a világon senkinek nincs bátorsága megszerezni!
Jing-si bátyja gőgösen így kiáltott:
- Majd én elhozom nektek az aranyvesszőt! Épp abba a palotába indultam. – Azzal megsarkantyúzta a lovát, és elvágtatott észak felé.
Jing-si sok-sok nappal később érkezett a faluba. A házak már nem látszottak. Csak néhány háztető csúcsa bukkant ki itt-ott a vízből. Amikor megtudta, mi történt a folyóval, nagyon elkeseredett a falu lakóinak balsorsa miatt, és ő is megígérte, hogy elhozza az aranyvesszőt. Még sok hold idejéig gyalogolt, míg végül fáradtan, de boldogan elérte az északi szirteket. A bátyját már ott találta, félelmében kővé dermedve a viharos tenger láttán: hatalmas tajtékok csapódtak a szirteknek félelmetes dörejjel, fenyegető hullámok és habok formálódtak újra és újra, csapódtak össze és hullottak alá… Akár egy csatamező!
A látvány ellenére Jing-si nyugodt maradt. Fogta a tűt, és a habok közé hajította. A tenger azonnal elcsendesedett, a szél elállt és a dörej elhallgatott. Aztán a két ámuló fivér előtt szétnyíltak a vizek, és ők gond nélkül elsétálhattak a palotáig.
A király fogadta őket, és elvezette őket a kincstárába. Ott algaszakállát simogatva így szólt:
- A szokásnak megfelelően mindketten választhattok valamit a kincstáramból, de csak egyetlen egy dolgot! Jól válasszatok hát!
Jing-si látta a gyöngyöt, egy fehér és tiszta kis gömböt, ami úgy fénylett, akár a hold… De eszébe jutottak a falu lakói, és hogy mennyire kétségbe voltak esve. Így aztán az aranyvesszőt választotta, határozottan, de szomorúan, hiszen a gyöngyről lemondva soha nem veheti feleségül a királylányt.
Ami a bátyját illeti, ő diadalmas ábrázattal, gátlástalanul felmarkolta az ékszert. A király furcsán elmosolyodott, és köszönetet mondott a két utazónak, akik visszatértek a szárazföldre. Az idősebbik fivér felpattant a lovára és elvágtatott délnek. Minél előbb viszont akarta látni a királylányt. Közben Jing-si, ismét csak gyalog, szintén délre igyekezett, remélve, hogy még időben érkezik a falusiak megsegítésére.
Amikor az idősebbik testvér átvágott a falun, a parasztok megkérdezték tőle:
- Elhoztad nekünk az aranyvesszőt?
Mire a báty azt felelte, hogy nem találta meg, és már sietett is tovább, meg sem állt.
Végül Jing-si is odaért a faluba. Rácsapott az aranyvesszővel a folyóra, és lássatok csodát! A víz azonnal alább hagyott, és előtűntek a házak! Lassacskán a folyó visszahúzódott a medrébe, és a falu megmenekült.

A falusiak magukon kívül voltak az örömtől, és ki akarták mutatni a hálájukat. De az áradás mindenüket elvitte, nem tudták hát, mivel jutalmazhatnák meg a fiút. Végül aztán, ahogy a házakból lassan kitakarították a sarat, találtak egy osztrigát. Épp abban a pillanatban, amikor egyikük felvette, az osztriga kinyílt, és a belsejéből egy gyöngy tűnt elő. Fekete volt és koszos, de mégiscsak gyöngy volt. Átadták Jing-sinek, aki örömmel elfogadta. – Elteszem emlékbe -, gondolta magában.
Időközben a bátyja odaért a királylányhoz, és büszkén mutatta fel neki a magával hozott ékszert.
- Most már végre hozzám jössz?
A királylány így felelt:
- Gyere vissza ma éjjel, és majd a hold fényénél kiderül, nálad van-e az igazi gyöngy.
Amikor a nap eltűnt az égboltról, hogy átadja helyét a csillagoknak, az idősebb fivér visszatért a királylányhoz, de minő szerencsétlenség! A gyöngy elveszítette reggeli fényét. Nem volt már benne semmi különleges.
- Ez nem a holdgyöngy, sajnálom – mondta a királylány.
Erre a fivér feldühödött és így kiáltott:
- Nem értem! A tengeri sárkánykirály kincstárából hoztam el! Egy perccel ezelőtt még ragyogott!
Mégis be kellett látnia, hogy a tenyerén heverő gyöngy közönséges gyöngy volt, ami egyszerre csak kipukkant, és nem maradt belőle más, csak egy vízcsepp.

Kisvártatva Jing-si is elért a tengerpartra. Meghajolt a királylány előtt, és bocsánatát kérte.
- Sajnálom, nem jártam sikerrel… elmentem a palotába, de nem tudtam elhozni a gyöngyöt. Remélem, megbocsátasz.
A királylány kíváncsian kérdezte:
- De mit hoztál magaddal az útról?
- Csak néhány történetet – felelte Jing-si, - meg egy értéktelen gyöngyöt. A barátaimtól kaptam, és megtartottam emlékül.
- Mutasd meg! – kiáltotta a királylány.
A lány elvette a gyöngyöt, megnézte, majd visszahelyezte Jing-si tenyerére. A kis fekete gyöngy akkor halványan tündökleni kezdett, majd egyre erősebben szikrázott, míg végre úgy fénylett, akár a hold.
Akkor aztán a királylány újra megfogta, és felhajította az égbe. A gyöngy fent maradt, és fényudvar vette körül, melynek közepén egy kristálypalota tündökölt. A felhőkön lebegett, és színes madarak röpködtek körülötte.
Jing-si nem hitt a szemének!
A királylány kézen fogta, és bevezette a kristálypalotába.
A legmagasabb torony tetején a gyöngy még mindig ott ragyogott, és így fénylett még nagyon sokáig, ameddig csak Jing-si és a királylány boldogsága tartott.
  

     




2012. szeptember 20., csütörtök

Aggódás



Egy a kertben lévő levenduláim közül augusztus elején. Tegnap visszavágtam őket. Hátha, hátha lesz belőlük valami?! Holnap reggelre két fokot jósolnak. Mi lesz velük? Elutazunk, beletelik pár nap mire megtudom. (A Mózsiknak készítettem padláslakóhelyet, udvari "kastély" is tervben van, az alapját leraktuk, de eddig Kőmüves Kelemen vára, a borítása ledől, ledöntik a Mózsik minden reggelre, ragasztani kell. Majd, majd, addig melegedjenek a padláson, remélem megtalálták a men helyüket!

2012. szeptember 19., szerda

2012. szeptember 16., vasárnap

Egy beszélgetést

ajánlok, a Nők Lapja  Évszakok őszi számából. Berg Judit író beszélget Marék Veronikával, aki író és illusztrátor is egyben. A közös téma a gyerekek, alkotás, család, s a könyvek, s könyvek. Marék Vera mesélte egy találkozón,ő nem tud rajzolni, írni, de ha a kettőt összekapcsolja csodák kerülnek ki a keze alól. Számomra ez a beszélgetés is ilyen.

S érdekes módon máskor az ember átlapozza  a magazinokat, most több érdemes olvasnivalóra is akadtam. Szívmelengetők. Még egy nagy kedvencem: Schaffer Erzsébet, megint "odatette magát", ahogy a gyerekek mondanák. Oly szépen ír az őszről, hogy ötször olvastam el egymás után, hogy folyjon, hullámozzon bennem!


Lombok alatt őszi fényben, árnyékban.

S hogy még véletlenül se unatkozzunk, még véletlenül se....


 A hűtő környékén...





Itt éppen a tilosból, azaz a háló ablakán próbálnak kijutni, éppen, és most (no meg később is, nem győzzük hessegetni őket. Azóta már szúnyogháló sincs. Értelmét vesztette.) Viszont tele has esetén macska sincs a környéken, de ki bírja állandóan teletölteni?

S engem valami betegség kerülget,nyelni alig tudok, ráz a hideg...

2012. szeptember 14., péntek

Őszülők


Keresztury Dezső: Nyugati szél

Szél pengéi szelik a rengeteg,
fényittas, hidegen józan eget.

Arany téboly: végsőt lobban a nyár:
az árnyék végtelenbe hull és vége már.

A kétértelmű láng kigyújtja mind,
mi pusztul, él, játék s törvény szerint.

Zöld volt, gyümölcsös nyár a félsziget:
most sűrű árny, testtelen sziluett.

Éhes sirály rikoltozza a kint:
lankán, erdőn nincs rózsás labirint.

Nagy ősz! Bomlott halotti dáridó
s bölcs önzéssel magába forduló

pompa, mely új csiráknak osztja szét
a nap hívó szavát, a nyár tüzét.

Fényt, színt, vágyat, eszmét magába zárt, -
s lehull az éj, mint vérpadon a bárd.

Nézz szembe! Sár lomb hull a semmibe.
A szépség a halál szivárvány-felszine.

Virág, gyümölcs, szenvedély, alkotás:
megrothadó parádé, értelme-nincs tanács.

S hunyd be szemed! Bensőd árnyaiból
az örök folytatódás szava szól:

valami észen, kínon túli hit,
mely nőni, tenni, adni kényszerit.



Keresztury Dezső: Ősz felé


Még forrón süt a nap,
zuhog a verőfény,
de fordul a pillanat,
szürkébb felhő szalad
elforgó egek fakuló mezőjén,
s már rozsdállik a lomb,
hűsebb az éj fuvalma,
rekedten szól a kolomp,
gyűlik a tengeri halma,
s hideg fényben borong
a téli alma.

Mese


A levelezésemet tettem rendbe, ezt a mesét köztük találtam. Nem tanulság nélküli, megosztom veletek!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy favágó. Volt neki négy fia. Négyfelé húztak, nem volt olyan dolog, amiben egyetértés lett volna köztük. Soha nem tudtak egymással dűlőre jutni. Mindennapos volt a veszekedés köztük. Családi perpatvarukból mindig csak a szomszédok húztak hasznot. Így aztán egyre szegényebbek lettek. Olyannyira, hogy a falusiak már gúnyolódtak is rajtuk. Bolondnak tartották őket. Az apjuk látta, hogy mindennap valami vita van köztük, és egyre boldogtalanabb lett. Sokszor próbálta már elmagyarázni nekik, hogy senkinek nem használ a veszekedés, de mindhiába. Falra hányt borsó volt minden intelme, lepergett minden a fiairól, mint zsírosbödönről a    víz. Az apai jótanács egyik fülükön be, a másikon ki.
Elmegy egyszer a favágó az erdőbe fát vágni. Készít a lenyesett gallyakból egy köteget, megköti kötéllel. Feje tetején egyensúlyozva viszi a szegény öreg favágó hazafalé a rőzsét. Útközben eszébe jutott valami. Talán így visszatérítheti a fiait a jó útra. Elmosolyodott magában. Gyorsabban szedte a lábát, hogy hamar hazaérjen. Hazaérve a favágó a rőzsét kint hagyta a kertben. Fiai még nem érkeztek haza. A favágó izgatottan várta őket. Mikor a nap lebújt a hegyek mögé, a madarak fészkükbe bújtak, és előbukkant a hold, a favágó fiai egymás után értek haza. Alighogy megvacsoráztak, hivatja őket az apjuk.
Odamegy a négy fivér. Kérdezik:
- Mi az, apánk?

Erre a legidősebb fiának szól a favágó:
- Törd csak, fiam, kettőbe ezt a rőzsét!

Odalépett erre a legidősebb a köteghez, és megpróbálta kettétörni. Persze nem sikerült. Hogy is sikerült volna! Megszégyenülten ment vissza az apjához:
- Nem megy ez nekem, apám.
A favágó elmosolyodott, és mondta a második fiúnak:
- Most te próbáld meg, fiam, törd csak kettőbe ezt a rőzsét!
Ő is megpróbálta. Pont, mint a bátyja, ő is kudarcot vallott. Lógó orral ment vissza az apja elé. Így próbálta meg a harmadik meg a negyedik is. Egynek sem sikerült. Mind csüggedten ültek le a földre.
Fölállt akkor mosolyogva az öreg favágó. Kicsomózta a kötelet, amivel körülkötötte a rőzsét. Széthullottak a gallyak. Mondja akkor a fiainak:
- Fiaim, most törjétek el ezeket a gallyakat!
Odaugrik a négy fiú, felkap mindegyik egy-két gallyat, és azon nyomban eltöri. Nagy büszkén állnak apjuk előtt. Szól a favágó:
- Látjátok, míg össze volt kötve a sok gally, nem tudtátok eltörni. Külön-külön egy szempillantás alatt eltörtétek mind. Épp így győz le bármilyen ellenség titeket külön-külön. De ha együtt maradtok, összetartotok, nincs, aki legyőzne titeket.
Végre megértették apjuk intelmét a favágó fiai. Minden ellenségeskedéssel felhagytak ezek után. Békében és boldogan éltek, míg meg nem haltak.
forrás

2012. szeptember 13., csütörtök

Kakakstöke pörkölt

Ritkán hozok ételeket, most megteszem. Annak idején egy német útról hazatérve nászom örült meg a mi kedvenc csárdánkban az étlapon kakastöke pörköltet látva. Aztán Kapolcson is találkoztunk vele, Katlan Tóni konyhájában hatalmas kondérban főzik. Kedvenc húsboltunkban a hűtőpultban fedeztük fel, nosza vegyünk, próbáljuk ki. A neten sokféle receptet találtam, emellett döntöttem. Nem bántuk meg. Íme az eredmény!


Az italajánlatot is érdemes megfogadni. Jó étvágyat!

A tartozás



 Az aaműhely -ben készült, pontosabban Antal Andi festette, álmodta nekem, nekünk ezt az órát. Valamikor a blogját nézegetve láttam egy órát, egy gyermekvers jutott eszembe róla, amelyet valamikor gyerekekkel illusztráltattunk, s fantasztikus alkotások születtek. Nem véletlenül, maga a téma a dombok, Zala ezernyi elképzelésre, színre adott lehetőséget.

"Domború a dombok háta,
 domb a tájék tompora.
 Szebb vidéken, mint Zalában
 nem is élnék én soha!"
 Kiss Dénes verse

Andi mindig újat alkot, csak azt kértem dombok legyenek az órán! S íme a mű, a környezete. Úgy érzem hazatalált. Köszönjük Andi!

(Andi blogján látható házszámtáblát is szeretjük, csak még feltenni nem volt időnk. S Eszterkéhez is remélem hamarosan eljut a csattartó! Mihelyt ők is méltó helyükre kerülnek beszámolok róla.)


(Az utóhang inkább  töprengés. Sok a szobában a fa, próbáltunk fémesíteni. Ez az óra volt a falon,

volt egy elképzelés, és volt a valóság. Nem illett ide. Lehet, hogy a faház oldalán, a készülő kiülő mellett találja majd meg az igazi helyét!Mert mindennek megvan a helye, csak meg kell találni!)

2012. szeptember 12., szerda

2012. szeptember 11., kedd

Tartozásaim

aaMűhely Andinak, mert szeretném gyönyörű óráját, házszámtábláját bemutatni. Másik gépre tudtam letölteni a fotókat, de időm nem volt bejegyzést írni. (Több fényképezőgéppel dolgozom, beleértve a munkahelyiket is is. Új Nikon fényképezőgépről a fotók letöltése tragédia számomra. Egyik gépre sikerül, másikra nem. Egyszer egy úton, ami márkét nap múlva nem jön össze. Nem értem, s bevallom dűhít nagyon. Mire szerelőhöz vinnem egy másik gépen sikerül. Ki érti ezt?)

Barátnőmnak, akinek július 5-i születésnapját ma köszöntöttem, végre! Kárpótlásul egy nagyon jó, régi hangulatú és meghítt beszélgetéssel.

S összeállt annak a kislánynak is a látogató csomagja is, aki már másfél éves is lesz, mire odaérek. Idő van, elkésve annyira nem vagyok, az időjárás  most már le is hűl. Azért egy kerti hangulatnak örültem volna! Egy fekete, parázs kutya társaságában is. Biztos már ő is nagyot nőtt! Így jár, aki kétfelé él, kétfelé elkötelezett, s kétfelé felejt (el dolgokat). Nem panaszkodom, inkább tény, néha teher, de annál inkább öröm. Csak, s csak..., s még mindig ott van az a "csak". Sebaj, lassan majd CSAK utolérem magam!

S egy kis vidámító hangulat Kapolcsról!




Verseny helyett

ide teszem fel ezeket a fotókat, ha már előkerestem, kiválogattam. Elő kellene hívatnom, de annyi a macera a két darab fotóval. (Lemezre másolni, városba menni stb.) A téma a jószágok és  a gyerekek lenne. Most értem meg, mi lehet az oka amikor egy-egy versenyünkre kevesebben jelentkeznek.


2012. szeptember 9., vasárnap

Csak sétálgat az ember


egy délután Kecskeméten, az elmaradhatatlan fényképezőgéppel, s csodákra lel. Nem kerestem, elém jöttek, s aztán már figyeltem őket. Jó, hogy megmaradtak, hogy őrizgetik őket, s milyen jó érzés lehet egy ilyen házban lakni. Ha a kapu, ki a betérőt fogadja ilyen, a házban, házakon is lehetnek(vannak is!!) értékek, apró csodák. E napon ezekre figyeltem!