Kimentem a falu szélére, a Sághegy alatt őszikézni. Diófák, csipkebogyó- és sombokrok, stb. Mind pirosba borulóan. Gondoltam fotózok egy kicsit, s ahogy haladok furcsa illat csapta meg az orrom. Körülnézek, s ismeretlen növényt találok. Tisztázzuk, számomra ismeretlen, ill. sejtettem mi lehet, mióta szemem van erdő-mező növényeire. Mentát találtam, mert az otthoni könyvekből hamar azonosítottam is. Aztán kiástam néhányat, hogy napokat utaztassam, míg haza nem érek a házunkhoz, hogy a többi gyógynövény mellé ültethessem.
A rokon kertjében szelídgesztenye hullt a lábunk elé, a vasútállomáson vadgesztenye hevert szerteszét, ha nem kések a vonatról szedek fel belőle. Amúgy még zöldben voltak a fák, ám ahgy hazafelé jöttem a vonattal egyszer csak sárguló lombok fogadtak. Bokrok csoportjában. Nem is értettem, nem is figyeltem mik voltak. Meglepődtem. Ha nem is éreztük edig, de már visszavonhatatlanul itt az ősz. (Ma reggelre már a hőmérséklet is figyelmeztet.) Éppen itt volt az ideje!
