Oldalak

2017. január 17., kedd

Jelentem,

szomorúan, elpusztult a lepkénk. Nézem milyen sötét van a földön (parkettán), ő volt. Sokáig kihúzta.

Anno, volt kollégánktól Emőke csokit kapott Nőnapra a főnökasszony. Aki nyelt egyet, s megkérdezte tőle, honnan tudja, hogy imádja az Emőkét? (Ő csábította el a volt férjet.) Így jártam én is. A Google kidob értesítéseket érdekes napokról, fotókról: Éld újra ezt napot!. Amit kaptam, azon a napon volt a fiam őssejt beültetése 20214-ben. Nem tudom, hogy újra akarom-e élni?

Holnap neurológia, vérképet kell vinnem. Nézem a beutalót, epekőre kérték a vérvételt. A két vérkép

összetétele köszönő viszonyban nincs.  Helyettesítés volt, a másik asszisztens ritkán használja ezt a programot. Itt csak én jártam rosszul. Nem lesz vérképem. (Azt már zárójelben jegyzem meg, hogy mióta gépesítés van, nehezebb a helyettesítés, általában.)


Átvittem a szomszédba a hozzánk bedobott újságot, sosem hagyom a kaput nyitva, most úgy maradt.
Jövök haza, Zsebi sehol. Igen ám, de a pindurka kutya is jött velem, miután a kezem szétrágta. Be a tuják alá (náluk), hatalmas ugatás, Zsebi, a féltékeny elkapta. Nem tudom ki volt jobban megijedve. Ő hamar kihasználta a nyitva hagyott kaput, s a féltékenysége átűzte (a tuják alá). A pici is mindig a tujáik alatt van, persze ő meg a kutyához húzódik, a kerítés mellé, ha kiengedik. Most sikerült találkozniuk, kerítés nélkül, a tuják alatt.



2017. január 16., hétfő

Tegnap


 

 Tegnap még köztünk volt a lepke.


Tegnap megmakacsolta magát a fényképezőgépem, nem engedi a fotókat áttölteni. Bemegyek a városba, hátha a fényképész tud tanácsot adni. Vagy nem, s küldhetjük szervizbe. (Úgyis leejtettem, s nehezen fotózok vele, a zoom állandóan ugrál. Akkor ezt elintézte magának. Az előző gépemet apám ejtette el. Most azt használom.)

Tegnap kicipeltem a családot az erdőbe. Az odáig vezetőút pokol volt, jéggé fagyva, lefagyva, szórást, eltolást itt nem ismerik. Gyalog közlekedni életveszélyes.

Viszont az erdő maga volt a nyugalom, a csend, a ragyogás. Az ágak közt áttetsző napfénnyel, ami meg-megcsillant az ágakon. Némely fa előtt a lehullott levelek borították el a havat. Elmúlt évszakra emlékeztetve. Ahogy a nap melegített időnként megindult az ágakról az olvadó hó. A fák sűrűjében kopasz és havas lombozat váltogatta egymást, gondolom ahogy nap rendezte a soraikat. (S csak egy családdal találkoztunk, szánkózásból tértek haza.) 





Az úton, valahol bent az erdőben kidobva, kiöntve belsőség. Gyomor, belek. Milyen állaté és miért éppen az út közepére tették oda? Ki érti ezt?

A fák mögött sütött a nap, meg-megcsillant a fénye a leveleken, úgy sajnálom, hogy a fotók nem adják vissza.  Aztán beértünk a faluba, ahol szintén kriminális volt a közlekedés, helyenként. Ahol nincs járda, csak út, de azon járnak a népek járda helyett olyan lefagyások voltak, hogy azokon járni veszélyes volt. Felmentünk a hóba. Jó volt sétálni, s nem a sétától fáradtunk el.


S akkor jöjjön egy kis vidámság, még egy nyári erdőből.

Hóvirágünnep (Teljes film)




2017. január 14., szombat

.. és két órával később, amikor kisütött a nap






 









 Jól elszórakoztam ezekkel a fotókkal, de oly jó volt kimenni a kert(ek) alá, s megörökíteni mindazt a szépséget amit láttam. Nálam már csak Zsebi volt boldogabb, aki körberohangált és szaglászott mindent. Cirnyó úrfinak csak nyomát láttuk a kertben, a havon, merre is ment az éjszaka. Ő most pihen, éjszakai műszakon volt.

Reggel: hó alatt






Két világ: a fenti fotó kintről bentre készült, az alsót a szobából fotóztam.

Zsuzsa Nikon Coolpix a fényképezőgép, most jutott eszembe nem válaszoltam a múltkor. Ma ismét egyetlen fotót sem készített... (Ez egy selejtes darab lehet, mert sok gondom van, volt vele.) Így nem tudom a tegnapi nyugvó hold csodáját bizonyítani. Mert mire észrevettem, s újra fotózni kezdtem már nem láthattam. Viszont a ritka elkapott a tegnapi volt.