Oldalak

2022. július 12., kedd

Kirándulások egyedül, vendégekkel


 

 
Pusztaszentlászló, horgásztó, a kegkedveseb, a százarcú. Érdekes, hogy egy szakaszon mindkettőnk Zsebit emlegette fel. Ő mutatta nekünk mindig az utat. A fákat a szél rádöntötte több tóra is...

Búcsúszentlászló


Pölöske horgásztavak a százszor körbejárt, s a százszor emlegetett Zsebi. Az ő kedvenc helye volt.



Itt pedig a Zalaszentmihályon a horgásztavaknál jártunk.
S estefelé elzarándokoltunk a legkisebb unokával Zsebi sírjához. Csendben, meghatottan nézte ahogy a fűzfa alatt negmutattam neki. Neki is, nekem is nagyon hiányzik, ő is , s egy kutya is.

2022. július 9., szombat

Vigasztaló

Amikor a fájdalom meggyötör, nem tudsz aludni, stb. Aztán kilátogatsz a kertbe, megnézni a nem kívánt látogatókat, akik meglepetésre mióta részegre itták magukat nem jönnek. Úgy látszik. Vagy az újabb generáció még nem jelentkezik. Szóval, ez a látvány fogad, s  lelked lesimul. Aztán ájulásig belefeledkezel agazolásba, stb. Utána már csak bent fotókat felrakni van erőd, hogy az ebédek elkészítéséhez erőt gyűjts.

Akik virágozni kezdenek, szépen, lassan



Közelről és távolabbról, a fűszerkert. S nagyjából már ki is gazoltam. Hogy mi volt ott? Nem írok róla.

A diófa alatt


Gyógynövények, kerti díszek

 

2022. július 8., péntek

Egyre jobban nyomaszt a bezártság,

 remélem véget ér nálunk a sok betegség. Úgy mennék, látnék világot. Amikor valamiről lemondok valamiért, s az is meghiúsul.  Bár akkor bejött a meleg is, ami a halálom, pár éve. Egyszerűen leteper. 

Most fogínygyulladással küzdünk, egymással, szörnyű. Jól megkínoz. Ha mentem is volna valamerre, hát nem engedi.Pedig úgy mennék, annyira, de annyira. Nem elég a fogíny, nekimegy az alapbetegségnek.  Vonszolom magam, rájön a szél. 

Hétfőn remélem a férjem jó hírt kap, véget érhetne már ez a sok betegség széria.Nekünk is ezt kéne csinálni, kigondolni valamit s aztán a lovak közé csapni, lehet, hogy meg is teszem. Nem törődni senkivel. 





2022. július 7., csütörtök

Lángoló július

  

 























 És most szakad az eső, s csak esik, esik, esik  A falu végén ömlik le a födúton a víz. S csak folyik, folyik, folyik  Az ország keleti részen pedig reped szét a föld.

2022. július 3., vasárnap

Kicsit a kertről, a kertészről, s minden másról is

"A kertész is gyűjtő.A virágokból merít ihletet. A kertész kezéről gondolkodom. Mit érint meg? Egy szerető, várakozó, türelmes kéz. Megérinti, ami még nincs ott. A messzeséget őrzi. Ebben áll a boldogsága."

Mióta kertészkedem igyekszem a legtöbb virágnevet megjegyezni. Sokkal gazdagabbá tették a világomat.A virágok elárulásának tartom, ha anélkül vannak a kertünkben, hogy ismernénk a nevüket. Név nélkül nem lehetséges a megszólításuk. A kert a megszólítás helye is. Hölderlin Diotimája  itt példakép.....Virágok közt volt otthon a szíve, mintha az is egy volna közülük.Nevén nevezte mindet, szeretetből új, szebb neveket adott nekik, és pontosan tudta melyik, mikor virágzik a legszebben.

A kerttől... lassan megtanulom , mit jelent a gondoskodás, a mások iránti gondviselés. A kert valaha a szerelem helye volt.

A kert ideje a másik ideje. A kertnek megvan a maga ideje, ami felett nem rendelkezhetem. Minden növénynek megvan a maga ideje. A kertben többféle idő keresztezi egymást....    Meglepő, hogy az összes növény kifejezett időtudatossággal büszkélkedhet, sokkal inkább mint az ember, aki mára időtlenné, időhiányossá vált.A kert intenzív időtapasztalatot tesz lehetővé. A kert, amiért dolgozom, viszonozza a munkám. Létet és időt ad cserébe.A bizonytalan várakozás, a szükséges türelem,a lassú növekedés különleges időérzetet teremtenek."

Egy másik könyv. történelmi regény, kalandos. S ha tetszik, várható a folytatása. Remélem. Van, amikor nem jelenik meg, volt rá példa. Az író minden esetre megírta.


S valaki Agatha Christie stílusában, életművét folytatva Poirot főszereplésével krimiket kezdett írni. Ítélje meg ki-ki milyen sikerrel.


S íme egy könnyű, nyári, női olvasmány, hogy ilyen is legyen. Meg amúgy is, meleg van.