Oldalak

2019. április 6., szombat

Reggeltől estig

 Kelet felé amikor a nap a szemben lévő erdők felett kelt. Még párában minden, a szembeni ház teraszának korlátját bevilágította a nap.

 Itt már dél felől világítja konyha ablakát.

 Aztán esteledik lassan, s immár elérkezik

a napnyugta.

S Nagy Bandó András szavaival köszönök el a naptól:

“Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derűssé teszi az ébredező halandókat. Derűs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörűségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. "

2019. április 4., csütörtök

"én vettem a fáradtágot és kicsíptem magam"

Egy film a szerelemről is. Az emberről, az ember változásáról, a másként gondolkodásról. Nagyon finom, érzékeny közelítéssel, jelenetekkel. S bizony  politikában máig sincs új a nap alatt. 



Valamelyik nap írtam szeretnék csak nő lenni. S eszembe kolléganőm jellemzése az unokáiról: A fiú klarinét versenyeket nyer, a nagyobb lány hegedűversenyek győztese, a harmadik, aki szintén leány ül a széken és szép.

Megyek pásztorolni, majd jövök. Micsoda front volt ma, vagy nekem sok már a sok. Pokoli napom volt ma, csak ültem a szobában és olvastam (miután 5 órás átfutással behennáztam a hajam. Ne szégyenkezzenek már miattam az unokák. Lányok, nőnek, figyelnek és megjegyeznek.)

Most jutott eszembe ez a film, kedves gasztronómiai utazás Franciaországban.



Primulák, a színek változásai (is)

 Íme a hosszú szárú, aki Miskolc mellől érkezett. Már elsirattam.  Érdekes, idén a gömbkankalinok igen kitesznek magukért. Hogy melyik színt melyik másik porozta ki tudja, variálják gyönyörűen. Nehéz választani.


 

 Ez a kék most nagyon kedves nekem.


Kinyílásra készülődve:

2019. április 2., kedd

A konyha (Taminak)

 Ez bizony az élet, nem magazin fotózásra készült. A ",fa" mellett jutunk be. Nekem nagy gondom takarításnál, hogy bár a cipőket többnyire levetjük, így is az átvezető szőnyeg sokszor poros, sáros, piszkos. Nem lehet eleget takarítani, mosni. Praktikeres szőnyegeink voltak/vannak, zöld, futó rongyszőnyegek. Ezeket havonta-kéthavonta itthon mosom, nem is bírnak ki egy évnél többet. A 2. fotón már látható egy újabb szerzemény, ami/amik rongyszőnyeg szövéssel foglalkozó vállalkozó által készített(ek). Remélem ezek hosszabb életűek lesznek, bár ezeket már mosatni kell majd. Ti hogy csináljátok? Már akiknél közvetlen a kertkapcsolat.

 

A házunk tömésház, elődeink alakították ki, mi pedig megszerettük. A nyitott polcok mennyire praktikusak az már más kérdés. Látványosak, az biztos. Viszont minden elől van... Ők a tömésfalból vájták ki a polcokat. Minden elismerésem az övék! Az utolsó Veranda Magazinban láttam hasonlót, ők üvegpolccal be is polcozták. Mi sajnálnánk megcsinálni úgy.


  


 A kályha félkész, működik, csak a látvány! Viszont így a kedvenc korsók kiállíthatók.

 A másik oldal, kék  táska, benne dobozzal a szelektíves. Megoldást keresünk, hogy a látvány is elfogadható legyen. Keressük.

Mára

„Az élet olyan, mint egy kert. A levelek elszáradnak és a virágok elhervadnak természetes módon. Csak ha ezeket eltávolítjuk, gyönyörködhetünk ismét új virágaink és leveleink szépségében. Ugyanígy el kell távolítanunk tudatunkból a rossz tapasztalatokat, a múlt árnyait. Élni annyi, mint emlékezni a felejtésre. Bocsásd meg, amit meg kell bocsátani. Felejtsd el, amit el kell felejteni. Öleld át az életet megújult erővel. Az élet minden pillanatát olyan friss tekintettel kellene fogadnunk, mint egy nemrégen nyílt virág.”

Máta Amritánandamaji   
https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%A1ta_Amrit%C3%A1nandamaji


2019. április 1., hétfő

A mai nap



leszívott, kinyuvasztott, még most is zsibbadok tőle. Pedig délután Zsebivel, s a barátnőmmel erdőztünk egyet. Inkább mondjam úgy határt jártunk. Picit lehiggadtam. Majd lehet, hogy elmesélem.
Mit tanult belőle az ember, sokat. Elraktároztam a jövőre nézve. Csak egy a baj, annyira szeretnék már gondtalan nő lenni. Annyira. Annyira.



2019. március 31., vasárnap

Világos zöldben


 jártunk ma. Olyan vagyok, mint a kutya, hiába kertes a ház, nekem mennem kell. Pölöskei horgásztavak volt a kiválasztott helyszín, nagy örömünkre. Csend, nyugalom, napsütés, tele madárral, horgásszal, s a lényeg a zöld megújuló ezer árnyalatával.Az első tavat még nem kerültük meg, eddig.

Én annyira szeretem a természetet, engem feltölt, megtisztít, megújít, boldoggá tesz. Nem győztem az uramnak köszönni, hogy elvitt minket. Zsebi is boldog volt. Noná! Csak éppen eldobott halakat nem talált, pedig nagyon kereste őket, tudta hol jár.

 



 A szarvasagancs fa.




 S íme a félelmetes hattyú. Nem értettem mire szolgál ez a nagy szárnyemelgetés, kiterjeszkedés. Mesélték, minket próbál meg- és elijeszteni.




Ő egy másik tó, másik hattyúja, valószínű a másik párja. 


S a kedvenc fotóm: