Oldalak

2017. február 8., szerda

Mit ennél, amikor semmi sincsen?

- kérdezgette gyermekkoromban nagyanyám. Egy falusi háztartásban azért mindig akadt valami, legfeljebb nem szalámi. (Az ötvenes-hatvanas évek falvában vagyunk, amikor a legolcsóbb szalámi is eseményszámba ment. Emlékezetem szerint.) Így, nyugdíjvárón én is feltehetném  a kérdést, mit is főzzek, amikor semmi sincsen (itthon), azaz lenne valami, de az a valami nem biztos, hogy az epebeteg diétámmal egyezőséget mutat.

Szóval itt a kérdés: mit is főzzek? S itt ismét a feladat: a kutyát a fagyok miatt esténként bezárni a faházba. (Nem is a kutya miatt, ott telel, s remélem túl is éli a kamélia. (Ha ezt a telet túlélte örökre, azaz hosszú évekre megmarad nálunk.))  Reggel korábban, még félkomásan kertbe menni, kutyát kiengedni. S néhány nap szünet után ismét visszatértek a kosztosaim is, a madarak. Róluk is gondoskodni illik reggelente.

 S ha már a kert végén járok, tervezgetek. Állok, bambulok, méregetek, forgok a tengelyem körül. Elképzelek egy-egy növényt jövendő méretében, a takarásokat. E pillanatban hetet kell átásnunk a tuják kivétele miatt. Bár idén csupasz lesz a kert, de örülök, hogy kiszedtük őket. (Ha, mint élőlényeket, növényeket sajnálta is az ember, mondhatni egy darabig a szívem szakadt meg értük.) Lehet, hogy már írtam is erről? Mivel kutatgatok, tervezgetek, nálam ez napirenden lévő kérdés. S tagnap, mikor körbejártam  a kertet, azt is elborzadva láttam mennyit kell eltakarítanunk is. Bár már ott tartanánk, mondogatom az újdonsült fagyban.

S akkor még itt van ez a bezárkózás. Nagyon visszahúzódtam, bezárkóztam. (Mondom most éppen, amikor a szervezetem ismét bizonyította, jó hogy nem mentem be a városba...) S persze, itt van a félelem az influenzától is, mert nagyon vissza tudja verni a betegségemet, kicsit még annál jobban is, tehát a félelem jogos. Viszont a bezárkózás akkor is tény. Jó, hogy a kutya kikuncsorogja a sétáltatást, így legalább falun belül kénytelen vagyok mozogni. Ha az időjárás -főleg ezen a télen- is megengedi.


2017. február 5., vasárnap

Könyvekről

Röviden és tömören. Az elsőt minden kamasz kezébe odaadnám, olyan 16 év körül. Mert nekik való, mert róluk szól, mert igaz érzelmeket közvetít, elgondolkodtat, s a másság elfogadására is biztat. S én felnőttként is nagyon szerettem.


A második ismét Franciaországban (is) játszódik, mostanában valahogy a kezembe kerülnek ezek  a könyvek. S mindről még csak nem is írok.


 Ez egy nagyon szépen megírt könyv, szinte hallottam a szavak, mondatok lüktetését, ahogy olvastam. Az emberség, a tisztaság ami végig kíséri a könyvön az embert, még akkor is, ha a történések mást mutatnak. A borító félrevezető, inkább a hangulatát hozza a könyvnek, mint a tartalmára utal.

S marad utolsónak, de nem utolsó sorban

El kell olvasni, vagy inkább érdemes elolvasni. Közérthető a nyelve, ami nem mindegy, mert fontos dolgokról ír. A saját életének tapasztalatin átszűrve közelít jelenségekhez, amiket forrásokkal alátámasztva magyaráz el. Ezek egymást kiegészítve adják a hitelességét, ízét a könyvnek.  Szégyelltem  a minapi kitörésemet, gyűlölöm, hogy állandóan manipulálni próbálnak. Most ő (ezt is) elmagyarázta, megértette, ha az ember még nem sejthette volna. Most tudományosan is alátámasztotta (a rendszer működését). Sok más téma is terítékre kerül még. S minden mondata, gondolata mögött ott van ő, A Kepes. (Elnézést az elfogultságért én nagyon kedvelem őt.)



És hunyorék tele bimbóval, s ezerrel nyitnak a tavasz felé






2017. február 4., szombat

Madarak (IS)









S ez már mai fotó! Azt hittem nem is jönnek enni, de délután három körül megérkeztek. S "megérkeztek" azaz nőni kezdtek a hóvirágok is. Délelőtt még nyomuk sem volt, ekkor néztem őket, amikor a madarakat, s már 3 cm-es szárak nőttek a földből. A természet nagyon teszi a dolgát!




2017. február 3., péntek

Otthon jártam








Tudom, tudom. A múltkor is hoztam innen fotókat, de ezek frissek, hisz otthon jártam. Szeretek ide visszajárni, fotózni. Minden évszakban. Az már csak hab a tortán, mióta ott lakom, ritkán vagyok ott.  S annak idején először a szobrok, sírkövek vittek be.


Az idézeteket előbb írtam ide, mint a szöveget. S ha már a hó is elolvadt beélesítem a bejegyzést is.

"...végeredményben mindent odaadunk, és mindent visszatartunk, csak embere válogatja, hol."
Baltasar Gracian

"Minden  a perspektíva gumijára van felfűzve." Brohumil Harabal 

"Hallgatni akartam. De aztán megszólított az idő, s megtudtam, nem lehet hallgatni. Később megtudtam azt is, hogy a hallgatás legalább úgy válasz, mint a szó, az írás. Néha nem a legveszélytelenebb válasz. Az erőszakot semmi sem ingerli úgy, mint a tagadó hallgatás." Márai Sándor

A blogger megjegyzése: a rosszindulatot/irigységet semmi sem ingerli úgy, mint a (tagadó) hallgatás.

S íme, vízben úszik a kert!






Az előbb hamutlanítottam is, mert a kilépőt azzal szórtuk le, hogy a fagyban kimehessünk. Nos, enyhén szólva van hátránya is. S mióta fotóztam már ezerrel süt a nap.Vééééééégggggggrrrrrrreeeee!!!!!!!!