Az élet szép

- mondogatom magamnak, mert hulla vagyok, ájulás határán. A törzseket kellene elrakni, nincs erőm, segíteni, ha a főszerep ebben nem is az enyém. A nádat kell délután felraknunk, ha a karom majd emelni tudom. A három nap távollét sok feladatot hagyott maga után, egyedül nem volt aki elvégezze, szerintem bele sem gondolt. Most minden a nyakunkra zúdult, jön a hideg, be kell pakolni bútorokat, többet a házba, ahol nincs helyük, tehát össze kell pakolni, helyet csinálni nekik.

Madarak, pontosabban cinegék húszasával érkeznek enni, s az alsó fotó madara. Viszont ő milyen madár? Párban jön.

  

 

A gépem (éles madárfotókkal), vagy a memóriakártyája tele fotóval felmondta végleg a szolgálatot. Ezek másik géppel készültek, ezek sem jók. Ez van, pillanatnyilag. Ha meg közel mentem, elszálltak.

Madarak (IS)

 

S ez már mai fotó! Azt hittem nem is jönnek enni, de délután három körül megérkeztek. S "megérkeztek" azaz nőni kezdtek a hóvirágok is. Délelőtt még nyomuk sem volt, ekkor néztem őket, amikor a madarakat, s már 3 cm-es szárak nőttek a földből. A természet nagyon teszi a dolgát!

Madárkák

 

   

Még házunk sem volt, a gyakorlatban, csak papíron, de már vettünk madáretetőt. Erdélyiektől, jobb híján templomkának használjuk. Aztán itt voltak a macskanépek, Hypó nagyságos asszonytól eredően  nagy madarászok, itt még a környéken sem láttunk madarat.
Idén tavasszal egyszer csak észrevettem, hogy a kert sarkában egy rigópár igencsak kacérkodik egymással, dolgoznak, építenek. A nagy szélvihar után nem láttam őket. A mai este úgy hozta, hogy én is kiültem a diófa alá (onnan fotóztam, vagy tíz méter távolságból). S a madáritatót elhoztam még délután a fűzfa alá, hátha látom, hogy használják a madarak. Szerencsém volt, többen jöttek, fürödtek, ittak, jöttek-mentek. Jó volt a csend, a repkedő madarak látványa, előkerült egy/a rigópár is. S a nyugodt, békés este. S ha három évet is kellett várnunk rá, mégiscsak lettek madaraink!