200.000-dik blogolvasómról. Köszönöm nektek, hogy velem vagytok. Most csak így, nagyon fáradt, kiütött vagyok.
Az élet rendezi magát, fiamat sürgősséggel trombózissal kórházba kellett vinnünk. Már csak az a nagy kérdés: mi okozta? Volt egy mondatom a főorvosnőnek, rám csodálkozott, de hát nagyon rossz az állapota! Mire én: mitől féljünk jobban?
Ragyogás. Csillogás. Finomság. Édesség. Szép szavak. Szebb gondolatok. Várakozás. Születés. S reméljük újjászületés. Most műtik a kolléganőmet rosszindulatú daganattal.
S van nékünk ez a készletünk, előkerült festéskor. (A konyha sarkában, szem előtt van mindig...)
Kipróbáltuk. Múltkor székelygulyás, most ez főtt benne. Nem mondom, hogy egy sparhelt nem használt volna neki, így sem dobtuk ki az ételt. Még a macska is ellenőrizte!
Mindketten szilárdan hitték, hogy hirtelen szenvedély fűzi össze őket. Az ilyen bizonyosság gyönyörködtet, de a bizonytalanság még szebb.
Mivel még sosem találkoztak eddig, semmi sem lehetett közöttük, De mi van, ha az utcákon, lépcsőházakban, folyosókon, már sokszor elkerülték egymást?
Szeretném megkérdezni tőlük, hát nem emlékeznek - egy szemtől-szembe pillanatra valami forgóajtóban? vagy egy ‘elnézést’-re a tömegben? egy rövid 'téves’-re a telefonban? - de tudom a választ. Nem, nem emlékeznek.
Megigézve hallanák, hogy már jó ideje a véletlen játszik velük.
Még nincs készen arra, hogy a végzetük legyen, összehozta őket, és egyúttal elzárta útjukat, elfojtva kacajuk, aztán tovaszökkent.
Pedig voltak jelek közben, még ha nem is voltak elolvashatók. Talán három éve vagy csak múlt kedden rebbent egy falevél vállról vállra? Valamit elejtettek, és valamit felvettek.
Ki tudja, talán a labda az, mi a gyermekkor sűrűjébe veszett?
És voltak kilincsek és csengők, melyeken egyik érintés a másikat fedte el. Bőröndök egymás mellett feladásra várva. Egy éjjel talán ugyanaz az álom, mi reggelre úgy elhomályosult.
Hisz minden kezdet csak egy folytatás, és az események könyve középen mindig nyitva áll. forrás
„Bármennyire is szeretnéd azt hinni,
hogy ama kulcsok elfordítása után TE fogtad meg ŐKET EGY PILLANATRA,
mielőtt beléptél volna a mögöttük feltárulkozó más világba, voltaképpen
ŐK fogtak meg TÉGED. MINDÖRÖKRE...”
Befejezni a napot szépen,
Bízni az óra örömében,
Az álom hajóján kivárni,
Szeretteinknek jót kívánni,
Élőnek, holtnak, szeretteink
Szeretteinek szép rend szerint,
Örömet kívánni mindahánynak
(torló percek hullámot hánynak,
az órák az éjbe ömölnek),
örömet kívánni az örömnek.
Bradányi
Iván: A szívemmel látlak téged
A szemünk a szívünk tükre,
visszatükrözi bánatunk.
De fényt borít éjjelünkre,
benne mindent megláthatunk egymásnak adtunk,
s ami megmaradt még nekünk,
mindent, mit egymástól kaptunk,
az egész életünk.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel emlékezem.
A szívemmel látlak téged,
ha fáradt a két szemem.
Úgy várom az érkezésed,
mint a holdfény a csendes éjt,
a szívemmel látlak téged,
most itt vagy és minden oly szép.
Volt napfényben fürdő évünk,
volt sok szomorú éjszakánk.
De mindig, ha összenéztünk,
újra villant a régi láng.
Az éveink messze szálltak,
bennünk nem hoztak változást,
én most is oly szépnek látlak,
mert a szívemmel nézek rád.
A szívemmel látlak téged,…
…most itt vagy és minden oly szép.
A szívemmel látlak téged,
a szívemmel gondolok rád.
