Oldalak

2012. október 30., kedd

25.002

Átléptem a 25 ezres blogolvasók számát. Köszönöm nektek ismerősök és ismeretlenek, hogy olvastok! Magamnak kezdtem írni a blogot, aztán már a keresések közben más keresőknek tanulságul. Mert amit elkerülhetünk, azt kerüljük is el! S bizonyságul, ami nekünk rendeltetettt, az hozzánk is kerül.

A blog a házról kezdett íródni, de benne volt a ház és mi, aztán többnyire én, de a háttérben és nem mellékesen mindig a ház árnyékában. Pár hete nagyon nem éreztem magam jól kint, feszült voltam, nem találtam a helyem, hamar el is jöttem. Nem a házzal volt a baj, velem vagy az időjárással, az egyedülléttel?

Most hétvégén tettem-vettem, csináltam a dolgom. S egyszer csak elöntött a végtelen harmónia érzése: jó helyen vagyok, jól vagyok, otthon vagyok. Megnyugodtam. S legyen akkor ez többes számban is, mert ketten vagyunk, ha ez nem mindig realizálódik is: jó helyen vagyunk, jól vagyunk, otthon vagyunk.  (S hogy mikor lesz, amikor végleg és együtt itt élhetünk, nem tudom. Addig alkalmazkodunk a lehetőségekhez, tesszük a dolgunk ahogy tudjuk, szépítjük, alakítgatjuk, gondozzuk a népeket (erős szomszédi segédlettel, nem tudunk eléggé hásásak lenni nekik). S tanulunk kertet, kertül, szomszédtól, könyvekből, netről, s nem utolsósorban a blogokról. Örülök, hogy rátok találtam!

Mesékről ismét

Olvastam Kádár Annamária Mesepszichológia c könyvét. Gondoltam ajánlom másoknak is, mert szenzációsnak, szépnek, s nagyon fontosnak gondolom.

„Az asszony, amikor úgy érzi, hogy elérkezett életében a gyermekvállalás ideje, elvonul egy erdőbe, és addig ül egy fa tövében, amíg meg nem találja gyermeke énekét. Majd visszatér a faluba, és a leendő apának is megtanítja ezt az éneket, amivel együtt hívogatják, várják a gyermeket. Az anya rendszeresen énekel a méhében levő magzatnak, majd a dalt megtanítja a bábaasszonyoknak is, akik születésekor ezzel köszöntik őt. Ez a dal elkíséri a gyermeket élete legfontosabb pillanataiban, a különböző beavatási rítusokon keresztül egészen a haláláig. A dal a kötődési folyamat gyökereire mutat rá – a biztonságos érzelmi kötődés ugyanúgy kísér minket végig életutunkon, mint a kelet-afrikai gyermeket születésének dala. A biztonságosan kötődő személyek felnőttként értékesnek és szerethetőnek érzik magukat. A párjukat megbízhatónak és őszintének tartják, magas az elégedettségük a párkapcsolatukban, érzékenyebbek a partnerük szükségleteire és hosszabb a kapcsolatuk időtartama, mint a bizonytalan kötődésű személyeké.”

Hát nem gyönyörű?!? Vekerdy Tamás megelőzött, vagy ugyanarra gondolt. Próbálkoztam,  hátha fent van a szöveg a neten, ne kelljen már beírnom. Fent is volt, s a legújabb Nők Lapjában is olvasható. Legalább szakszerű lesz az ajánlás!


S Mónika már nemezbe is álmodta Tündérbogyót!

S eszembe jut egy régi könyvből vett idézet: ".. megpróbáljuk megkeresni a szívünkbe rejtett történetünket….A berberek szerint az ember születésekor egy történetet is kap útravalóul magával, amely a szívébe van zárva A szív őrzi a titkot, meg is védelmezi… Néhány ember azonnal megtalálja a történetét, mások ellenben egész életükben keresik, és mégsem bukkannak a nyomára…. Kutatnod kell a történet után,s  ha megleled, magától fog felviláglani előtted az értelme. Azonnal tudni fogod, hogy az az igazi, életed pedig egy csapásra új dimenziót nyer." Tahir Shah


S ha már mese és könyv jöjjön a kedvencem! Findusz, minden könyvében és minden mennyiségben, s most már böngésző könyvben is! S a mesét olvasva rájövök, avagy bizonyosságot nyertem nincs új macskáéknál a nap alatt- legyen magyar, svéd vagy a föld  bármely táján élő macska.

Sven Nordqvist: Findusz elköltözik      Sven Nordqvist: Fedezd fel Pettson és Findusz farmját!

2012. október 28., vasárnap

Szép őszt búcsúztató






Ez már itt a változás, az elmúlás,  a sok lehulló levél, a nem látható pocsolyák, a csupaszodó ágak.

A koszorú, mire legközelebb jövök romjaiban lesz. Mégis összekötöttem, az utolsó virágokat, az utolsó leveles ágakat. Búcsúzok velük. S már jönnek  a benti fények, a mécsesek, füstölők, a behúzódás időszaka. Fényben és árnyékban.

A kastély

Tegnap délután pólóban gyűjtöttem a leveleket, aztán éjszaka a szél majd letépte a zsalukat az ablakokról, eső is esett mellé. Ma délelőtt hódarát fújt a szél, aztán kisütött a nap. Most komor arcát mutatja az időjárás. Ember legyen  a talpán, aki ezt jól elviseli  - írtam Annamarinak, idemásolom, mert ez a helyzet. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy a tegnapi levél eltakarítást az éjszakai szél többszörös felhozatallal pótolta!

Készítettünk egy kastélyt a macskanépnek, nálunk nincs pince, a padlás nyitott, nem mindig vagyunk itt, legyen hova behúzódniuk! A matricákat majd levakarom (ez is mutatja, valaha gyermekeknél teljesített szolgálatot), s azóta függöny is került rá, belülről, esőmentesítő.  Ehhez képest Pif nagyságos úr este a kosárban feküdt, a kastélyba nem mertem benyúlni, nehogy megzavarjam az esetleg bentlakókat/bent alvókat. Szakadt az eső. Ki tudja hol voltak? Ma délelőtt beraktam őket, arra fél másodpercre, amíg beraktam őket. Vagy majd az idő úr lesz, s rájönnek hol is van a legjobb helyük?


 Apa és fia. Néha megrágja a fülét, s néha a tányér fölött odacsap nekik. Az anyjuk állandóan morog rájuk, elzavarja őket a tányértól. No, nem úgy néznek ki, mint akiknek azért még emellett sem jut enni....

S íme a kastély, még egy korábbi állapotában, de a lényeg látható. Nálunk minden bújható macskaalkalmatosság e dicső szóval  emlegetett, legyen papírdobozból készült bungi, emeletes  macskajátszóház (már macskaúrnak az erkélyen).

2012. október 26., péntek

Ma

éjjel egy után aludtam el mindenféle módszert bedobva (valószínű az olvasott köyv kavart fel)

reggel nem mentem el vérvételre, kómás voltam, s ennem, innom kellett, hogy ember legyek

reggel nem mentem ki a házba, pedig két napja nem voltam. Mérlegeltem, megéri-e a három óra kint az egyéb körülmények miatt

emiatt lelkiismeretfurdalásom van

megnéztem egy dvd-t: Kezdők. Szép volt.

mindjárt indulok munkába

ha kinézek az ablakon nem látom a távoli dombokat, köd van

ha köd van, akkor emiatt vagyok ilyen szomorkás, ilyen nyugtalan, ilyen helyemet nem találó

akkor, ez mai nap, nem szép nap. Vagy nekem kellene széppé tennem?!?


(Egy kiállításról -ember választ-, címe: Parázó tölgyek...)

2012. október 25., csütörtök

Mese



Máté Angi: Volt egyszer egy kislány

Volt a kislánynak háza, háza körül udvara, tágas, rajta nyújtózott az üres.
Ült ez a kislány a házában, háza ablakából nézte a nagy nyújtózót, kimenni nem mert, hitte farkasnak, fenevadnak, ha sütött a nap, sétáló farkast látott, ha leszálltak a sötétek, akkor fenevadat.
Nem volt maradása a félésben, hát elment a világba ez a kislány.

Amint ment, fölvett a földről egy lábnyomot és a zsebébe tette, apró, sárból való lábnyom volt.
Ki tudja, tán valamire jó lesz – gondolta.
Ment tovább a világban, fölvett a földről egy havas lábnyomot, másik zsebébe tette.
Ki tudja, tán valamire jó lesz – gondolta.
Így haladt, zsebeiben a sok lábnyommal, voltak aprók, tipegősek, sáros cuppogók, nagy porosak, jegesen karcoltak.
Mikor elfáradt, a lábnyomokat szedő kislány hazament, az ő házába, házát körülvevő udvarára, ahol az üres nyújtózott. Nem szólt, csak kivette az első lábnyomot a zsebéből, az apró, sárból valót és lefektette az udvarra.
Ahogy ezt tette, a nyújtózó üres összerezzent.
Akkor kivette másik zsebéből is a havas lábnyomot, lefektette azt is az udvarra, akkor a nyújtózó üres összébb húzódott.
És fektette a lábnyomokat, egymás mellé, az aprókat, tipegőket, sáros cuppogókat, nagy porosokat, jegesen karcoltakat, és mire az összest lefektette, az üres eltűnt, odalett.
Akkor a kislány rálépett némelyik lábnyomra, ugrált egyikről a másikra, megkereste, vannak-e páros lábnyomok, nézegette, nevet adott nekik, szólongatta őket.
És múlt így az idő, az üres nélkül.
forrás