A blog a házról kezdett íródni, de benne volt a ház és mi, aztán többnyire én, de a háttérben és nem mellékesen mindig a ház árnyékában. Pár hete nagyon nem éreztem magam jól kint, feszült voltam, nem találtam a helyem, hamar el is jöttem. Nem a házzal volt a baj, velem vagy az időjárással, az egyedülléttel?
Most hétvégén tettem-vettem, csináltam a dolgom. S egyszer csak elöntött a végtelen harmónia érzése: jó helyen vagyok, jól vagyok, otthon vagyok. Megnyugodtam. S legyen akkor ez többes számban is, mert ketten vagyunk, ha ez nem mindig realizálódik is: jó helyen vagyunk, jól vagyunk, otthon vagyunk. (S hogy mikor lesz, amikor végleg és együtt itt élhetünk, nem tudom. Addig alkalmazkodunk a lehetőségekhez, tesszük a dolgunk ahogy tudjuk, szépítjük, alakítgatjuk, gondozzuk a népeket (erős szomszédi segédlettel, nem tudunk eléggé hásásak lenni nekik). S tanulunk kertet, kertül, szomszédtól, könyvekből, netről, s nem utolsósorban a blogokról. Örülök, hogy rátok találtam!
