S még mindig egy vers

Sárközi György: Hajnali tájon

Homlokomra könnyü galambok
Szálltak, ajkamra sulytalan pillék,
S elpihentek bennem a vergődő harangok.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Szólítom: nem felel - hallgatom: nem szól.
Velem volt már, mikor zuhanva közétek jöttem.

Most nyitják kelyhüket az ébredő virágok,
Hajnalika és liliom,
Az illatot ki foghatja el, amely belengi a világot?

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Örök barát, aki angyalarcát
Elfátyolozta liliomkék ködökben.

Oly messze látok a hajnali tájon, -
Lomb rezdül - hegy tolul - csillag remeg -
Behunyom a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon.

Magam vagyok, - de valaki áll mögöttem,
Befogja a szemem, hogy a végtelenség ne fájjon,
S velem lesz, ha majd a hajnali tájon
Homlokom galambja a magasba visszaröppen.

Vers, csak úgy

Wass Albert: A szívpalota titka..

Minden szívnek van egy csodakertje,
a kert közepében van egy palota,
s minden palotában egy fekete szoba.

A fekete szobában Csontvázember ül.
Sötéten. Egyedül.
Néha a palota zsivajába,
s a tavaszodba belehegedül.

Olyankor ősz lesz: vágyak, álmok ősze.
Halkan peregnek, mint a levelek.
(Szívedbe mintha ezer kés hasítana:
zokog, zokog a csontvázembered.)

Idegen szemektől kacagással véded,
jaj csak meg ne lássák: drágább mint a kincs!
Mások palotáit irigykedve nézed:
neki nincs! neki nincs!

Pedig:
minden szívnek van egy csodakertje,
s minden csodakertben van egy palota.
S bent, elrejtve mélyen, valahol, valahol:
minden palotában egy fekete szoba

Sarkok, fények, árnyékok

A természet furcsa játékai

A természet fotózása mindig ellesett pillanatokból áll. Az első fotó "erdei szörnyét" még nyár elején kaptam lencsevégre. Visszatértem hozzá később is, de megnőttek az ágak, elvesztette a formáját. Engem egy mitológiai alakra emlékeztet. A "madár" egy fatörzsén kukucskál, már évek óta nem láttam. Érdemes lenne meglátogatni.A falucska neve: Kökényesmindszent, ugye milyen szép neve van? Egy időben sokat jártunk hozzá, amikor fiam még hazajárt, elmentünk ebbe a kicsi faluba, s mindig lencsevégre kaptam.

Egy gondolat

"Megtanított valamire, ami fontos az életben.

-És mi volna az?

-Hogy meg kell nyílni, azt hiszem… hogy nem szabad elbújni. Lássuk be ő azzal töltötte az egész életét, hogy bujkált mások és önmaga elől. Mindannyian ezt tesszük, bizonyos mértékig, de ahogy öregszünk, úgy lesz egyre több dolog és ember, ami és aki elől elrejtőzünk.

Beszélni kell, még ha kerülgetjük is a lényeget. Ha odafigyelsz arra, amit az emberek mondanak, akkor felismerheted azt, amit elhallgattak, és kitöltheted a réseket. A résekben van az igazi üzenet."

Adrian Mathews

Szokásom, hogyha könyvet olvasok, s tetsző gondolatot találok - becédulázom, s kiírom. Füzetekbe, számítógépre, ami akkor és ott  éppen kéznél van. Érdekes, hogy ami megragad mennyire jellemzi az embert. Barátnőmmel csináltuk egyszer, hogy összehasonlítottuk, őt egész más gondolatok fogták meg. Hiába, emberek vagyunk, s mások, szerencsére. S néha egy-egy gondolat, amikor az ember mélyen van, megfogja az embert, s hajánál fogva kezdi kihúzni a  gödörből. Ez valahol a biblioterápia, bár az inkább egy -egy írás által gyógyít, akkor legyen gondolatterápia? Mindegy minek nevezzük, lényeg, hogy segítsen!

Angyalok

Minden gyerek úgy születik, tudja milyenek az angyalok. … És ezek az angyalok életünk folyamán vissza-visszalátogatnak, hogy létezésükre felhívják a figyelmünket.

Daniel Gottlieb: Drága Sam. Egy nagypapa levelei az unokájához szeretetről, veszteségről, és az élet ajándékairól

Egy gondolat

Szobám egyik falán egy óra függ, de már nem jár. ….Amikor a város órái kongva elütik a hetet….akkor mintha a szobában is életre kelne az öreg óra.  Az öreg óra ilyenkor teljes összhangban érzi magát a világegyetemmel. …. Én is megálltam valamely időben. Én is úgy érzem, mozdulatlan vagyok, lecövekeltem.

De vannak röpke pillanataim, amikor titokzatos módon eljön az én időm.

Ilyenkor érzem, hogy még életben vagyok. Minden világos, a világ csodálatos.  Tudok alkotni, álmodni, repülni, és ilyenkor többet mondok el, többet érzek, mint a fennmaradó idő teljes egészében. A dolgok e harmonikus együttállása rendre ismétlődik, mint valami megváltozhatatlan sorozat.

Amikor először éreztem ezt, próbáltam ezekbe a pillanatokba kapaszkodni, gondoltam, örökre megállíthatom őket. De nem így történt. Ahogy az öreg órától, tőlem is tovaszáll a többiek ideje.

….És ha elmúlik ez a pillanat, s a másik órák, amelyek másik emberekben laknak, folytatják útjukat, én is visszatérek a megszokott mozdulatlan halálomba, a munkámhoz, a jövés-menéseimhez, amit életnek szoktam nevezni.

De tudom, hogy az élet másvalami.

Tudom, hogy az élet, az igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik velünk összhangban vagyunk a világegyetemmel.

Csak a teljesség pillanatai vannak, és akik ezt nem tudják, és örökké akarnak élni, azok a hétköznapiság szürke, folyton ismétlődő világára vannak kárhoztatva.

Jorge Bucay