Szobám egyik falán egy óra
függ, de már nem jár. ….Amikor a város órái kongva elütik a hetet….akkor mintha
a szobában is életre kelne az öreg óra.
Az öreg óra ilyenkor teljes összhangban érzi magát a világegyetemmel. ….
Én is megálltam valamely időben. Én is úgy érzem, mozdulatlan vagyok,
lecövekeltem.
De vannak röpke
pillanataim, amikor titokzatos módon eljön az én időm.
Ilyenkor érzem, hogy még
életben vagyok. Minden világos, a világ csodálatos. Tudok alkotni, álmodni, repülni, és ilyenkor
többet mondok el, többet érzek, mint a fennmaradó idő teljes egészében. A
dolgok e harmonikus együttállása rendre ismétlődik, mint valami
megváltozhatatlan sorozat.
Amikor először éreztem
ezt, próbáltam ezekbe a pillanatokba kapaszkodni, gondoltam, örökre
megállíthatom őket. De nem így történt. Ahogy az öreg órától, tőlem is
tovaszáll a többiek ideje.
….És ha elmúlik ez a
pillanat, s a másik órák, amelyek másik emberekben laknak, folytatják útjukat,
én is visszatérek a megszokott mozdulatlan halálomba, a munkámhoz, a
jövés-menéseimhez, amit életnek szoktam nevezni.
De tudom, hogy az élet
másvalami.
Tudom, hogy az élet, az
igazi élet azon pillanatok összessége, amelyek röpkék ugyan, de azt éreztetik
velünk összhangban vagyunk a világegyetemmel.
Csak a teljesség
pillanatai vannak, és akik ezt nem tudják, és örökké akarnak élni, azok a
hétköznapiság szürke, folyton ismétlődő világára vannak kárhoztatva.
Jorge Bucay
Éppen azt szerettem volna írni,hogy mennyire irigyellek azért,hogy ilyen csodásan megtalálod a szavakat,kifejezve a gondolataidat......idézet, de nagyon elgondolkodtató...Köszönöm!
VálaszTörlésÖsszhangban a világegyetemmel...
VálaszTörlésamikor megérzed, része vagy az EGÉSZ-nek, az tényleg különleges :)
Szeretni való bejegyzés, köszönöm :)
Jorge Bucay-t nagyon szeretem, több könyvét olvastam, ajánlom nektek. Mindig feltölt, hitet ad, erőt.
VálaszTörlés