A koszorúslány társai,

csak éppen a fotók nem lettek elég élesek, de közben az ég is leszakadt, s ömlik, ömlik, mintha hetek óta nem esett volna.

 Ő még öltözködik.

  Ő is. A levelei érdekessége a neonzöld szín. Azért a virágok is szépek.

S ő a Weigela Alexandra, nevét tudom, sokat kerestem. Mire kiderült a város nagy kertészetében kapható... A sötét bordós levelei most valamiért kicsik, lehet, hogy kimaradt a táposztásból?

 S a legfiatalabb ígéret, minden értelemben:

S íme a hirtelen rittyentett sziklakert, s még három társa van a kertben, mai kialakítással. Alatta kikaparva... Itt mellette a hadviselt növény az én anyáknapi ajándékom VOLT. Ezért kaptam harctéri agybajt amikor megláttam. Olyan szépen kihajtott, feltalálta magát, gyönyörködtem benne, s a fiamra gondoltam. Ennyi. (A többi helyen csak kövek vannak, még jó, hogy volt valaha sziklakert, amit szintén Zsebi kapart szét annyira, hogy megszüntettük.

 

 Eső előtt,

  valószínű a madár is azt figyelte a diófa tetején:

Süt a nap,

világít a reggel, s az ember rácsodálkozik.Annyira megszoktuk a hideget, szelet, esőt, a normális, aktuális időjárás már csodának számít.

Vizes a kert, nem jó rámenni, beleragad az ember. Mégis megtettem, csomagot kaptam, messziről érkeztek lizinka és társai. Itt is köszönöm Mancokának. Ha már érkeztek, s a lehetőség megvolt hamar kiültettem őket. S várom, hogy megmutassák magukat. Remélem, hogy az időjárás melléjük áll, ahogy a borágóim mellé is, mert nem győzöm a palántákat fel-lepakolni földre, ablakba. Védeném őket, ha már nagy nehezen hozzájuk jutottam.

Négy óra óta vagyok fent, "kimosva", ahogy mondani szokták, de nem tudok visszaaludni. Nem nézek tehát jó nap elébe, pedig ha jó az idő lenne mit tenni. Tavaly egész nyáron kitermeltem a növényeket, a kokárdák máris úgy felhúztak, kidőltek. Ember tervez, eső felhúz, s máris változik az amit látni szerettünk volna.

A fűzfa, s vele a madárvilág nagyon hiányzik.Szívfájdítóan. Az időjárás miatt az ember még időt sem nagyon tölthetett kint, a diófa most lombosodik, szegényt a szél megtépázta alaposan. Győzzük szedegetni a szétszórt ágakat. Talán rajta majd lesznek, ide majd jönnek látogatók. 

 A rózsaloncoknak tavaly alaposan nekiestem, megmetszettem őket. Még ilyen dúsan nem virágzott ez a kis koszorúslány a ház melletti rézsűn. Mindig félek a metszésektől, pedig csak igazán JÓL kellene metszeni. Ehhez kellene érteni, vagy merészen belevágni. Itt van pl. a szömörce, a felnyúlt, a tavalyi eső által felhúzott ágaival. Lehet, hogy ezeket is le kellett volna vágni? Van valakinek, mit tesz vele? Úgy szeretem mikor estefelé, napnyugtakor megvilágítja a lombját, s vörösben fénylik az egész bokor.

Ő számomra még mindig titok: milyen növény lehet? Már vagy félméteres, kupacban nőnek, nem akartam szétültetni őket, ismeretlenül.

S íme a kert egy másik részén is virágozni kezdenek a növények. A haranglábakról mindig kedves blogolvasóm, Tina jut eszembe, ahogy szórta szét a magjait. Sajnos a csigák is közbeléptek. S tanultam a tavalyi kertlátogatás kertészétől, ő nem kapál, csak kihúzza a gyomokat, mert a kapálással eltüntetheti a szél által szétszórt jövevény növényeket is.

S hogy jártunk a szomszédasszonyommal együtt? Tavaly sok volt a kána/kanna, jó nagy terjeszkedéssel, megmondom elegem volt, alig tudtam ősszel kiásni őket. Ő meg elosztogatta.  Nem is tettem, tettünk el annyi rizómát, erre idén nem bújnak elő. Viszont mire jó, ha mi osztogatunk, most lehet annak a gyerekeiből kérni, majd jövőre.

S végül a bimbózó írisz. Mintha angol úrhölgy lenne, s valami rafinált kalap ülne a feje tetején. Nekem mindig ez jut eszembe róla, ha ránézek. Tavaly nem nyíltak, akkor most lesz öröm.

Olvassunk!

Van egy gyermekeknek író írónő, aki óvónő volt eredetileg: Vadadi Adrienn. Óvodás történetekkel kezdte, aztán iskolásokat írt. Egy ideje nem követem, viszont míg olvastam a könyveit nagyon szerettem. Óvodás meséiben a kis konfliktusokat mindig elsimította. S ez nekem, felnőttnek is oly jó érzés volt

Most felnőtt könyvvel voltam így.

Tudom, hogy az írónő érzelmes történeteiről

 ismert, kedvelt. E rövid írások többnyire veszteségekről, konfliktusokról szólnak, de a végükön mindig ott a változás, kiemelkedés, a boldogság lehetősége. Szerettem a könyvet, tán épp emiatt.  Néha annyira kellenek az ilyen könyvek, filmek. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem néha vannak "éhségeim". Ez jelenthet százszor olvasott könyvet, vagy megnézett filmet, vagy egyszerűen csak elfog a hiányérzet valami után. Aztán vagy meglelem, vagy keresem tovább. Ebben a rideg időben megmelengetett a könyv. Ránézek a borítóra, éppen egy esernyő látható rajta. Micsoda véletlen!

Közben másfelé is kalandoztam, a könyv szinte megszólított a könyvtárban. Végigizgultam, borzongtam, a műfaj kedvelői biztosan szeretni fogják. Valamiért megsejtettem mi itt a bökkenő, ennek ellenére végig izgultam, s lehet, hogy drukkoltam is a főhősnek?

Egy elfelejtett kert helyreállítása,

 ha a fotók megfognak valakit , s nem beszéli a nyelvet fordítóval elolvashatja. Érdekes volt a felavatásának története, majd az utóélete, és a "feltámadása".70 év után állították helyre a kertet, amelyért az Amerikai Tájépítészek Társaságától díjat is nyertek a tájépítészek. Számomra fenségesség és nyugalom árad a fotókról.

 

https://www.gardenista.com/posts/restoring-forgotten-garden-gilded-age-newport-ri/

Más szögből nézve

  fotóztam, most, miközben esett az eső. Viszont a  kutya éhes volt, s a meztelen csigák is dorbézoltak. Sajnos. Szét kellett köztük csapni. Ma a kertészetben elmesélték, előírás szerinti lehetőséggel, de hatalmas küzdelmet folytatnak ellenük. Az eladó a növényeket név szerint nem ismerte, csak azt merre érdemes ültetni pl. sziklakert. Pénzlevelű lizinkát kerestem. Nagy segítség lenne, ha ismernék a növényeket az alkalmazottak is.

 Kezdenek az újabb ültetések is növögetni.

 

Csak zölden.

A néger, aki teljesen fekete

Néger vendég járt a faluban, meséli a szomszédasszonyom: fekete volt, teljesen sötét fekete! Nem tudott magához térni tőle. Elgondolkodtam, milyen színű is lehet egy néger? Vagy még sosem látott fekete bőrű embert élőben? Az is lehet. Minden esetre a szenzáció megvolt.

Mit kezdjünk a pénzünkkel? Fel kell venni a lakástakarékot, mert csak állna a pénz évekig, meg gondolom folyamatosan vonnák érte a pénzt, hogy használják... Szóval mit kezdjünk vele, mert amire gyűjtöttük pillanatnyilag nem aktuális, mondta az ács. Örültünk neki, egy tetőcsere nem öröm, nem lenne az. (Ha meg elköltjük a pénzt mi lesz, ha beüt a csere?)

Szóval mi legyen a pénzfelhasználás célja? Lett egypár elgondolás, a végén úgy jártunk annyi feladata lenne annak a kevés pénznek, hogy már nem tudjuk mihez kapjunk? Kiderült, hogy  a kapu tartóoszlopa kirohadt, maga a kapu is, ill egyes elmei, szóval cserélni kell. Itt van az évek óta húzódó villanyügylet is, remélem a szerelő megoldja, lezárja. A rá félretett pénzt azóta többször elköltöttük. Mondtam is neki, de új szerelő csak teljes vezetékáthúzással vállalná. Hiába új a ,mosógép, ez is leveri a biztosítékot, viszont sajnálnánk ha annak meg ez ártana. Már az állandó lekapcsolódás. S kiszámíthatatlanul, ki tudja miért vágja le időnként a biztosítékot? Azt hittük időjárásfüggő. Most nem lehet a kánikulára ráfogni. Stb. Stb. Stb.

Közben már egy új napot írunk. Délelőtt február volt, mentünk ügyet intézni, hozzáöltözve. Aztán átváltott fülledt nyárba. Lesült minden az emberről. Közben leestem a lábamról. Azóta is fekszem, s megérkezett a vihar, eső, stb. Van épeszű és ép szervezetű ember, aki ez kibírja?

Kertbolondoknak, mint én,

s  köszönet Katalinnak, hogy felhívta rá a figyelmem.

 

S amit még láthatunk a JouTube-on a kertről:

https://www.youtube.com/user/BealtaineCottage/videos

És a háza: szív, lélek, melegség, szeretet.

A betegségem, majd az utazások, aztán az eső miatt a kerti munkák elmaradtak. Ma nekiálltunk az urammal a haszonkert részben a fűnyírásnak, gyomlálásnak, kapálásnak, stb. Szegény farkatlan gyík rohangált összevissza, nem találta helyét a hangtól, a felbolydulástól. Ő lehet az, akit kétszer menekítettem ki a macskától, a végén elvittem a hátsó kertbe, hátha ott nyugalomra, s főleg nem vadászára lel. Soha ennyi virág nem volt az epren. Az ember már fél: vajon eljutunk-e odáig, hogy a szánkba is kerül belőle? S lesz-e idén végre gyümölcsünk? eddig nem jött össze, időjárás apánk mindig elintézte.


S véletlenül elém került  ez a film. Szeretem az ő könyveit, tudom, hogy érzelmes történetek, nagyon fáradtam az ember szeret elvarázsolódni. A filmben fontos szerepet játszanak a virágok. Ha érdekel valakit, hogy miért és hogyan nagyon ajánlom nézze meg: