2021. november 3., szerda
2020. szeptember 30., szerda
Elvadultan,
mintha Csipkerózsika kastélyához érkeznénk Kemenessömjénbe, a Berzsenyi kastélyhoz. Az utca felől a burjánzó növényzet jótékonyan takarja a kastélyt, a pusztulását. Pedig, ha megnézitek a szecessziós kastélynak gyönyörű részletei vannak. Évekkel ezelőtt már mutattam fotókat, azóta romlott is, javult is az állapota, bár a tetőről készült fotó elég érdekes. A fb. Kastélyromok, elhagyott kastélyok, kúriák csoportjában sokat írnak róla, a volt tulajdonos ükunokája is. A pár éves látványhoz képest kidőlt a kapu, vagy kibontották egy részét, ott bejárnak, a nagy fű közt kitaposott utak voltak. Most nem láttam szakembereket senkit, de falubeli mesélte bent dolgoznak rajta. Családi hagyatékban találtam fotókat, az az állapot már elmúlt. Anyám, mint falubeli valamilyen összejövetelen, mulatságon vett részt, de mikor? S míg gyermekotthon volt benne, hatvanas-hetvenes években úgy emlékszem jobb állapotú volt, mint új tulajdonosai kezelésében. Értve ezalatt mindazokat akik azóta a "gondját viselték": Ilyenkor szakad meg az ember szíve az állapota, a sorsa, az eredeti tulajdonos család sorsa miatt is.
Írhatnék még a másik kastélyról, a bokrok közt, azok takarásában meg nem talált, mert ránőttek , műemléki védettségű gazdasági épületről is. A másik kastély a falu tulajdonába került, talán újjászületik, hasznosítva lesz majd.
S hogy kerültem, kerültünk ide? Egyszerűen el kellett mennem apámhoz a temetőbe. Annyi volt a baj, a gond, a nehézség, feladtam. Szükségem volt rá, ha a sírjánál, akkor is. Közben megnéztük a nyaralóját is, hány éven keresztül jártam ide hozzá. Szomorúan láttam, hogy bezárt az étterem ahová ilyenkor mindig eljárunk halászlét enni. A vírus okozta visszaesés nyomását már nem bírta el. Mondjuk külföldiket sem láttunk, mert a kemping ilyenkor mindig tele volt, de mesélték, hogy a rossz idő miatt elutaztak.
Csak a látvány, a kedves, amiben éveken keresztül gyönyörködtem az maradt meg. Ilyen szomorú, búbánatos időjárás kísért minket.
S íme elkelt a kedvenc házam, szemmel láthatóan németek vették meg, "gatyába rázták", rendbe hozták az elvadult kertjét. Azért maradtak régi növények is. Volt hozzá lelkük. Nagy kedvencem volt ez a ház, réges régi olvasóim emlékezhetnek rá, írtam róla, mutattam már a fotóit.
Ugye ismerős, innen is kerültek a kertünkbe.
S a jövő étterme. Jól főznek, kipróbáltuk.
S hazafelé egy almáskertben árusítás volt, 200Ft/kg-ért jutottunk vagy nyolcféle almához. Már megérte az utazás. Még valamivel adós maradtam, majd holnap...
2015. április 26., vasárnap
Helyek
Temető, Pusztaberki. Kora nyári hangulat, napfény, zöldellő fák, s valami csend, meleg érzés járt körül. Igazi nyugvóhely. Igazából régi sírköveket hirdettek. Ezek közül egy vasból készült volt érdekes, mert e vidék jellegzetessége. S igazság szerint s a környéken nagyon odafigyelnek a régi sírkövekre, kiszedik, összegyűjtik, s valami módon bemutatják ezeket. Ilyen volt Szendehelyen az első találkozásom a régi sírkövekkel.
S ez már Pusztaberki.
Kálvária volt valamikor Tereskén.
Még romjaiban is olyan hangulat fogja el az embert, hogy sajnálja, nem jutott még pénz, energia és összefogás a felújításra. Megérdemelné. A templomról csak egy montázst most. Külön bejegyzést érdemel.
S jöjjön Tar, a nagy kedvenc. A kollázst úgy neveztem el a színe és a fonákja. Aztán döntse el ki-ki melyik a színe és melyik a fonákja. Ahogy mentem a templom felé az első fotó látványa fogadott. Az ember lánya már tudta itt körüljárni, kerülni kell hátrafelé, oldalfelé, s mindenfelé. A második fotó hátoldalról készült. Ezért szeretem a román, gót templomokat. Számomra az út legszebb, egyik legszebb helye volt.
S az ember előtte jól felhúzta magát, amit a fenti fotók látványa már oldott. S átmentünk az út túlsó oldalára (no pár száz méterrel messzebb, azért). Buddhista Béke sztupa, kiállítótermek és az itt élő, s tanító szerzetesek otthona, a Meditáció Központ.
Az egészet Kőrösi Csoma Sándor emlékére hozták létre, életéről dokumentumokat olvashatunk, fotókat láthatunk. Megismerkedhetünk a tibeti buddhizmus tanításaival, szertartásaival is. A szélben imazászlók lobogtak, a sztupa belsejében imahenger forgott körbe. Zaklatott voltam, nem akartunk sokáig maradni, viszont ha itt jár az ember, körülnéz. Kőrösi Csoma Sándor miatt is. S egyszer csak éreztem, hogy végtelen nyugalom tölt el. Megdöbbentő volt, csak körbejártunk. A hely szelleme...
folyt. köv.
2012. június 19., kedd
2012. április 15., vasárnap
Vidám temető
2012. március 2., péntek
Nemzeti Sírkert
2011. november 6., vasárnap
Temetők, sírkövek
Halottak napja környékén talán megengedett, hogy temető ill. sírkő fotókat mutassak be. Két éve Kapolcsra autózva mintegy "véletlenül" találtunk rá erre a temetőre Sümegen. Ahogy bementünk, az ember érezte ritka kincsekre bukkant. (Szeretem a régi temetőket, sírköveket fotózni. Amikor nem műkő csodák, hanem személyre szóló sírkövek emlékeznek az eltávozottakra.) Múzeológus barátnőm feltárta nekem egyes megcsodált sírkövek titkát, s egy könyvet is ajánlott: