Temető, Pusztaberki. Kora nyári hangulat, napfény, zöldellő fák, s valami csend, meleg érzés járt körül. Igazi nyugvóhely. Igazából régi sírköveket hirdettek. Ezek közül egy vasból készült volt érdekes, mert e vidék jellegzetessége. S igazság szerint s a környéken nagyon odafigyelnek a régi sírkövekre, kiszedik, összegyűjtik, s valami módon bemutatják ezeket. Ilyen volt Szendehelyen az első találkozásom a régi sírkövekkel.
S ez már Pusztaberki.
Kálvária volt valamikor Tereskén.
Még romjaiban is olyan hangulat fogja el az embert, hogy sajnálja, nem jutott még pénz, energia és összefogás a felújításra. Megérdemelné. A templomról csak egy montázst most. Külön bejegyzést érdemel.
S jöjjön Tar, a nagy kedvenc. A kollázst úgy neveztem el a színe és a fonákja. Aztán döntse el ki-ki melyik a színe és melyik a fonákja. Ahogy mentem a templom felé az első fotó látványa fogadott. Az ember lánya már tudta itt körüljárni, kerülni kell hátrafelé, oldalfelé, s mindenfelé. A második fotó hátoldalról készült. Ezért szeretem a román, gót templomokat. Számomra az út legszebb, egyik legszebb helye volt.
S az ember előtte jól felhúzta magát, amit a fenti fotók látványa már oldott. S átmentünk az út túlsó oldalára (no pár száz méterrel messzebb, azért). Buddhista Béke sztupa, kiállítótermek és az itt élő, s tanító szerzetesek otthona, a Meditáció Központ.
Az egészet Kőrösi Csoma Sándor emlékére hozták létre, életéről dokumentumokat olvashatunk, fotókat láthatunk. Megismerkedhetünk a tibeti buddhizmus tanításaival, szertartásaival is. A szélben imazászlók lobogtak, a sztupa belsejében imahenger forgott körbe. Zaklatott voltam, nem akartunk sokáig maradni, viszont ha itt jár az ember, körülnéz. Kőrösi Csoma Sándor miatt is. S egyszer csak éreztem, hogy végtelen nyugalom tölt el. Megdöbbentő volt, csak körbejártunk. A hely szelleme...
folyt. köv.