2020. december 9., szerda
2020. november 20., péntek
Közös téma, két megközelítés
Érdekes, a zene mindkettőben jelen van. Nekem a 2. a kedvencem. Nektek?
2020. november 13., péntek
2020. november 11., szerda
Egyik kutya, másik eb, vagy mégsem?
A könyv hónapok óta nálam van, valahogy sehogy nem akartam nekiállni olvasni. Most elkezdtem, aztán félretettem, az a brutalitás, a nők megalázása, amiről szól nem az én világom.
Kerestem egy másikat:
Finomnak ez sem mondható, más. Bűnügyi történet, folyik a vér, a gyilkolás, s mégis. valami miatt fogott a történet, még a gólyás leírások sem zavartak. S kedvenc filmem a
az ő regénye alapján készült, s ez sem piskóta. Viszont Jean Reno ez után a film lett a kedvencem.
2020. november 7., szombat
Főszereplő: a tánc, s még sok másról is szólnak
Az első filmről valaki nyilatkozott, de nem tudom visszakeresni, hogy ki és hol. Aztán a másodikat is megnéztem, ismerős volt a címe, s lehet, hogy akkor, mikor évekkel ezelőtt láttam ajánlottam is. Most is megteszem.
2020. november 2., hétfő
2020. október 19., hétfő
2020. október 13., kedd
2020. október 8., csütörtök
Mindenféle ajánlók
Megjelent kedvenc magazinom az Enteriőr pontosítok Nők Lapja Enteriőr. A bemutatott lakások, házak közül Cseke Eszter és S. Takács András otthona a legkedvesebb. A háznak története van, a festés, a színek eredetiek, nem beszélve a műtárgyakról. Nagyon megfogtak a kolozsvári Chic-Ville kerámiái, messze van, bár van internet, lehet esetleg rendelni is. Nem néztem utána. Tudjátok, hogy a cserepek bármely előállításban a gyengéim. Szóval ajánlom amúgy a többi cikket is, de a primet számomra ők viszik. S akkor jöjjön egy riport Cseke Eszterrel:
S ha már kerámiák, a másik kedvencem: Materra Ceramics
S az abszolut kedvenceim tőle, bár lehetne ezer más is, nekem mégis ők.
https://www.instagram.com/p/B6DUzkUBtmn/
2020. október 2., péntek
2020. június 21., vasárnap
Ez szenzációs
tessék vigyázni az öreglányokkal, inkább adjuk át a helyünket nekik ha tehetjük, nehogy megdobjanak minket is egy 14-es gránáttal. XD Milyen jó film, s a zenéje plusz élmény.
Ezt meg kell nézni. Egyik a "kötelezően ajánlott" filmek közül. (Nem próbálnám műfajba sorolni. Nem engedi. De jó!)
Láttam már egy-két jó filmet az életemben, de ez jobb minden eddiginél. Látszólag egyszerű történet, viszont rengeteg jó ötlettel, csavarral. Jobbnál jobb színészekkel és a jó, régi, klasszikus magyar szinkronnal. Szuper 10-es film!
2020. június 13., szombat
Megvagyok,
2020. június 12., péntek
2020. május 25., hétfő
" az egyszerû nõk sírnak, az úrinõk vásárolnak ".avagy "A szentnek múltja van, a bûnösnek jövõje"
s jöjjön egy másik film is, halálra izgultam magam rajta. Bolond vagyok.
https://videa.hu/videok/film-animacio/szerelemre-kattintva-2019-drama-romantikus-gq321An2MZocSuaV
2020. március 26., csütörtök
Romantikus film (és más filmek)
már ha ez elmondható róla. Inkább dráma. Sophie Marceau főszereplésével. Szép film.
Ez most egy rendhagyó Sherlock Holmes film, az öregkorát mutatja be.
S két nyomozása kedvenceim közül:
2020. március 22., vasárnap
Tegnap este elköszöntem a világtól,
Fúj a szél, hideg van, csak fordulni mentem ki, s pár növényt letakarni. (Éjjel már azt is mondtam, hogy vesszen minden.) Az állatokkal is mi lesz, ha velem bármi történik?
Az ember ilyenkor szembesül vele, hogy milyen esendő.
Az este őket néztem DVD-ről, jók, nagyon. Eszembe jutottak fiatal éveim. Egyik kolléga őket és magyar változatukat kedvelte. Anno abban a régi világban magnóról, a pult mellett, ha ideje engedte ott hallgatta a Galla féle népséget. (Amit látunk , aszerint 1971-ben!!! ellepték a magyarok Angliát, s az "szótárazásukat" állították éppen pellengérre. A többi, válogatott jelenet is jóóóóóóóóóó!!!!)
S akik más műfejt kedvelnek:
https://videa.hu/tagok/zita-szikszai-2063348
S egy cikkválogatás, nekem sok újat mondott, sikerült megértenem kételyeket, ha nem is habos, babos amit tudni érdemes.
https://szemlelek.net/2020/03/21/korona_helyzet
2020. január 5., vasárnap
2020. január 2., csütörtök
Én sajnos ezeket a filmeket szeretem,
no meg kikapcsolódásként nézem a Derricket. S a kommenteket elnézve vagy inkább olvasgatva, akármilyen régi is a sorozat valamiért mégis mozgatja az embereket. Ezért a valamiért nézem, folyamatosan, amit tudok, bírok, s ha időm is van rá.
És akkor játsszunk:
2020. január 1., szerda
Kamillák januárban
Csahos, a kiskutya és Hápisápi, a kiskacsa az ablakból bámulta, hogyan kavarognak odakint a hópelyhek, s hogyan dermednek meg a kemény hidegben.
- Hideg van! – vacogott a kiskutya.
- Nyáron, persze melegebb van… - mondta a kiskacsa, szárnya alá dugva a csőrét.
- Nem szeretnéd, ha most hirtelen nyár lenne? – kérdezte Csahos.
- Márminthogy most? Azonnal?
- Hát persze!
- Hogyne szeretném! De hát az nem lehet…
A kiskutya előhúzott egy papírlapot meg egy doboz színes ceruzát. Néhány perc múlva pedig megmutatta rajzát a citerázó Hápisápinak.
A papírlapon zöldellt a fű, és mindenütt kamillavirágok nyíltak. A kép felső sarkában pedig ott ragyogott az igazi nyári nap.
- Hát ezt jól csináltad! – dicsérte Csahost a kiskacsa. – Én bizony még sohasem láttam kamillát … januárban!
Odakint még mindig hullott a hó.
A kiskutya és a kiskacsa pedig csak nézte, nézte a vidám virágokat, s úgy érezték, hogy beköszöntött az igazi, meleg nyár. És egyszerre mindkettejüknek nagyon melege lett-
forrás
2019. december 28., szombat
Érdekes, elgondolkodtató
a film lassú, nem éri meg feladni. Tudomány és hit kapcsolata. Úgy gondolom nem közönségfilm, én örülök, hogy rátaláltam. Holnap ismét megézem, más vagy új szemmel.
Általában az ember nem nézi végig a stáblistát, most ajánlanám a kitartást.