Oldalak

2024. július 19., péntek

Legyünk egyértelműek

 Nem ezt a címet akartam adni, de a keresők miatt azt elhagytam. Szóval az uram lába hetek óta dagadt. elszíneződött, stb. Tegnap végre hajlandó volt bemenni ( a körzeti orvos többszöri javaslatára) az SBO-ra. Minden vizsgálat megtörtént, este hazaengedték. Gyógyszer felírva. Egyetlen mondat nem hangzott el, hogy a felírt kötözőszereket a gyógyászati segédeszköz boltokban kell megvenni.

Engem minden műtét utáni ilyen szer megvételére a kórház patikájába irányítottak, odamentem kiváltani. 33 ezer Ft az egyik. Hívtam a körzeti orvost, ő felírhatja-e, hogy ne önköltségi áron vegyük meg. Nem, menjünk vissza az SBO-ra. Beküldtem az uram, intézze, ő volt ott. Kiderült, hogy a drnő most nem dolgozik, de a gyógyászati segédeszközös boltban próbálja kiváltani. S íme, mindent!!!! megkaptunk ott ötezer forintért. No komment. S ha nem hagyom magam, fizetünk annyi pénzt érte? Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hétfőre tudják meghozatni, de hetek óta tartó betegeskedés után  ez a pár nap már semmi.

S legyen itt egy kis szép is:

Ők a "mentett" növények, már a csigák elől kiásottak, s ide beültetettek. 






Ezt a kúpvirágot nagyon, de nagyon szétrágták a csigák, gyakorlatilag a bimbóit. S milyen a természet, így kárpótolta magát. Még soha nem volt ennyire dús.

Ők a rózsakapu megmutatható, épen maradt virágai. Milyen lett volna, ha a természet nem esküszik ellenük?


Gondolom, nagyítva látható lesz, hogy az ernyős verbéna virágai vagy fél méterre vannak a kerítés felett. (Háttérben a szomszéd almafája.)


A ligetszépék tán még őket is felülmúlják. A sok eső "felhúzta" a növényeket.

Csigákkal dacolva, győzve!

Ők elvileg napimádók, most próbálkozom egy kis füves talajtakarással. Ha meg el nem késtem vele.


ŐK minden locsolás ellenére vesztettek, árnyékiak, csak eddig nem derült ki... Akik -a kert más részein, mert sokfelé ültettem talajtakarónak- árnyékban élik világukat, dúsak, szépek, virulnak. Ajuga reptains
 

 

Ez a szerelem fotóm

S egy kis szeretet nektek!

2 megjegyzés:

  1. Nagyon észnél kell lenni, mert ha nem kérdez az ember, simán átverik. Egyébként ezt elmondhatta volna hamarabb is a drnő...

    Tényleg szép az a szerelem fotód 😍
    A szívecskét a fán, köszönöm 😍

    VálaszTörlés
  2. Vagy a számukra ami egyértelmű a betegnek nem biztos. Viszont árban hogy lehet ilyen különbség? Ezt nem értettem. Az ember kifizeti amit kell, viszont ha van olcsóbb megoldás -ami működött is, csak nem tudtuk- természetes, hogy azt választja.

    VálaszTörlés