Telnek a napok,

 a napos napok. Hiába reménykedik az ember esőért, ide nem ér, pedig még annál is inkább kellene. 

A kert locsolásába befogtam az uram, azt hiszem még így is többet teszek az elfogadhatónál.  Nehéz, ha kiesik a ház asszonya. 

A lábamat elviselem, kissé sántítva, főleg, ha fáslizva na, de úgy kell tartanom, csak éjszakára tekerem le. Ha nincs bemerevítve a lábam a mozgás is könnyebb. Viszont a bal oldalam fáj, ágyban szinte nem is tudok fordulni. Jól meghúztam magam.

A szomszéd teleken fűnyírás volt. Megjött a segítség is.

 

Öt évig tartó könyörgés, levelezés, telefonálás, email-ezés, stb. után kitakarította

 az önkormányzat a két ház közti dzsumbujt. Egy fát, fiatalt otthagytak. Nem értem, nem látnak mit takar, mi árnyékot ad megint, ha megnő, az amúgy sem szabvány szerinti távolsága épült házak között? Minden esetre megköszöntem az illetékesnek. (Megjegyzem a ház körül az évek során mindent fát, bokrot, tuját, főleg a keleti oldal árnyékolóit levágtak, amiért könyörögtünk, azt nem. Isten ill. az emberek vagy tisztviselők útjai kifürkészhetetlenek. Vagy mások a szempontjaik, vagy...???)

Imádom amikor egy-egy más növény betéved idegen helyre.