Oldalak

2021. március 30., kedd

Ma nálunk tombolt a tavasz



 

Hófény, egy vegyes hagymás csomag része volt. Kedves virág.


 A jácintok is egyre bontakoznak:


s nyílni kezdtek a nárciszok:



 

Ők kakukktojások, de szeretem őket.


S írnék is, ha valaki idáig eljut. A beidegződésekről. Rozika néni férje beteg, rákos, a mentő hozta-vitte, Alkalmi műtét, estére már itthon volt, hogy másnap a rosszulléte miatt visszavigye ismét a kórházba a mentő. Az ő nyugdíja elmondása szerint  nyolcvan ezer forint. Ebből az első alkalom huszonnégyezerbe volt neki. Jajgat, hogy milyen szegény, de adta, küldte a pénzt a jobb ellátás reményében. Mondom neki, hogy új rendszer van. Integet, nem úgy működik az! S a mentő elvitte a férjét harmadszor is. Már kérdezni sem mertem.

Oltásadó hely, szervezett, három állomás, háromszor ellenőrzik te vagy-e aki, s ki küldött. Bent is szervezett minden, jelölve van, hova is állj az előtted álló mögé. Majd amikor mindent elvégeztél, leültök pihenni, mint a heringek. Később lazultak  a helyek, de eleinte bizony sűrűn voltunk. Ez volt. 

Hogy jót is lássak, megkaptam azt amit előírtak a betegségem miatt. A karom némileg fáj, eddig ennyi. Remélem ebben is maradunk. S holnap már tevékenykedhetek is a kertben, ebben a csodálatos időben. Az eső nagyon, de nagyon hiányzik. Öntözünk, szinte látni ahogy 1-1 vízhez jutás után felállnak a növények.

2021. március 26., péntek

Mára kitört a tavasz nálunk,


s ezzel a tegnapi rosszullét is magyarázatot nyert.A magyarárazattól függetlenül elegem van az időjárásból, a szervezetemre gyakorolt hatásaiból,, mert ezt el is kellene viselni, s egyre nehezebb. S ehhez még a kertből sem kell kilépnem. Oly sok mindent , mindenről írhatnék, nem megy az írás, nehezen fogalmazok. Majd talán egyszer.
 

 https://www.hazipatika.com/eletmod/orvosmeteorologia_humanmeteorologia/cikkek/humanmeteo_harmas_hatas_kinoz_szombaton/20210326145326?utm_source=nlc_hu&utm_medium=pad&utm_campaign=20200520

Poirot


 


S a Hercule Poirot fan club-ban sok Poirot film van feltöltve. Én élvezem, s jókat szórakozom rajta. S a színészi alakítás tökéletes a kis belga nyomozó szerepében.


2021. március 25., csütörtök

Szárnyalnék,

 de  megnyesték a szárnyaimat. Nem tudom  mi lesz velem?

A kertben, s közelítve. Körben nyilnak, de folyamatosan.


Ma megint front van? ANNYIRA ELEGEM VAN, ANNYIRA.

2021. március 21., vasárnap

Az"unalmas erdőn"

 jártunk tegnap, szélben, hidegben, fogvacogva, míg rá nem akadtunk a kitermelt, s elszállításra váró fatörzsekre. Itt aztán beindult a fantáziánk. Szerintetek jól láttuk? Ti mit láttok bennük?


ide mintha régesrégen becsapódott volna valami, s hozta létre ezt a krátert. Csak az a kérdés: mi volt az, s mikor?


Mikor fa nő a fán


Mutattam már, az utolsó ölelés


Mintha egy kéz kapaszkodna fára, fában



Szív

A bakkecske

A fotó sajnos nem adja ki, mintha két madár beszélgetne. Mondjuk két fácán.


Ez a fa izgalmas számomra, ahogy körbejárom mindig új alakban jelenik meg előttem

-

A sámán


A szörny

Ez meg itt a sárkány, az uramnak...😉

2021. március 19., péntek

Készülök írni,

ma délután,


S ezek a fotók ma reggel készültek, volt vagy - 6 fok.


Bent pedig




 Mobilról nem tudok törölni, idekeveredtek a virágos fotók. Szóval így állunk, hogy még le sem ülök megy a verekedés, szó szerint, hogy ki fekszik az ölembe. Néha megosztoznak.

Így írni, gépen dolgozni nem lehet...

2021. március 14., vasárnap

Krókuszok

















 Tavaly ősszel vettem egy hatalmas zacskó vegyes hagymást, sok krókusz volt köztük. Fotó nem készült róluk, még. Ezek korábbi évek ültetései, kezdenek dússá válni, van ami több átültetést élt át a környezetében, s valahogy a helyükön maradtak. Egy rég kivágott fűzfa körül vannak, körben, s így is nyílnak, körben szépen sorban. Ki érti ezt? Legfeljebb arra lehet panasz, hogy a színek nem váltják egymást, de hagyma erről sokat nem árul el. Reggelente nagy kíváncsiság, kinyílt-e újabb közülük.

Nagy kedvenceim a sötétlilák, a FEHÉREK és a sárgák. Akkor a lilák maradjanak ki? Nm tehetem velük. Az új ültetésben még halványsárga, szinte krémszínű is van. Oly kedvesek mind nekem.(Meg a macskáknak...)