2020. november 30., hétfő
Napi csodák, elővenni zord időszakban
A napsütés, a kék ég, az olvadó jégkarika fotói, a napfenyben fürdőző zöld növények a bástyán, a felhők formái, ahogy vonulnak az erdei út, tisztás felett. Napi csodák, napi szépek, elővenni, s emlékezni, s majd újra várni rájuk.
2020. november 28., szombat
2020. november 26., csütörtök
Ez is, az is
„Milliókat keresnék újra – mondta G. Dénes György, azaz Zsüti, a fenomenális dalszövegíró –, ha még egyszer az eszembe jutna egy »tudom, hogy térdre hullni szégyenéhez hasonló baromság.” Nekem mondta, ha azt a sort, hogy „a mindenen túl a minden jön el” nem írom bele a Sohase mondd!-ba, lábon megvette volna ötszázezer forintért. „De hiszen ez a gondolat ökörség!” „Épp azért fizettem volna érte ennyit” -válaszolta Zsüti.
Marlon Brando ugyanerről így ír életrajzában: „Olyan még nem volt, hogy ha valaki alábecsülte a közönség ízlését, ne keresett volna temérdek pénzt vele.”
Verebes István életrajza az ő stílusában -miben másban lenne- megírva. Nagyon ajánlom. Nem könnyű olvasmány, viszont megéri. Lassan olvasni, ízelgetve. (Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy egynémely észrevétele egyezett az enyémmel. Akkor mégsem látom annyira rosszul a világot, a mindennapokat, ezek szerint.)
S a másik, ehhez tudni kell, hogy nem lehet bemenni a könyvtárakba, előre lehet válogatni, s kihozzák zacskóban ahogy zacskóban veszik is vissza a könyveket. Megkértem egy volt kolléganőt, hogy keressen nekem könyveket, nagyon érzi miket szeretek olvasni.(Ez nincs így mindenkivel, már sokszor írtam a két olvasóról, akikkel nagyon egy húron olvastunk.S legyen bármilyen kvalifikált valaki az olvasmányai lehetnek eléggé érdekesek. Most finom voltam. S akkor örülünk, hogy legalább olvas. (Egynémely pedagóguson erősen elcsodálkoztam, s azon is, ha nem vesz kezébe könyvet, hogy tud ajánlani a gyerekeknek, hogy tud olvasóvá nevelni? Azt a pedagógust,aki a gyerekek olvasmányaival IS törődött, ezt is láttam, az iskolaválasztásnál ellepték a hozzá íratandó gyerekek.) Szerencsém is volt, jöttek új könyvek. Átnézve a kupacot rögtön kiszúrtam magamnak, a fák miatt is , nem tagadom, de nagyon színvonalas olvasmánynak is ígérkezik.
S akkor jöjjön Kutyafülű Aladár, akiben bízom, hogy tényleg Aladár. Úgy tűnik leragadt nálunk, elzavarni sem lehet. Kiderült két házzal odébb, a teraszon éjszakázik. Feltettem a fb falusi csoportba a fotóját, jelezték, hogy kié, s azt tudtuk is. A gazdái nem jelezték, hogy az övék. Közben meséli a szomszédasszonyom, hogy a hajnali állatorvosi műsorban volt szó az öntörvényűen gazdát választó macskákról. Nem néznek se Istent, se embert, se gazdát, otthagynak mindenkit, s odamennek, ahol jól érzik magukat. Hurrá!
Zsebi tegnap 2x ájult el, elfekszik, bár, ha kijön élénk, s igényli a falusi sétáltatást is. Legfeljebb, ha vehemensen támad a farkaskutyáknak a kerítésen át, utána elájul. Jól megvagyunk az állatainkkal, ugye?
A koronavírusról legközelebb írok. Nincs baj.
2020. november 22., vasárnap
Fagy után, Verának
Mínusz 7 fok volt az éjjel, még fél kilenckor, mikor fotóztam is fagyott volt minden. Így is szépek a növények, ezért is tartok meg sokakat télre.
2020. november 21., szombat
Ma
Ezek reggeli fotók, fagy után:
S íme, amikor hazaértünk a tőről három óra körül:
2020. november 20., péntek
Közös téma, két megközelítés
Érdekes, a zene mindkettőben jelen van. Nekem a 2. a kedvencem. Nektek?
2020. november 17., kedd
Bezárkózva
élünk, nem kértünk védőoltást. Fő ok, hogy mikor utoljára kaptam nagyon beteg lettem tőle, azóta nem adatom be. Próbálunk távolságot tartani, ami fontos bolt oda járunk el, megfelelően védekezve. Azért már a településen is megjelentek a betegek, szerencsére nem súlyos esetek. Mi pedig próbálunk ügyelni magunkra.
Úgy tűnik az erdők forgalma ismét megnőtt, lásd kedvenc erdészházas erdőnké. Ma pedig kedvenc tavunkhoz mentünk el, megnézni hogy őszül? Semmi extra néznivaló nem volt. Csak a megszokott, de mégis mindig meglepetés, s új arcát mutató látványok. S horgászok, többen. S kutyasétáltató is. Zsebit nem vittük, egy órás a séta, nem kockáztatunk vele, Utána járattam meg kicsit a faluban.Legyen meg a napi szimatolása.
s sütött a nap ezerrel, szép november búcsúztató időjárás volt. Miért búcsúztat? Hidegeket ígérnek. Viszont most derült, vígadt, s ragyogott ég és föld is.