Oldalak

2018. július 15., vasárnap

MacsKAland

Cirnyó úrfiról már sokszor írtam, hogy vadmacska lett. Egy hazatalálási célja van: az étkezés.Ezt néha napoa többször, néha többnaponta teszi meg, de mindig a három fogást: száraz, nedves, tej - szigorúan végigeszi. Aztán ágyesz, bugyesz, megy is világgá.

Hetek óta gennyes a lába, eldagad, kitisztul, aztán kezdi előlről. Orvoshoz vinni ilyen életmód mellett nehéz, no meg orvos is kellene hozzá. Mi, a gazdák addig már eljutottunk, hogy vihetjük, ha rendel az orvos bejelentkezés nélkül, telefonra. Amennyiben sikerül elkapnunk. Eddig nem sikerült, pedig gyalázatos a mellső lába, s ma már láttam, hogy a mellkasa is olyan. Nem is ment világgá, a kert végén alukált. S micsoda szerencsénk lett, az ügyeletes állatorvos fogadott is minket, igaz, este nyolckor, de mit bántuk, csak lássa el. El is feküdt a páciens a hordozóban, láza is volt, meg ő is érezhette ennyi volt az ennyi.

Lényeg a lényeg, ellátták, fel is ébredt már, evett is, természetesen, most kijutni próbálna, de én írom a blogbejegyzést, hogy ne kelljen udvarolni neki, bírja ki még egy kicsit. Mert volt itt minden az etetés előtt, gondolhatjátok. Szép szó, simogatás, tutujgatás, de mit ér egy kandúrnál? Még félórát, aztán úgyis nekiindul az éjszakának, a kalandoknak, a verekedéseknek. (Bár, most talán nyugalom van, mert a feje nincs széttépve. Viszont a vére akkor is viszi.)

A gazdák megnyugodhatnak, hogy rendben van, egyenlőre, mert félelmetesen nézett ki az a láb. Nagyon. (A fotó régi, a blogról szedtem le.)


S valamelyik nap a boltba menvén egy udvarban szembenézett velem Cirnyó, azaz nem ő, egy kölyök, az "unokám". Viszont az apját le nem tagadhatta, még a gallérja is olyan volt. Mégis van eredménye a sok szorgoskodásnak.

3 megjegyzés:

  1. Az állatvilágban mindig a legerősebb egyedek génállománya öröklődik. Örülünk ennek a fiatalabb "Cirnyónak"!

    VálaszTörlés
  2. Picirnyó! Ő is az volt picinek, már Cirnyó. A kedvessége, hogy ölben nőtt fel máig emberbaráttá teszi, még ilyenkor is igényli a simogatást, hiába hadfi.

    VálaszTörlés
  3. No igen, orvoshoz vinni és/vagy gyógyszert beadni - hát az nagy kaland nálunk is. Én nem tudom, belelátnak a fejembe, hogy mikor, mit tervezek velük ? Mert ilyenkor aztán megfogni elég nehéz őket. Nem tudják a kis buták, hogy az érdekükben "kellemetlenkedünk."
    (Egy infó: Most értesültem, hogy van féreghajtó olyan, amit (minta kullancsriasztót) a nyakába kell bedörzsölni. Igaz, 2400.- Ft....)

    VálaszTörlés