Oldalak

2018. július 11., szerda

Eddig, eddig, eddig ....

mutatom, csak nem látni.

 


Kb. másfél hónapos a beázás, most rendeződött tisztességesen a kár. Talán a jövő hétre a parkettát is kicserélik. Felszedés, új lerakása, stb. Festésről még szó sem volt, szárad a fal. (Csak egy részét mutatom.)

Besegítünk valakinek  fűnyírásban, házmegmutatásban innen kb. 23 km-re, mert beteg, mert vagy 250-300 km-ről árulja a házát.

Itt is van kert, itt is vannak munkák, átállás a diétára. Szóval, van elfoglaltság. Meg eső is.

 


 Ezeket fényfotókat egyik este csináltam, imádtam ahogy a naplementés fotóra sütött a lemenő nap.



 Ezek ugyanakkor a kertben.




Itt meg a szömörce leveivel "bújtak össze" a virágok.


S a lényeg: Öregasszonyka eredeti, elhunyt gazdájának előkertjéből vasárnap délelőtt kiástam növényeket, azokat másnap be is kellett ültetni. Az örökösök nagyon szépen felújították a házat, a növényeknek is mennie kell, elkértem őket. Szívem szakadt meg, amikor egy kockakőnyi kődarab "odadobódott" a rózsa közepébe. Ennyire dolgoztak, hogy erre nem figyeltek a munkások? Nem is értettem. Akkor most Öregasszonykának virágemlékei is lesznek. Látom szegénykét visszajár oda, pedig itt aztán úri nagysága. Hiába, hat évet ott élt le örömben és bánatban. Mennyit sírdogált szegény a néni halála után.

Szép napokat nektek!

5 megjegyzés:

  1. Egy családi háznál mindig van tennivaló, ezt tapasztaltam, amikor még ott éltem (lánykoromban). A felújításnak még a gondolata is lezsibbaszt, hát még ha nem is önszántadból történik. Brrr! Én egyszerűen nem jutok egyről a kettőre, szóval együttérzek Holdgyöngy.
    A diétára átállni iszonyú nehéz lehet. Mindig rettegek, hogy egyszer rám kerül a sor ebben, mert úgy érzem, nem tudnám megtenni. Bár a kényszer nagy úr. Sok erőt kívánok a dolgaidhoz!
    Szépek a képeid, mint mindig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazad van Katici, eszméletlen nehéz, főleg falun, ahol nincs semmi. S most a városban is annyifelé kell menni,s azt kellene kitapasztalni mit hol kapok, s főleg találkozni hozzáértő eladóval.

      Törlés
  2. Másfél hónap az ügyintézési idő a biztosítónál?
    Nagyon szép a kerted!
    Milyen diétára kell átállnod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cukor. Szerintem két hét alatt gyógyszer mellett lekapott rólam 3 kilót. Fizettek telefonra 30 ezret, aztán kiderült nagyobb a gond, árajánlattal fellebbeztem, így lett ekkora az átfutás. Viszont legalább nagyjából kifizették a kárt. Nagyjából.

      Törlés
  3. Látom nálad is beindult a szelőrózsa. Nekem egy hatalmas bokrom van, lassan gondolkodnom kell az itt-ott kihajtó mellék-bokrok továbbajándékozásán. Pedig olyan szépek !
    Munkálatok a házban ? Mindig voltak és mindig lesznek. legalábbis nekem ez a tapasztalatom, Valami mindig igényli, hogy törődj vele kicsit többet....

    VálaszTörlés