Oldalak

2016. október 8., szombat

Megnyugtatásul

ideírom, hogy az este útjára bocsájtván a bejegyzésem kimentem, a konyhába. S mit találtam a macskatálban? Egy egeret. Sorsa megpecsételtetett...

5 éve lakunk a házban, nem emlékszem egérre az épületben.  Változik a világ. Úgy látszik, kiűzettek a faházból, hát keresik a helyüket. Ő is mezei egér volt, amúgy.

Süteményt kellene sütnöm. Az adagolással vagyok meglőve. Amit a recept egy kefirnek ír, az 2 dl lenne. Lenne, de helyette a pohárban 1.75 dl van. A fél kg túró az 45 dkg. Már csomagolásilag, vagy keresünk egy helyet, ahol kimérve kapunk ennyit? S akkor fogja magát a szakácsnő, s receptet hozzáidomítja az új adagoláshoz vagy nem.

Bezárt  a falu mezőgazdasági boltja. Már korábban mondta a tulajdonos, hogy kihaltak/kihalnak az öregek, akik gazdálkodtak. A fiatalok már nem nagyon foglalkoznak vele. Sajnálom, ezért-azért beugrott az ember.

 Mondja a szomszédasszony, miért most ássuk be a trágyát a földbe? Megnéztük az előrejelzést, ha lesz is eső belátható időn belül 1-5 mm-t ígér. Most, legalábbis ahova tennénk némileg átázott. Némileg, de a semminél több.


Kérhetek valakitől fotófelismerést? Milyen bokor ez?

Hortenziaként került ide. Nem az. Kecskerágóra gondoltam. Az? Itt van vagy három éve, egyetlen virág nem volt rajta. Vajon miért? Tudtok tanácsot adni? Köszönöm.

9 megjegyzés:

  1. Nagyon rendszerető Cirnyó úrfi: még a tálba is betette az egeret.:)))))))
    A bogyós bokor nagyon ismerős, sok van az erdőben belőle, de most nem tudom -még.Gondolkozom.
    A zöld cserjére tippem sincsen.

    VálaszTörlés
  2. Megtaláltam a bogyósat: http://www.botanikaland.hu/euonymus-europaeus/csikos-kecskerago/
    Nagyon szeretem ezt az oldalt.!

    VálaszTörlés
  3. Megtaláltam a bogyósat: http://www.botanikaland.hu/euonymus-europaeus/csikos-kecskerago/
    Nagyon szeretem ezt az oldalt.!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon rendszerető Cirnyó úrfi: még a tálba is betette az egeret.:)))))))
    A bogyós bokor nagyon ismerős, sok van az erdőben belőle, de most nem tudom -még.Gondolkozom.
    A zöld cserjére tippem sincsen.

    VálaszTörlés
  5. Arra tippeltem, hogy a bokor is kecskerágó. Termés viszont nem volt még rajta. Mamka, képzeld az egeret találtam ott a tálkában! Gondolom megéhezett, ott volt a száraz eledel közepén. Erre őt ették meg...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja? Hogy akkor még élt az egér ,amikor a tálban volt? Ez viccesen morbid.:)

      Törlés
  6. Na látod ! Csak jó a macska háznál :-)
    Az enyémek nem nagyon esznek belőle, csak "elintézik"....

    VálaszTörlés
  7. Igen, ő meg is eszi. Sajnos a madarakat is.

    VálaszTörlés
  8. azért milyen jó nektek, kertközelben. Én itt a panelban és a környékén se látok soha semmi ilyet.

    VálaszTörlés