Oldalak

2016. október 24., hétfő

Hazatérve



ez a látvány fogadott. 


A mályváim tele vannak virággal, újra kihajtottak. A kokárdák öntik a virágokat. Tavaly láttam fotókat, hogy növényeket tavasszal vágnak vissza, a hóval csodaszépen mutatnak. Erre várok én is. Remélem a hó is megtisztel minket. A bögrevirágon délután láttam,hogy tele van virágokkal! S az almafánkon ismét nyílik virág!!! Igaz termés még sosem volt rajta, de legalább sokszor virágzik. Tavasz óta harmadszor.



Az a dolgokhoz tartozik, hogy ma az eső előtt kitakarítottunk a diófa alatt. Elhordtuk a leveleket, kibéleltem velük a kamélia téli szállását, egy hordót. Tavaly is a diófalevelekkel takartam körbe azokat a növényeket, amelyeket óvni akartam, így tettem, teszek most is. Kertész rám szólt, ne tegyem. Semmi gond nem volt a levelekkel, tavasszal felszedtem, s elégettük őket. A jószándékhoz tatozik, hogy mindez ebéd előtt történt. Ebéd, pihenés, s mire két óra múlva visszatértünk mintha semmit sem tettünk volna. Igaz, közben feltámadt a szél. Lágyabb, melegebb, de mégis csak tette a dolgát. Bekerültek a székek, s követi majd őket az asztal is a diófa alól. Ahogy néztem az előrejelzést nem sokat üldögélhetünk már ott.



 Az oly sokszor mutatott kilátás őszi felhozatallal.

S a kert végéből ez a látvány fogadott tegnap délután. Nem pazar? Én imádom. Sokszor csak lesétálunk Zsebi kisasszonnyal a kert végébe, én gyönyörködöm, ő meg hajkurássza az egerésző macskákat.



5 megjegyzés:

  1. Az ilyenkor imádott színek, fények. Meg is értelek, hogy szeretsz lesétálni a kert végébe.

    VálaszTörlés
  2. Ez a diólevél elég nehéz ügy. Úgy tudom a zöld-hulladékba sem lehet beletenni, elégetni se lehet, komposztba nem tudom jó-e ? - hát akkor mi legyen vele ?
    Ezt a mályva-visszavágási trükköt még nem hallottam - igaz, nincs is mályvám. De szép lehet, ha megtartja a hóban is a virágát.

    VálaszTörlés
  3. Ők őszi, nyárvégi virágokra gondoltak, a Csodakert mutatott is fotókat. S tényleg érdekesek voltak, ahogy a hó belepte őket, mert amúgy a kert csupasz lenne.

    VálaszTörlés
  4. Igen, a diólevelet mindig el kell égetni, naqyapám is ezt tette, külön, soha nem keverte össze semmivel. És sokszor mondták ugyanezt a tévében is, akik értenek hozzá.
    Egyébként ha az időjárás mostanában nem is jelzi, mégis hosszú lesz az ősz, ha még most is kinyílnak virágok, főleg ami nem szokásos normál időjárás esetén. Egyébként is teljesen fölborult már az ökológiai egyensúly, de ezzel nem mondtam újat senkinek. Erre reagálnak néha fura módokon az érzékeny növények, állatok is.

    VálaszTörlés
  5. Isabel, viszont néhol olvasom, hogy mégiscsak használható. Mindegy, takarásnak jó. Csak hó legyen, meg hideg is, mert az is nagyon kellene.

    VálaszTörlés