Halottak napja

Bertók László: Halottak napja

Halottak napja: visszapillantó tükör,
vizsgája szemnek, emberségnek,
akiket te mutatsz,
azok már nem előznek.
Sebességük fűszálak élein,
porszemeken cikázik,
arcuk
csontok roncsaiban ázik.
Mértanuk pontjai között
a közúti szabályok
érvénytelenek,
életünkre igazolások.
Meghívás nélkül jelen vannak
kanyarokban, mozdulatokban,
tekintetük, mint jelzőlámpa
bennünk villan.
Tükörbe nézünk, megalázkodunk,
mindnyájan fehér bárányok vagyunk,
virágot hintünk az útra,
fejünkre hamut,
miközben őket ünnepeljük,
azaz magunkat ünnepeljük,
hisz nincsen visszaút.
Krizantémok a temetői buszon,
fejem körül virágok,
glória, mennyei kalap,
harmattal áldott.
Fehér lobogókkal a város
kiözönlik a kapukon,
mindenki megadta magát,
nem villog szurony.
Csak az évek, a nyavalyák
szűkülő sorfala vigyáz,
dércsípte árnyékuk felett
siránkoznak a fák,
megállók vasa, csonka keresztek
tükörképe szalad.
Arcom mögött a Tejút mozdulását,
köszöntöm halottaimat:
Nagyanyámat, Katona Juliannát,
s a másikat, Farkas Katalint.
Friss fakereszt ablaka mögül
nagybátyám még némán visszaint.
Aztán újra a sejtek szava.
Ülök a buszban, térdemen fiam.
Körben a téboly tűzkarikái.
Halottak napja van.

Október búcsúztató

Vendégoldal

Akinek szeme van dolgokra, az lát. Lát és meglát, és megjegyez. Múltkor mesemondó vendégünket kísértem egy környező településre, ahogy szálltunk ki az autóból íme ezen akadt meg a szeme. Vendégoldal. A hozzávaló szekérnek nyomát sem láttuk, s már gazdálkodásnak sem. Valószínű emlékként maradt ott a ház vagy inkább szín falán.

Betegen

Napok óta gubbaszt, nem eszik. Este körbesimogattam, a fogait érintve fájdalmas sírást vágott ki. Még milyen fájdalmast! Ma állatorvoshoz megyünk. Igaz dolgozom, próbálom elkérni magam. Igaz, "csak" egy macska, de nálunk nagy kedvenc, s végtelenül sajnáljuk. Látni valóan szenved....

Az idő

Az idő madárszárnyakon száll...s ahogy repül tova, mögötte kel fel egy új nap.

Próbálkoztam egy új külsővel, viszont a régi oldalbeállítások megjelenítésével sehogy sem boldogulok. Tud valaki segíteni? Vagy térjek vissza az eredeti, jól megszokott formára?

Őszök

Miska macskám, azaz macskaúr(fi) a 12. évében van. Kicsi kora óta lehordom sétálni, s míg ő legel, sétál, én nézegetek, sokszor viszem magammal a fényképezőgépet. Gyakran gondolkodtam el azon, hogy egy kb. 50-100 méter hosszú, s tán 20 méter széles területen mennyi érdekes fotózni való akad, ahogy változnak az évszakok. Tavalyi megfigyelésem: vannak gyönyörű őszök, s vannak kevésbé szépek. Azt hiszem ezt az időjárás határozza meg, amikor szeles, esős, nyirkos, nem vonzó, s a fák levelei is valahogy ennek függvényében váltanak színt, s hullanak le. Ma délután láttam először fotózni való összefüggő őszi fákat. Fényképezőgép nem volt velem. Azért ezen a területen az elmúlt években készültek szép fotók, s az őszi sétákon is. Valljuk meg, ami a kertünkben készült a lehullott levelekről, inkább tudósítás, mint szépség.

A régi kedvencek közül megmutatok néhányat, már csak magamnak vigaszul is, mert kedvenc évszakom az ősz.

 

 

 

 

Az almák titkai

Egy könyv ment át a kezemen a munkahelyen. Ránéztem, s úgy éreztem el kell olvasnom. Igen ám, de előjegyzett könyv volt, egy olvasóra várt. Ránézek, éppen a barátnőm jegyeztette elő. Véletlen?

Aztán végre hozzám is eljutott, s belemerültem csodás  hangulatába, romantikájába, érzésekkel teli világába. Két nővér, külön sorsok, amelyek végül összefonódnak, egy csodálatos kert, különleges almafa, a családban öröklődő különleges képességek. Ha az ember szép és tiszta könyvre vágyik, s némi kikapcsolódásra ezt vegye a kezébe! Hogy végigkíséri a misztika? Szeretem az ilyen könyveket, engem nem zavart, ez adta a sóját! Örülök, hogy elolvastam.

Októberke

"Októberke" a virág az alsó két képen, eredeti nevét megnézhetném, most nincs rá időm. Ezt a kedves nevét a szomszédomtól hallottam. Régóta nálunk van, de ilyen szép vörösben még sosem játszottak a színei. Sajnos a fényképek nem a legjobb minőségűek lettek. Remélem azért, hogy a színek csodáját érzékeltetik.

A harmadik képen ismét tavasz az őszben....s a legelső kettőn már az igazi ősz. Egy hete nem jártam a házban, mikor kiértem ez a látvány fogadott. A diófa szinte teljesen ledobta a leveleit.

A vé r nem válik vízzé

1. A blogot a HÁZ-unkról akartam írni, de arról kevés híradás van, így lassan csúszok át egy vegyes vágott blogba. Akkor jöjjön egy újabb könyv!

S ismét mesékről, s ismét kicsit másként. Washington Irwing  1832-ben megjelent az Alhambrában való látogatásáról, valamint az akkori Spanyolországban tett utazásáról szól a könyv. Érződik a kor, a történelme, s mesék-legendák világán -amit nem kevés misztikum sző át-  mutatja be e csodálatos, s akkor még/már romjaiban lévő épületeket. Nem is tudom, hogy miért vettem kezembe a könyvet. Bár vannak, akik megszólítanak. Lehet, hogy ő is így került a kezembe, nem bántam meg, sőt végig élveztem e kalandos idegenvezetést.

2. Az unokáim. "Olvasnak", ki így, ki úgy, de a könyvek ott vannak velük.

 

1 évesek lettünk!

A születésnapi torta

Élmény volt nézni, ahogy a pici lány egyedül ette a gyümölcsöket.

Keserűség

Kedden az M csoportban elhangzott egy kérdés: mire vágysz? Sorolj fel 3 dolgot! Ezek egyike volt nálam a bennem lévő mérhetetlen keserűség elhagyása. Nem értem vagy valahol értem is az okát. Lehet, hogy az ember születésétől hoz magával némi pesszimizmust, aztán jönnek a problémák s rátesznek. Él, dolgozik egy olyan környezetben, ami nem tölti el örömmel a lelkét. Jelen van, teszi a dolgát, de nincs ott lélekben. Ez olyan sivár, szomorító. Tetőzik családi problémák, amelyek szétfeszítik évek óta. Pedig van öröm az ember életében, de néha nem ez uralja, a keserűség fojtogatja.  Bocs, ez most kijött belőlem.

Egyszer olvastam valami felmérést a magyarokról: azt hiszem azt vizsgálták hogyan reagálnak dolgokra, helyzetekre.  Megállapították, hogy nagyon negatívan. Nem az örömöt látják egyes helyzetekben, mint James Joyce írja az Írországi utazásokban (vagy a Dublini emberek volt a címe?) az írekről. 17 évesen olvastam , akkor nem értettem igazán, most már megértem és érzem ennek a hozzáállásnak a csodáját.

Valamikor évekkel ezelőtt egy társkeresőn kezdtem el blogolni. Tegnap felmentem az oldalra, megnéztem vannak-e ismerősök, kik? Igen voltak. Volt aki már talált társat, de megmaradt az itteni blognál, volt aki váltott, voltak akik itt ragadtak; vannak akik máig egyedül vannak, s máig itt  írják blogjaikat. S vannak a problémák, amelyek már akkor léteztek. Beleolvastam pár blogba: az egymás kritizálása, leszólása, netán ócsárolása máig érződik. Pedig évek teltek el azóta. Ennyire nem változunk, ennyire negatívak vagyunk, a közös cél nemhogy összehozná ott az embereket, hanem  egyeseket másokra ugraszt. Annak idején emiatt is hagytam ott nagyon kedves blogomat. Meguntam azt a légkört. Jó volt viszont olvasni néhány kedves ismerőst, átélni velük örömeiket, gondjaikat. Örülni, annak, akinek az élete sikeresen változott. S sajnos látni, érezni azt is, hogy nem mindig vidám az élet másnál sem. Viszont az áskálódók mellett ott vannak az egymásra figyelők, a blogon túli kapcsolattartások, levelezések, telefonálások. Sokszor elgondolkodtam, nem is a párkeresésé ott a lényeg, hanem a társé, a barátoké. Máig őrzök barátságokat, amelyek onnan indultak.

Az ősz szépségei

 Az időjárás némileg próbára tesz minket, de azért annak ebben az őszben vigasztaló dolgok is. Az aranyba öltözött fácskát péntek délután fotóztam Pókaszepetken, átutazóban a falun. Meg kellett álljunk az autóval, ezt nem lehetett kihagyni. Egyszerűen meseszép!! Ezért (is) szeretem én az őszt!

Kincsek a kertben

Ilyen deres volt reggel nyolc tájban a kertünk. Tegnap délután beszélgetünk a szomszéd nénivel: mutatja van a kertben sóska (le is szedtem hamar egy főzeléknek valót), valami gyógynövény, én szurokfűre vagy kakukkfűre gondoltam, jellegzetes az illata, ahogy megdörzsöltem, s volt másik is a környezetében, szerintem az is valami fűszernövény. S ki tudja még mik találhatók ott?  Epret is találtam azon a területen. A másik szomszéd múltkor mutatott rá a rebarbaránkra.

Elgondolkodtam, valakit megkértünk még tavasszal, s néhányszor lenyírta a füvünket, Ő nyírta, s nyírt vele mindent, amit tudatlanságunkban nem ismertünk fel. Azt hiszem kedvencemnek, a nárcisznak is annyi lesz, mert ahogy utána olvastam azt túl hamar szártalanította - fűnyíráskor. Így jár a botcsinálta kerttulajdonos... Nem baj, azóta sokat utánaolvastam, olvastunk, s eztán már kérdezni is fogok, nem hagyom az örökségeinket veszni!

Őszi fények és árnyékok