BÚÉK

 

Jövőre is várok minden kedves blogolvasót, boldog új esztendőt kívánva!

Úgy belejöttem

az előre sütésbe, hogy 30-a lévén begyúrtam a szilveszteri süteményt, hogy majd holnap kisütöm. Erre kiderült, hogy ma még csak 29-e van. Így jártam.

S egy kis kecskeméti karácsonyi ízelítő. Szeretem ahogy kivilágítják a várost, vagy ezt a központi részt. Gondolom nem hátrány a városközpontban a nagy zöld felület.

Aztán elindultunk útunk következő állomására, szakadó esőben.

 S itt már a nagy kérdés: merre felé megy a legtöbb autó: Budapest felé vagy onnan kifelé, elfelé, nyugat felé?

Érdekes, elgondolkodtató

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-szem-tukreben-7LBXZ1IHv7z8nP4x

a film lassú, nem éri meg feladni. Tudomány és hit kapcsolata. Úgy gondolom nem közönségfilm, én  örülök, hogy rátaláltam. Holnap ismét megézem, más vagy új szemmel.
Általában az ember nem nézi végig a stáblistát, most ajánlanám a kitartást.

Egy komment:Nézem sorba és csodálkozom, hogy régen a durvaságot nem is ismerték

 

Áldott, békés karácsonyt minden kedves blogolvasónak!

Fekete István: Karácsony

Amikor

az első csomó kankalint megláttam győztem fotózni, aztán odébb mentünk, s íme a részlet a domb oldala tele volt velük, így kinyílva, szépen, gazdagon, majdnem úgy mint tavasszal. Tegnap fotóztam.

Ők is jelen voltak, a pitypangok sárgállottak, s megmutatta magát a réti boglárka is. S az út a tó körül száraz volt, igaz az utolsó 50 méternél volt egy kétméteres beragadós rész. Jó, hogy csak a végén ,mennyi szépségről maradunk le, ha visszafordulunk.

Hogy is van ez?

Tegnap a halál szorongatott, no nem annyira, de elfektetett. Hallottam a mentőt is járni, szorgalmasan. Hullik a férgese, örülhet a tb. Meg aki mögötte van. Mesélik egészségügyesek, hogy a hosszú várakozások miatt a betegek keresnek magánrendelést. (A kórház körül 4-5 magánklinika van, nálunk. Akkor, hogy is van ez?) Viszont nem törlik az előrejegyzett időpontot, s ilyenkor az orvost büntetik. Az orvost? Elfelejtettem akkor rákérdezni, utólag gondolkodtam el.

Szomszédasszonyom egy hete hordja be a téli tüzelőt. Egyik lánya négy műszakos, a vője is eleget dolgozik, kell a hobbijára a pénz. Másik vő  a céget bővíti. Nem érnek rá két órában, hogy bedobják a fáját. Élelemért azért hetente ideérnek, ha máshogy nem, de a lányok, igen. Meséli, hogy valamelyik nap elesett, a lába maga alá került, egy órán át képtelen volt megmozdulni. Akkor  hideges volt még az időjárás. Ott ült kint, várt, a férj nem nézett ki. Ő kivonta magát a forgalomból, jó szakmája volt, de az alkohol elvitte más irányba. Biztatják a lányai adja el a házat, menjen be a városba lakni. Az, aki világéletében a földből élt? Akinek kétcsaládos a háza, igaz csak ketten lakják. Ezek nehezen eladhatók. Néha elgondolkodom, ha ő is leesik a lábáról, akkor mi lesz velük?

Meghalt a sógornőm édesanyja, másodszor. Ahogy a neurológus mondta nekik, az Alzheimer kórban két halál van. Felhívtak, megmondták, de ne menjünk a temetésre (tudják, hogy vastagon vagyunk anyagilag eleresztve), mert az ünnepre úgyis meglátogatjuk őket, akkor együtt kimegyünk a temetőbe. Elfogadtam az érveiket, de valahogy mégis valami nincs így egészen rendben, még sincs.