Oldalak

2017. augusztus 1., kedd

Rózsás, kertes



  





 

"Kedvcsinálónak ajánlom Kelecsényi Katalinnak, az ősrégi, kínai haiku magyar mesterének egy még sehol se közölt művét:
Sárgán néznek rám a rózsák
kék kimonóban jő a kikelet,
boldogan telnek így az órák
felhők gomolyognak a kert felett
."

Bálint gazda hírleveléből hoztam az idézetet.

 S egy kérdés: Miért ilyen rozsdás színűek, szélűek a rózsa szirmai?

 

S mert annyira szeretem, három "hangulat" a kertből. Ha már mutattam, elnézést, de annyira szeretem..., s ha régiek is, de mégis minden nap és napszakban újak.




2017. július 29., szombat

Kiállítás-variációk. Kapolcs jó hírrel!

 Vihar a biliben. Ez a címe!

 Ellentétek




 Misztikus festmények

 





Bubitimár Éva újdonságai

Szóval, megfogadtuk, hogy többet nem megyünk. A régi hangulat oda, egy erősen meghúzott fesztivál, ahol minden tiptop, de ezzel elvették azt a hangulatot, ami az ízét adta. A kiállítások, a nagy kedvenc valahogy nagy hiányérzetet hagyott bennem, s többen hiányoztak, akiket az ember évek során megszokott, megszeretett. Valami nagy-nagy hiányérzet volt bennem. Szervezett megregulázozott és bűntetett, már reggel ott állt a NAV autója. S ez már éjjel jutott az eszembe, olyan, mint az ország.

(Ez már a blogger tragédiája, hogy elmentünk innen Nagyvázsonyba, de amire megkerestük volna, amiért odamentünk, majdnem négykézláb másztam az autóhoz, tehát: irány haza! Minek mászkál az, aki nem bírja? Megjegyzem, ha tudom, hogy nem bírom, nem indulok el. Keszthelyen kutyabajom nem volt. Melegszik az idő...)

Ami gondolom jó hír sokaknak: ott van, s árul Szegedi Katalin, sok poszterrel, könyvvel, Lenka babával, Lenka kreatív csomaggal, stb. Őmiatta már megéri elmenni!!! Programokon nem voltunk, erről nem tudok nyilatkozni. Olvasva csábító volt. Nappal is, a mi olyan, szigorúan napidíjas, ami 4000 Ft körüli.

2017. július 28., péntek

Étvágygerjesztő variációk: Kapolcs



 A kínálat

 
 A veszekedők


 A csalogató

 A hazai

 A tömeg

A poénos

Ránéztem kedves blogom



mai illusztrációjára, s "dalolni" kezdett bennem ez a két  gyermekvers. Visszahozva régi idők, gyermekeim gyermekkorának hangulatát. Gondolom többünkét.

 


Csoóri Sándor: Moziba megy a Hold

Moziba
 megy a Hold,
vigyorog a képe,
tízfilléres csillagok
csörögnek zsebében.

Felhő-páholyban csücsül,
bámulja a földet,
pereg a film:
esti szél
zöld héjú dinnyét
görget.

Nem dinnye az:
vaddisznó!
Csörtet az erdőmélyből,
jujj! – a Hold
megijed, s lefordul a székről.


2017. július 27., csütörtök

Nézegetni kezdtem

ezt a lakást. Egyszerűen úgy éreztem, hogy  otthon vagyok benne.
 
 

 


 S akkor elérkeztem ehhez a fotóhoz, s kirázott a hideg. A zöld székek? A kőlap? Mintha jártam volna már itt. Pedig csak a gyermekkori emlék jött vissza, az unokahúgomék egy uradalmi szolgálati házban éltek,  bognár, kovács lakott és dolgozott benne valamikor, ők már az ötvenes-hatvanas évekre egyedül maradtak ott, két család végülis.  Régi épület volt, fehér falak, kőpadló, zegzúgos, imádtam. A napokban emlegettem, hogy aztán lebontották, s elkészült helyette a falu akkori legnagyobb kétablakos kockaháza. S valami örökre elveszett, legalábbis a számomra. Amit azóta is keresek.

Mi fog a fotón? A boltívek, a lámpa, ami kézműves lehet, de kristályokkal mégsem agyoncsicsázott. Az asztal a székekkel, s mindezek rusztikussága együtt.

Ezt a mondatot tegnap másoltam ki valahonnan, mert szívemből szólt. Noná, hogy régi tárgyakat is tettek be a házba a lakberendezők,  ezzel indokolták. Fordítót használtam azért a nyelv döcögése:


"Hiszek a tér DNS-ben, de az előttük élt dolgok szellemében" - mondja Maira. "Magukkal viselik velük a mitológiájukat, a fémfelületek kézzel megdöntött jelöléseiben, a kopott faszerkezetekben és weltsekben, az idős tárgyak csodálatos kopásában."

Nem koptatottak, műrégiségek. A patinájuk, a történetük adja a szépségüket.Ez annyira a világom.
 

 

 Az eső pedig esik, ma aztán rendületlenül, Kapolcsra szerettünk volna elmenni. Remélem azért délutánra kiderül.




Kastélyok: Pácin, ....... s még egy kicsit A kastélyokról is


Pácinban Magyarország legnagyobb reneszánsz kastélyában jártunk, amely a későreneszánsz kastélyépítészetről nyújt képet. A kastélyban interaktív kiállításon ismerkedhettük meg az egykor itt éltek életmódját, a reneszánsz társadalmat, s az egykori arisztokrácia udvartatását. 













S búcsúzóul a gyilokjáró fal. 20 hektáros parkerdő veszi körül a kastélyt, ide is elsétálhatunk, ahol szalonnasütők, filagóriák adják a változatosságot a sétához.






 

A kastélyok véletlenül találkoztak így egymással, ahogy én, mi is véletlenül találtunk rájuk. Tudom, hogy vannak kastélyturisták, akik sorra látogatják azokat.  Érdekes összehasonlítani a bemutatásokat, kiállításokat, ami bútorok, tárgyak megmaradtak, a nagy háborús zabrálások után, s a történeteiket.  Ezek szerencsések, mert felújították, s látogatják, valamit hoznak a múltból. "Fontosnak tartom, hogy a jövő számára ezeket az épületeket csodálatunk mellett hasznosnak is érezzük, hiszen rajtunk is múlik, hogy további generációk miként fognak múltjukhoz és épített örökségükhöz viszonyulni." (A lenti cikkből idéztem.) S mi van azokkal, amelyek  pusztulásra ítéltettek?

Ha valakit érdekelne olvassa el a lentieket, ha már sokat nyomoztam utánuk. Talán ezek a legérdekesebbek:

 http://ntf.hu/index.php/2016/12/29/magyarorszagi-kastelysorsok-a-mozgalmas-20-szazadban/

http://baraonda.blog.hu/2017/04/02/elvarazsolt_kastely_gomor_sziveben